Peterdi Péter: Logót a semminek
Nézem ezt a levélpapírt, és az a kínos érzésem támad, hogy a Jobbik elnöke minden bizonnyal II. Rákóczi Ferencnek képzelte magát, ahogy levelet ír a francia királynak, majd gondosan ellátja azt a pecsétgyűrűje lenyomatával. XIV. Lajos egy jó emberöltővel idősebb volt a fejedelemnél és hatalmának korabeli súlya össze sem hasonlítható a háttérhatalmi machinációk eredményeképpen hatalomra jutott, Vona kortársának számító Macronéval, akinek atomtáskája ugyan van, tekintélye viszont nemigen. Gáborunk azonban úgy érzi, Párizs megér egy misét, és érdemes lehet hajbókolni, hiszen gondolatban ő már a magyarok fejedelme, aztán ki tudja: talán a világ is elismeri majd annak. Hiú ábrándokból nincs hiány.
Vona Gábor logót tett magára. Feketébe és aranyba öltözött, akárcsak valami budai, elitnek látszani akaró szórakozóhely partiplakátja 2008 körül, és ezáltal pont annyira érzi nemesnek magát, amennyire a marketingesek próbálták elhitetni a fekete-arany plakáton hirdetett bulit szponzoráló szeszesital-márkáról, hogy afféle magasabb rendű életérzést képvisel. Pedig jó eséllyel csak valami generikus förtelem volt a palackba zárva. Ha még szellem lett volna…
Vona Gáborból csak a kezdőbetűi maradtak. Egy V, meg egy G. Arról, hogy VG, még a vezető norvég napilap, a Verdens Gang is előbb jut eszembe a külföldi lapszemlékből, mint hogy a Jobbik elnökére asszociáljak. De máris azt képzeli, hogy még a saját monogramja is erősebb márkanév lehet, mint a pártjának a neve – a Jobbik arculati elemeit egyébként nem is látni a pártelnök honlapján. A piros-fehér-zöld, a kettős kereszt nyilván már nem menő. Díszeleg ott helyette ízléstelenül az a két betű, mint régi vágású, modorosan megnyilvánuló üzletemberek diplomatatáskáján vagy kocsiján a cikornyás betűmatricákkal felragasztott monogram: sohase tudható, miért van ott és mit akar vele jelezni a világnak. Kínos.
Vona Gábor karizmát hazudik magának. Régóta köztudott, hogy e tekintetben restanciája van, és nagyon szeretne a klasszikus államférfi szerepében tetszelegni. De akárhogy is próbálta lemásolni az Orbán-féle receptet, sosem sikerült, így aztán maradt, aki maradt: generikus, másodvonalas politikus, aki legfeljebb azzal vív ki figyelmet, hogy nagyon erőlködik – aztán ez hol kínos, hol nem, de inkább igen. Sokan próbálták Petőfi stílusát utánozni a szabadságharc után, volt is rá kereslet; a Petőfi-epigonok rendkívül érdekes és szórakoztató fejezetét jelentik a magyar irodalomtörténetnek. De név szerint egyet se tudnék megnevezni. Az imitátorokat általában elfelejti az utókor. Orbán Viktor benne lesz a történelem-könyvekben, Vona Gábort viszont jó eséllyel nem fogja számon tartani senki.
Kik szoktak logót gyártani a monogramjukból, a nevükből? Például a sikertrénerek. Azok, akik a jobb életérzés ígéretével kufárkodnak, akik mindent számokban mérnek. Nem követem Vona munkásságát – van jobb dolgom is –, de ha elmondhatná, hogy teszem azt, 73 helyen csapott fel az országjáró körútján ároktakarítónak vagy pizzasütőnek, 42 ezer embernek tartott előadást összesen és 115 ezer aláírást gyűjtött össze az európai kezdeményezéséhez, akkor alighanem bombasztikus erővel dobná be és sorolná fel ezeket a számokat, önmagát igazolva. Egy egykori porszívóügynöknek az ilyesmi nyilván rutinból megy, és el is hinti a sikeres ember látszatát a gyanútlan választóban.
Minél inkább próbálja nekünk eladni a termékét, annál inkább válik evidenssé, hogy mint a kétpálcás ügynökök általában, ez az ember is a saját kommunikációs paneleinek a foglya. Ha elolvasunk bármilyen vele készült interjút, előbb-utóbb rájöhetünk, hogy önálló gondolat nincs sok bennük, de repetitív módon felbüfögött, a párt által éppen kommunikálni kívánt ügyekhez tartozó, erőltetett kulcsmondatokból annál több. Nem a pártelnököt látjuk beszélni, csak egy beszélő fejet, aki amúgy pártelnök. Tudja magáról valószínűleg ő maga is, hogy a feje helyén akár egy Jobbik-logó is lehetne, mert önmaga annyira arctalan, hogy a saját jogán a legkevésbé sem érződik valakinek.
Mit tesz hát? Arculatot épít. Plakátokról néz ránk dekoncentrált tekintettel, „Vona ’18”-feliratú pulpitusról tart sajtótájékoztatót (mintha közvetlen elnökválasztásra készülne), majd mintha még mindig ne helyezte volna túlzottan is az önnön személyét a párt elébe, legyártatja a saját logóját. Bár ne tenné. Akinek nem esett le eddig, hogy Vona se beszélni nem tud, se érvényes gondolatai nincsenek, az majd pont ettől fogja elhinni az ellenkezőjét?
Mondanám, hogy várva várom, mikor dől le ez a bálvány, de a helyzet az, hogy ez még csak nem is bálvány, csak egy túlfújt lufi, ami kipukkad. Hangos lesz, nagyot csattan, aztán megy minden tovább úgy, mintha mi sem történt volna.
Forrás: PolgárPortál
