Ambrus Csaba: Ti lennétek a nép?
„Mi vagyunk a nép” – skandálta több ezer ember a szombat esti megmozduláson. Igen a nép Ti vagytok. És mindenki más, aki elment szavazni. Sőt, még aki otthon maradt és nem élt a szavazati jogával, az is a néphez tartozik. Tetszik vagy sem, minden Fideszre szavazó polgár voksa egyenként pont annyit ér, mint a tietek. Mert a többséget nem a Kossuth téren kell kiharcolni, hanem a szavazófülkék diszkrét és intim magányában. És ez akkor is így van, ha az RTL klub nektek ad igazat.
Azt mondjátok, Ti diktatúrában éltek. És nem vagytok szabadok. Sérülnek a jogaitok. Nem lehet, hogy simán csak nem tudtok mit kezdeni a szabadságotokkal? Mivel van nektek kevesebb jogotok bármihez, azokkal szemben, akik elmennek mellettetek az utcán, vagy találkoztok velük a benzinkúton, a plázában, Hajdúszoboszlón, a Sziget Fesztiválon, bárhol? Hiszen annak ellenére, hogy a Fideszre szavaztak, nekik ugyanúgy csak az van, amit munkával és tanulással elértek. Mészáros Lőrinc vagyonából nekik sem jut egy garas sem.
Nem vagytok szabadok? Nézzetek utána, hogy az elmúlt években, hányszor zárták le miattatok a belváros megszokott forgalmát – mert nektek éppen utcabálozni volt kedvetek – és számoljátok össze, hányszor volt Békemenet.
„Mi vagyunk a többség”.
Nem! A többség szombat este otthon ült a családjával, vagy elment bulizni a haverokkal. Nekik a politika kizárólag annyit jelent, hogy négyévente egyszer elmennek szavazni. Aztán másnap tudomásul veszik az eredményt, és élik tovább az életüket, függetlenül attól, hogy nyertek vagy veszítettek. Amikor viszont veszítettek, akkor tisztességgel elfogadták, hogy az országuk érvényben lévő törvényei szerinti többségnek joga volt mást választani. Nem játszották el a nagy halált a tereken, nem kiáltottak forradalmat az utcákon, nem fogták rá a kudarcot a köztévére, és nem nevezték lefizetett agymosott bérenceknek a másképpen gondolkodók táborát. Ja, és nem kérték a Hódmezővásárhelyi időközi választás után a szavazatok újraszámlálását.
Azt mondjátok, új szavazást kell kiírni, mert csalás történt.
Ki csalt? Hol csalt? Bizonyítékok? Konkrétumok? Hol vannak az ellenzéki szavazatszámlálók bíróság előtt vállalt vallomásai?
De tudjátok, mit? Rendben. Szavazzon csak újra az egész ország. Megközelítőleg ugyanennyi ember elmegy szavazni, és jó eséllyel megszületik nagyjából ugyanaz az eredmény. És akkor Ti újra kimentek a térre, demokratikus többséget hazudva magatoknak, hogy a nép nevében kérjétek az újabb és újabb szavazást.
Javasolnám, hogy hozzunk létre egy országos mobil-applikációs szavazórendszert, hogy minden szombaton szavazhassunk, mint az X Faktorban. És addig szavazzunk, amíg Gyurcsány Ferenc öt százalékából ötven nem lesz, vagy ameddig lesz még hárommillió ember, aki beleszeret Szél Bernadett ritkán látott mosolyába. Mit szóltok?
Azt mondjátok, kirekesztve érzitek magatokat a társadalomból. Pont Ti, vagyis azok, akik már az ellenzéketek hangját sem akarjátok hallani. Elég volt nekik lebőgni a választás napján, máris úgy döntöttetek, hogy ők sem tartoznak a néphez. Üdv a klubban. A határon túli magyarok után, és a lefizetett Fidesz-bérenc vidékiek mellett, most már a baloldali értelmiség is elmehet a sunyiba. Lassan már csak az tartozik a magyar nemzethez, aki kimegy veletek szombatonként a Kossuth térre. És mi vagyunk a kirekesztők.
