országgyűlési választás 2018
Az ellenzéki pártok nem érdekeltek abban, hogy kiénekeljék alóluk a szavazóikat – interjú Kiszelly Zoltánnal
Vajon miért hitte el választás előtt a többség, hogy kisebbségben van, és most miért hiszi magát a kisebbség többségnek? A hála miért nem politikai kategória, mi történt tulajdonképpen Hódmezővásárhelyen, az ellenzéki pártok pedig meddig támogatják azokat az utcai tüntetéseket, amelyek célja, hogy kiénekelje alóluk saját választóikat? Mik lehetnek Gyurcsány Ferenc hosszú távú tervei, és mire számíthatunk Brüsszeltől? Vagy mit gondoljunk azokról, akik ugyan kifejezetten haszonélvezői voltak és lesznek is a Fidesz rendszerének, mégis ellene szavaztak? Kiszelly Zoltán politológust kérdeztük, aki nemcsak a politikai ismeretlenekről beszélt kendőzetlenül, de a korrupciós vádakról alkotott véleményét is megosztotta velünk.
Ambrus Csaba: Ti lennétek a nép?
„Mi vagyunk a nép” – skandálta több ezer ember a szombat esti megmozduláson. Igen a nép Ti vagytok. És mindenki más, aki elment szavazni. Sőt, még aki otthon maradt és nem élt a szavazati jogával, az is a néphez tartozik. Tetszik vagy sem, minden Fideszre szavazó polgár voksa egyenként pont annyit ér, mint a tietek. Mert a többséget nem a Kossuth téren kell kiharcolni, hanem a szavazófülkék diszkrét és intim magányában. És ez akkor is így van, ha az RTL klub nektek ad igazat.
Apáti Bence: Nyertünk, de ha vesztettünk volna is maradok – avagy ellenzékből is lehet szeretni a hazát
Vasárnap a demokráciát ünnepelte Magyarország, hisz sok, nagyon sok állampolgár élt a szavazati jogával, én pedig úgy gondolom, hogy nem „csupán” a Fidesz-KDNP, hanem az egész ország nyertese ennek a választásnak. Így maradunk… de maradtunk volna, ha nem nyerünk, mert mi ellenzékben is szeretjük a hazát.
Peterdi Péter: Uszítás
Fellélegezhetünk: maradt minden úgy, ahogy szerettük volna, ráadásul megvan a kétharmad is. Olyan érzésem van, mintha az utóbbi két-három évben tíz évet öregedtem volna: a folyamatos polgárháborús hangulat engem legalábbis kikészített, és miközben lassan teltek egymás után a hónapok, semmit nem vártam úgy, mint azt, hogy legyünk már végre túl a 2018-as választáson. A vasárnapról hétfőre virradó éjjel aztán az összes állandó stresszkockázati tényező szertefoszlott, és úgy éreztem magam, mintha egy légüres térben lebegnék, ahol megszűnt minden fájdalom, és egy csapásra minden nagyon szép és minden nagyon jó lett. A táborunk hívei közül sokan ünnepeltek, koccintottak – én maradtam a monitor magányánál és az M1 élő közvetítésénél, amit nem lehetett eléggé hitetlenkedve nézni, ahogy jöttek a döbbenetes részarányok és eredmények.
Orbán: Az eredmény komoly súly is a vállamon
A magyar nép egybehangzó akaratot mutatott a világnak. Az egybehangzó akaratot a Magyarország is, a világ is és én magam is megkaptam, az eredmény komolyt súlyt is jelent a vállamon– értékelt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP választási győzelme után az ECHO TV-nek adott exkluzív nyilatkozatában.
Callidus: Lenéznek ám téged, nem tudtad?
Fogalmam sincs, hogy a 2018-as sorsdöntő választás előtt miről írhatnék, mi olyat mondhatnék, amit mások még nem mondtak el, talán érthetőbben is, mint én? A realitás ismételgetése lassan közhelybe fordul, a többségnek csömöre van már a kampánytól, a politikától, elég volt, gondolják, sokan ki is mondják, csak lennénk túl rajta – mintha mindegy volna, hogyan végződik. Egyesek fütyülnek az egészre, mások szoronganak kissé, de bizakodnak, megint mások pedig remegnek a hatalomért, ígérnek fűt-fát, a „szar-szappan-szalámi” koalíciónak semmi sem drága, s mondják, szegény ember az, aki még ígérni sem tud. De kik azok, akik bedőlnek, mindig bedőlnek, még mindig, azok után is, amit ez a nemzet végigélt a szocialista kormányok alatt, s pláne azt megelőzően, a rendszerváltozás előtt?
Peterdi Péter: Mi mindig találkozunk
Fehérváron jártam, a Fidesz kampányzáró rendezvényén. Csak hétvégén lett köztudomású, hogy lesz ilyen és mindenkit szeretettel várnak, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy kiránduljak egy jót a kiváló tavaszi napsütésben, illetve hogy ezzel együtt meglobogtassam a nemzeti zászlót, amit bár apám vett pár éve hirtelen felindulásból, de nálam van, én vagyok az őre. (Igen, talán ezzel is jellemezhetném az elmúlt 8 évnek a legkisebb közösségekre gyakorolt fejlődését: azelőtt nem volt piros-fehér-zöld lobogónk családilag, most már van. Magyarország erősödik.) A Békemenetre úgyis elfelejtettem vinni.
Apáti Bence: A multikulti utópiája és a valóság
Egy külföldön dolgozó táncművész barátom mesélte el a következő történetet, mikor arról faggattam, hogy milyen módon és milyen minőségben valósul meg a gyakorlatban a multikulti egy nemzetközi balettegyüttesben. Nem baj ugye, ha lelövöm a poént? Elméletben igen, gyakorlatban nem. Mindenki szabad akaratából a sajátjainak a társaságát keresi, a világ legtermészetesebb módján „szegregálódnak” maguktól az emberek, amely jelenéggel úgy tűnik, hogy sem Soros, sem az általa pénzelt civil szervezetek nem tudnak vagy nem akarnak szembenézni. Voltaképp a valósággal nem tudnak mit kezdeni. De nézzük a történetet!Ajánljuk még