A migránssimogatás koronázatlan királynője, a gyurcsányi „Megcsináljuk!” germán szinkronhangja, a keletnémet Bundesmutti, a.k.a. Angela Merkel sokunk nagy kedvence – főképp a bevándorlási válság kirobbanása óta. Hosszú idő telt el, mire a kancellár szélsőségesen migrációpárti álláspontja elmozdult a Willkommenskultur extremista ideájától. Azonban nyilatkozataiból ítélve úgy fest, a mai napig nem tudta teljes mértékben levedleni 2015-ös hozzáállását. A magyar határkerítést éltető szavai tehát elgondolkodtatóak: jó-e nekünk egy kétfelé kommunikáló német kormányfő?
A kérdés természetesen költői. Mutti Merkel néhány nappal ezelőtti, határzárunkat méltató mondatai hízelgőek lehetnek – azonban jobb, ha átlátunk a szitán. Abban a nyilatkozatban ezen kijelentés mellett megjegyezte, hogy ettől még természetesen európai megoldásra van szükség, akkor is, ha ez némely tagállamnak nem tetszik. Ne legyenek illúzióink: nem szabad, hogy kommunikációs kétkulacsossága bárkit is megtévesszen. Valójában újfent hazánkra mutogat – a korábbiakhoz képest azzal a különbséggel, hogy ezt ma már indirekt módon eszközli.
Ha valóban komolyan gondolná a határkerítés méltatását, az EU külső határai megvédésének helyeslését, nem vacillálna belügyminisztere, Horst Seehofer migrációs reformjavaslatán, hanem támogatná azt. És főképp nem beszélne továbbra is európai megoldásról, valamint az általa kipécézett nemzetállamok orrára koppintásról.
Míg Seehofer viszi előre a korlátlan befogadás következményei korrekciójának ügyét, és az utóbbi időben a szavát betartó, hozzá hasonlóan hiteles és tisztánlátó Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellárral tárgyal a krízisről, és egyeztet a lehetséges együttműködésről, az illegális migráció megfékezése érdekében pedig lényegében létrehozza a Berlin-Róma-Bécs tengelyt, addig Merkel csak problémázik. Ez az, ami egész jelenlegi kancellári mivoltát meghatározza. Valaha erős kezű vezető volt. De ma már fontos sorskérdésekben nem tud markáns álláspontot elfoglalva egyértelmű, határozott döntést hozni. Inkább két kapura játszik. Egyfelől mostanra megszerette a magyar határkerítést, másfelől azonban változatlanul rosszallja, ha egyes nemzetállamok vezetői – az EU szöszmötölését látva, ésszerű összeurópai válasz híján – merészelnek saját megoldásban gondolkodni. Politikai gyengélkedéséről mindent elmond, hogy helyette belügyminisztere tárgyal országa kétoldalú kapcsolatairól (nemcsak miniszteri, hanem kormányfői szinten is), valamint ő kötötte meg az elmúlt napok történelmi léptékű megállapodásait is.
Merkel nem szavahihető, hitelességének írmagja évekkel ezelőtt megnyomta az önmegsemmisítő gombot. Ő az a fajta politikus, akiről a politikusviccek szólnak. A hozzá hasonlóknak köszönhetjük, hogy ez a szó mára pejoratívvá vált, negatív képzet társul hozzá, és ezen (alapvetőleg) nemes hivatás végzőit nem megbecsülés, hanem általánosságban megvetés, lenézés, epés viccek mesélése övezi – pártoktól és egyéni teljesítménytől függetlenül.
A migrációs problémára visszakanyarodva: Európa megtelt. Új gondolatokra van szükség. Valamint erős emberekre: Orbán Viktorokra, Sebastian Kurzokra, Matteo Salvinikre – és Horst Seehoferekre. Nem kell olyan messzire mennie a kancellár asszonynak ahhoz, hogy a helyes irányt megtalálja. A megoldás ugyanis karnyújtásnyira van. Csak olykor az összeérő angelai ujjakat érdemes lenne szétnyitni, és a semmiben leledző karunkat kinyújtani. A megoldás karja ugyanis már felénk tart. Mindenki eldönti, hogy belekapaszkodik-e. Toporzékolunk, nem fogadjuk el, másokra mutogatunk, csúnyán nézünk; vagy erőt veszünk magunkon, és azt mondjuk, legyen így? Ez itt a kérdés. A németek nagy kérdése. Őszintén remélem, hogy eljön az idő, amikor meg tudják adni a helyes választ.