Már csak ez hiányzott nekünk. Nem elég, hogy ebben az országban csak Ti képviselhetitek hitelesen a művészetet, a filmet, az irodalmat, a humort, már a népből is kizártok bennünket. Nekünk és a Vezetőknek csak a futball maradt. De ez is csak addig, ameddig eredménytelen. Ha lenne érdemi, tartós siker, ezt is lenyúlnátok tőlünk, mint minden mást, amiben értéknek csírája megfoganhat.
Nem mi rekesztünk ki benneteket a közélet fősodrából, Ti akartok hősként meghalni békeidőben, és dolgoztok ezen, fáradhatatlanul, most már lassan egy évtizede.
A Ti színházigazgatóitok és színészeitek járták az országot a kampány ideje alatt, a Ti filmrendezőitek Orbánoznak külföldön, a Ti humoristáitok hülyézik le saját közönségük nagy részét, Ti csináltatok ideológiai giccsparádét az Ünnepi Könyvhétből, nem mi vittük be a politikát a színházba, a kabaréba, a szórakoztató iparba. Mi akkor is tudtunk nevetni Hofi Gézán, ha Kádárt gúnyolta, és akkor is, ha Orbánnak szólt be. Nekünk Petőfi költészete most is ugyanazt jelenti, mint húsz évvel ezelőtt. Mi most sem akarjuk az Árpád fejedelemről elnevezett hidat saját hősünk bármelyikére átnevezni, és ellenzéki szavazóként sem akartuk.
De ha már a kirekesztésnél tartunk. Érdekes, hogy amikor a Ti torkotokból zeng a magyar himnusz a Kossuth téren, nincs se sípszó, se távoli bekiabálás. Bár azt el kell ismernem, hogy az ellenzéki megmozdulások sorozata – ezen a csodálatos szombati napon – mérföldkőhöz érkezett. Végre több magyar zászló akadt a kezetek közé, mint Uniós lobogó. Végre nem Brüsszelhez szóltatok, mint politikusaitok, hanem hozzánk beszéltetek. Jobb későn, mint soha. Már csak azt kellene eldönteni, hogy ki vezesse az országot, ha nem a Fidesz, és nem a jelenlegi töketlen ellenzék? Talán a téren üvöltöző menő bloggereitek, akik többszöri nekifutásra sem tudták megfogalmazni, hogy miben nyilvánul meg jogaiknak sérelme, szabadságuk korlátozása? Kicsit olyan ez, mint amikor a középhátvéd megkapja a nyolcadik kötényt, már az egész stadion rajta röhög, aztán elkezdi húzni maga után a lábát, mintha megrúgták volna, és ezért gyatra a teljesítménye.
Fenyegetőztök, hogy elhagyjátok az országot, de csak a horvát tengerpartig visz a dühötök. Mindig csomagoltok, mindig elegetek van mindenből, a Soros plakátokból, az agymosott szomszédokból, a ronggyal fűtők szegénységéből, a kivágott fák halálából. De a legtöbben mindig maradtok, mert bárhol odaát csak Ti vagytok a saját tehetségetekkel, a saját erényeitekkel, ott a tehetetlenségből és a tanácstalanságból nem lehet tévés karriert csinálni, és ami a legfájóbb számotokra, Orbánt sem tudjátok hibáztatni magánéleti és szakmai kudarcaitokért. Ezért folyton útra keltek, de mindig itt maradtok. Mert valójában nektek nagyobb szükségetek van Orbán Viktorra, mint nekünk, propagandistáknak. Hiszen nektek ő a tökéletes alibit jelenti a hétköznapokban, nekünk csak négyévente egy szavazatot.
