Büszkék arra, hogy politizálnak és nem is kívánnak változtatni stratégiájukon – ez derült ki a Civil Közoktatási Platform és a közoktatásban érdekelt tagszervezetei, a Tanítanék Mozgalom és a Történelemtanárok Egylete pénteki sajtótájékoztatóján, ahol Németh Szilárd azon kijelentésére is reagáltak, hogy a Soros György által pénzelt civil szervezeteket el kell takarítani az országból. Ki
A szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy vezetőiknek vagyonnyilatkozatot kelljen leadniuk. A napokban Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azt nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak, hogy azok a szervezetek, amelyek nem a közösséget építik, hanem politikai céljaik vannak, nem minősülnek civilnek. Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja a sajtótájékoztatón azt mondta: „civilek vagyunk, és büszkék vagyunk rá, politizálunk, igen, és büszkék vagyunk rá, mert politizálni menő dolog”. Ercse Krisztina, a Civil Közoktatási Platform szóvivője pedig azt mondta, hogy a civilek vagyonbevallásra kötelezése a politikai szereplőkre vonatkozó szabályokat terjesztené ki a civilekre. Azaz, szerinte, ha egy civil politizál, az jó, de ha emiatt vagyonnyilatkozatot kell tennie, az felháborító, mert nem politikai szereplő…
A civilek vagyonbevallásra kötelezése szimbolikus lépés
Ercse Krisztina, a Civil Közoktatási Platform szóvivője azzal kezdte a Németh Szilárd kijelentésére reagáló sajtótájékoztatót, hogy elmondta, büszke az összes hozzájuk kapcsolódó szervezetre, melyek minőségi munkát végeznek. Véleménye szerint a kormány a szólásszabadságot akarja megvonni tőlük, célja pedig a megfélemlítés, és ezt segíti elő a civilek vagyonbevallásra kötelezése, mely szimbolikus lépés. Ezzel ugyanis a politikai szereplőkre vonatkozó szabályokat terjesztené ki a civilekre.
Minden polgárnak joga, hogy az életét érintő kérdésekről, a közéletről véleményt nyilvánítson, akkor is, ha ezzel kritizálja a kormányt, a kormány pedig ezeket a hangokat akarja elhallgattatni. A kormánynak egyébként nincs egyetlen jó lépése sem, és Ercse azt is kifogásolta, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sosem egyeztet velük, és nem vesz részt nyilvános vitán.
A szóvivő kijelentette, hogy a 2010 óta követett oktatáspolitika megbukott, ezt pedig a kormány nem veszi tudomásul, és „szembenézés helyett pótcselekszik. Kormányzás helyett a civileket regulálja.”
„A civil csoportok megtalálják egymást, és nem hallgatnak!” – tette hozzá.
Másik történelematlaszt az érettségizőknek!
Miklósi László, A Történelemtanárok Egyletének elnöke elmondta, szervezetük 1989-es alakulása óta még nem érte őket ilyen támadás, mint most Németh Szilárd részéről. Úgy érzi, hétfőn az egyik „elsőszámú közellenség” lettek, „akit el kell törölni”. Miklósi László ezután arról beszélt, hogy idén ismét aláírást gyűjtenek, hogy bármilyen történelematlaszt lehessen használni az érettségin.
Törley Kata vagyok, tanár és közellenség
Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja úgy mutatkozott be: „Törley Kata vagyok, tanár és közellenség”. Elmondta, hogy tudatosítani kell mindenkiben, hogy mindannyian civilek vagyunk, mint magánszemélyek. Gyakran csinálunk civil dolgokat, pl. kabátot viszünk a hajléktalanoknak, menhelyről hozzuk el a kutyánkat, és akkor is, amikor véleményt fogalmazunk meg. Vannak olyanok, akik ezt civil szervezeteken belül teszik meg. „Nagyon fontos lenne, hogy mindenki megértse, hogy iszonyatosan fontos munkát végeznek a civil szervezetek. Nagyon sok esetben az állam feladatait végzik el.” Törley azt is elmondta, hogy az állam rossz működése kényszeríti a civil szervezeteket a tevékenységük végzésére.
Szerinte az országban már alig van nyoma a demokráciának, de ami még van, azt a civilek tartják életben, őket pedig a kormány már évek óta próbálja ellehetetleníteni, de most még ahhoz képest is átléptek egy határt. Törley Katalin szerint a kormány módszere, hogy szakkifejezéseket szitokszóvá tesz, ilyenek például a politika vagy a migráns szavak, most pedig a civil szót vették célba.
Február elsejére tüntetést szerveznek, mert mindenkinek joga van politizálni.
„Civilek vagyunk, és büszkék vagyunk rá, politizálunk, igen, és büszkék vagyunk rá, mert politizálni menő dolog, és nem csak négyévente a fülke magányában szabad, hanem mindig, mindenhol beleszólhatunk a közös ügyeinkbe.”
A fő profil: kormánybuktatás
A PestiSrácok.hu ugyanakkor számos oknyomozó cikkben (például ebben) és tudósításban mutatott rá, hogy az egykor Pukli István nevével fémjelzett Tanítanék Mozgalom ugyanarról a tőről fakad, ahonnan a Hallgatói Hálózat, a Humán Platform és számos más szervezet. E civil csoportok és a Bajnai Gordon 2014-es kampányát segítő, az Együtt környékén kikötő körök között számos átfedés fedezhető fel, de a Tanítanék és társszervezetei az utóbbi időben már nem is igen cáfolták, hogy tüntetéseik és tiltakozó akcióik legfőbb célja a kormánybuktatás. A Civil Közoktatási Platform számos szakértője pedig a korábbi MSZP-SZDSZ-kormányok liberális oktatási szakértője, jól megfizetett tanácsadója volt, amire például ebben a riportunkban is rávilágítottunk.
A vezető képet a szerző készítette.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS