Hoppál Hunor: Egy bajor lelkiismerete
Horst Seehofer volt bajor miniszterelnök, Németország jelenlegi belügyminisztere gerinces ember. Ritkaságszámba megy ez a német politika sáros szabadtéri színpadán, ahol a vezetők sokkal inkább dagonyáznak ahelyett, hogy a cipőjüket próbálnák tisztán tartani. Ám megsüvegelendő, hogy a CSU elnöke – kormányából talán egyedüliként – hallgat a lelkiismeretére, s az őt körülvevő elitet látván inkább úgy dönt, a mocsaras helyzetekben lábbelije suvickolását helyezi előtérbe.
Nevezett politikus mindig is kiállt elvei mellett, és sosem rejtette véka alá, mik az általa fontosnak tartott értékek. Pártszövetsége, a CDU/CSU prominenseivel ellentétben a válság kezdete óta kritikus az illegális migrációval szemben, és következetesen képviseli a merkeli korlátlan befogadással szembehelyezkedő álláspontját.
E hónap közepén bombaként robbant a hír: Seehofer egy interjúban azt találta mondani, az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz, és sokkal inkább a kereszténység szerepét, fontosságát hangsúlyozta. A haladók egész hadosztálya szabadult rá ezen kijelentés után. Angela Merkel sietve reagált, azonnal „korrigálta” miniszterét azzal, hogy az iszlám természetesen Németország része. A szélsőséges Zöldek vezetője, Robert Habeck pedig nagy hévvel szólította fel bocsánatkérésre Seehofert. Ám nyugodtan adhat a kancellár szép, hangzatos nyilatkozatokat, sipákolhatnak akármilyen fülsüketítően a zöldek, a választók nem az ő „logikájuk” mentén gondolkodnak. Sokkal inkább a belügyminiszter véleményét osztják: egy kutatás szerint ugyanis a megkérdezettek 74,3%-a szerint az iszlám valóban nem tartozik hozzá Németországhoz.
Seehofer néhány napra rá feltette az i-re a pontot: azt nyilatkozta, hogy az Európai Bizottság kelet-európai államokkal szembeni kioktató hangneme kontraproduktív, és szerinte nem lenne szabad egyes kormányok feje felett dönteni. Az új belügyminiszter – a többi vezető német politikustól eltérően – nem lett önként láncra vert rabja a tabusítás verbális börtönének. Kimondja a létező problémákat, és sosem kért a Willkommenskultur halálos öleléséből. Azon egyszerű német emberek lelkiismerete, akik biztonságban szeretnék tudni környezetüket, az ő személyében manifesztálódott.
Mivel Merkelt már csak a hatalom, és a nemrég indult, minden találgatás szerinti utolsó ciklusa kitöltése érdekli, fokozatosan veszíti el kapcsolatát a valósággal és egyre inkább távolodnak meglátásai a többség véleményétől. Ezen az sem változtat, hogy elismerte a no-go zónák létezését. Akkori kényszeredett helyzetében már nem volt képes a tényekkel ellentétesen állást foglalni, de ettől még korántsem tért jobb belátásra, lásd közelmúltbeli ötletét, amelynek értelmében az európai uniós támogatásokat a bevándorlók befogadásához kötné. Ám Seehofer meghallja a németek segélykiáltásait, jól tudja, hogy megoldás kell a fennálló áldatlan állapotokra. Valódi megoldás, nem pedig kínos maszatolás. Csupán annyi a probléma, hogy a bajor politikus egyedül van ezen a véleményen.
És hogy mire mehet a belügyminiszter magányos harcosként?
Nem tudni, kormányában mennyit nyom a latba véleménye, de az eddigiek ismeretében arra következtethetünk, mindent megtesz majd a váltásért, ahogy mozgástere engedi. A kérdés, hogy milyen fokú váltást tud elérni. A jelek szerint nem hallgatnak rá túlzottan, sőt megbecsülés helyett inkább szidalmazást kap. Az idő azonban megérett a trendfordulásra – e vészterhes korban igen sok Seehoferre lenne szüksége Németországnak.
(Vezető kép: Horst Seehofer - Fotó: AFP / THOMAS KIENZLE)