Igen, Ti mindent megtettetek. Még a diákokat is kicibáltátok az iskolapadokból, több szervezet dolgozott értetek, mint a Hirosimai atombomba utáni nemzetközi humanitárius összefogásban. Több rajongótok volt Nyugat-Európában és az Óceán túloldalán, mint Ronaldonak és Madonnának együttvéve. Mégsem sikerült.
Most pedig pár sor erejéig, nézzünk egy példát, mit értett meg a választási kudarcból a baloldal két tátogó díszpontya, a távoli Belgiumból, ahol olyan nagy a demokrácia, hogy mindenkinek jog van mindenhez, és fordítva.
Még egy hét sem pergett le a parlamenti választások után, amikor Niedermüller Péter és Ujhelyi István már azon dolgoztak Brüsszelben, hogy bebiztosítsák a Fidesz 2022-es kétharmadát.
Pártjaik négyévenkénti pofára eséséből ők azt a tanulságot vonták le, hogy bizonyára nem gyalázták kellő erővel hazájuk kormányát, így az eddigi pártpolitikai lökdösődés helyett, most jöhet egy kis felturbózott erődemonstráció, ami első körben látszólag disztópiát jelent az eddigi, „jaj Istenem, diktatúrában élünk, ments meg minket Európa” helyett. Betegesen erőltetett küzdelmük a senki által meg nem kérdőjelezett szabadságjogokért, valamint aggodalmuk a magyar háztartások EU-s forrásokból finanszírozott jövője miatt, enyhén szólva sem hiteles, hiszen ők és elődeik már akkor cserbenhagyták a magyar nemzetet, amikor még szegény Varga Mihály a partvonalról nézhette, ahogy Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc szakembergárdája esővízben formázott sárral próbálja “bebetonozni” a szitává lőtt magyar ipar sebeit. Azzal érvelnek, hogy ők Brüsszelben nem Magyarországot, hanem csak a magyar kormányt támadják – ami részben igaz is – de valahogy mégis ijesztő látni, ahogy egy magyar képviselő magyar újságírók előtt, magyar anyanyelvén lényegében azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben nem állunk kötélnek, akkor aztán ők majd onnan a demokratikus Nyugatról bizony kegyetlenül ránk mérik a végső csapást.
Egy sajtótájékoztatón néha érdemes figyelni az arcokat is, a stílust, nem csak a kizárólag nagy szavakat őrlő szájakat. Valahányszor bárki bárhol belerúg Magyarországba, jól látható a régen még álcázott elégedettség, és a lázálmok valóra válásának szikrányi reménye által táplált bosszúvágy. Ilyenkor az ország érdekei eltörpülnek, sőt az országot ilyenkor csak Orbán jelenti egyedül – egy személyben – aztán félévvel a választások előtt, amikor rádöbbennek, hogy már megint nem Frans Timmermans és Judith Sargentini szavazata fog dönteni, hanem a Pista bácsié Dabasról és a Klárikáé Veszprémből, akkor jön a kapkodás, a követhetetlen háttéralkuk zavaros tolmácsolása, és szegény Demszky Gábor még a választás napján is kénytelen estig szórólapozni.
„Kettészakadt az ország” – állapítják meg egyhangúan a balliberális mindentudók, akik csak negyven-ötven százalékokat tévedtek a szavazást megelőző héten, amikor magas részvétel mellett megjósolták a Fidesz holtbiztos bukását. De ezt mára már elfelejtették, itt az újabb versenyszám, lehet tippelni, vidék kontra Budapest, éljen a demokratikus fair play.
Nem, az ország nem szakadt ketté, se háromfelé, Trianon már a múlt, legfeljebb csak a zavaros agyakban kellene rendet vágni, ami persze nem a mi dolgunk, mert valahányszor kísérletet teszünk erre, mindig megkapjuk, hogy korlátozzuk a jogaikat.
(Vezető kép: MTI / Balogh Zoltán)
