Pesti Srácok

Peterdi Péter: Logót a semminek

Peterdi Péter: Logót a semminek

Nézem ezt a levélpapírt, és az a kínos érzésem támad, hogy a Jobbik elnöke minden bizonnyal II. Rákóczi Ferencnek képzelte magát, ahogy levelet ír a francia királynak, majd gondosan ellátja azt a pecsétgyűrűje lenyomatával. XIV. Lajos egy jó emberöltővel idősebb volt a fejedelemnél és hatalmának korabeli súlya össze sem hasonlítható a háttérhatalmi machinációk eredményeképpen hatalomra jutott, Vona kortársának számító Macronéval, akinek atomtáskája ugyan van, tekintélye viszont nemigen. Gáborunk azonban úgy érzi, Párizs megér egy misét, és érdemes lehet hajbókolni, hiszen gondolatban ő már a magyarok fejedelme, aztán ki tudja: talán a világ is elismeri majd annak. Hiú ábrándokból nincs hiány.

Vona Gábor logót tett magára. Feketébe és aranyba öltözött, akárcsak valami budai, elitnek látszani akaró szórakozóhely partiplakátja 2008 körül, és ezáltal pont annyira érzi nemesnek magát, amennyire a marketingesek próbálták elhitetni a fekete-arany plakáton hirdetett bulit szponzoráló szeszesital-márkáról, hogy afféle magasabb rendű életérzést képvisel. Pedig jó eséllyel csak valami generikus förtelem volt a palackba zárva. Ha még szellem lett volna…

Vona Gáborból csak a kezdőbetűi maradtak. Egy V, meg egy G. Arról, hogy VG, még a vezető norvég napilap, a Verdens Gang is előbb jut eszembe a külföldi lapszemlékből, mint hogy a Jobbik elnökére asszociáljak. De máris azt képzeli, hogy még a saját monogramja is erősebb márkanév lehet, mint a pártjának a neve – a Jobbik arculati elemeit egyébként nem is látni a pártelnök honlapján. A piros-fehér-zöld, a kettős kereszt nyilván már nem menő. Díszeleg ott helyette ízléstelenül az a két betű, mint régi vágású, modorosan megnyilvánuló üzletemberek diplomatatáskáján vagy kocsiján a cikornyás betűmatricákkal felragasztott monogram: sohase tudható, miért van ott és mit akar vele jelezni a világnak. Kínos.

PestiSracok facebook image

Vona Gábor karizmát hazudik magának. Régóta köztudott, hogy e tekintetben restanciája van, és nagyon szeretne a klasszikus államférfi szerepében tetszelegni. De akárhogy is próbálta lemásolni az Orbán-féle receptet, sosem sikerült, így aztán maradt, aki maradt: generikus, másodvonalas politikus, aki legfeljebb azzal vív ki figyelmet, hogy nagyon erőlködik – aztán ez hol kínos, hol nem, de inkább igen. Sokan próbálták Petőfi stílusát utánozni a szabadságharc után, volt is rá kereslet; a Petőfi-epigonok rendkívül érdekes és szórakoztató fejezetét jelentik a magyar irodalomtörténetnek. De név szerint egyet se tudnék megnevezni. Az imitátorokat általában elfelejti az utókor. Orbán Viktor benne lesz a történelem-könyvekben, Vona Gábort viszont jó eséllyel nem fogja számon tartani senki.

Kik szoktak logót gyártani a monogramjukból, a nevükből? Például a sikertrénerek. Azok, akik a jobb életérzés ígéretével kufárkodnak, akik mindent számokban mérnek. Nem követem Vona munkásságát – van jobb dolgom is –, de ha elmondhatná, hogy teszem azt, 73 helyen csapott fel az országjáró körútján ároktakarítónak vagy pizzasütőnek, 42 ezer embernek tartott előadást összesen és 115 ezer aláírást gyűjtött össze az európai kezdeményezéséhez, akkor alighanem bombasztikus erővel dobná be és sorolná fel ezeket a számokat, önmagát igazolva. Egy egykori porszívóügynöknek az ilyesmi nyilván rutinból megy, és el is hinti a sikeres ember látszatát a gyanútlan választóban.

Minél inkább próbálja nekünk eladni a termékét, annál inkább válik evidenssé, hogy mint a kétpálcás ügynökök általában, ez az ember is a saját kommunikációs paneleinek a foglya. Ha elolvasunk bármilyen vele készült interjút, előbb-utóbb rájöhetünk, hogy önálló gondolat nincs sok bennük, de repetitív módon felbüfögött, a párt által éppen kommunikálni kívánt ügyekhez tartozó, erőltetett kulcsmondatokból annál több. Nem a pártelnököt látjuk beszélni, csak egy beszélő fejet, aki amúgy pártelnök. Tudja magáról valószínűleg ő maga is, hogy a feje helyén akár egy Jobbik-logó is lehetne, mert önmaga annyira arctalan, hogy a saját jogán a legkevésbé sem érződik valakinek.

Mit tesz hát? Arculatot épít. Plakátokról néz ránk dekoncentrált tekintettel, „Vona ’18”-feliratú pulpitusról tart sajtótájékoztatót (mintha közvetlen elnökválasztásra készülne), majd mintha még mindig ne helyezte volna túlzottan is az önnön személyét a párt elébe, legyártatja a saját logóját. Bár ne tenné. Akinek nem esett le eddig, hogy Vona se beszélni nem tud, se érvényes gondolatai nincsenek, az majd pont ettől fogja elhinni az ellenkezőjét?

Mondanám, hogy várva várom, mikor dől le ez a bálvány, de a helyzet az, hogy ez még csak nem is bálvány, csak egy túlfújt lufi, ami kipukkad. Hangos lesz, nagyot csattan, aztán megy minden tovább úgy, mintha mi sem történt volna.

Forrás: PolgárPortál

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.