Pesti Srácok

Potápi: nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz év történelmi jelentőségű volt

Potápi: nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz év történelmi jelentőségű volt

Száz éve fogadták el a gyalázatos trianoni békediktátumot. Meg kell emlékezni a száz évvel ezelőtti eseményekről és az elmúlt száz évről. Meg kell emlékezni az elmúlt tíz év kormányzásáról és az elmúlt tíz évben elért nemzetpolitikai sikerekről is – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő este.

Potápi Árpád Jánost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy csütörtökön rendezik meg – a koronavírus-járvány miatt online – a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács ülését. Az államtitkár elmondta: a Máért a legfontosabb határon túli magyar politikai pártok, illetve szervezetek, továbbá a magyar parlamenti pártok képviselőinek részvételével ülésezik; az első tanácskozást 1999-ben tartották. A csütörtöki online rendezvényen minden régióból egy képviselő szólal majd fel, hogy értékelje az évet és megfogalmazza a következő esztendő céljait. A Magyar Diaszpóra Tanácsot 2011-ben hívta össze első alkalommal a kormány, így a mostani lesz a tizedik ülése. Erre az eseményre 90 szervezet kapott meghívót, közülük 86 jelezte a részvételét.

Potápi Árpád János felhívta a figyelmet arra, hogy idén van a nemzeti összetartozás éve.

PestiSracok facebook image

– mondta az államtitkár, kiemelve: meg kell emlékezni a száz évvel ezelőtti eseményekről és az elmúlt száz évről.

– tette hozzá. Kiemelte: az elmúlt tíz évben a magyar kormány sokat tett azért, hogy a magyar nemzet újra egységes legyen.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy idén a Kárpát-medence országaiban szinte mindenütt tartottak választást. Ezek – egy kivétellel – a magyar pártok szempontjából jó eredménnyel zárultak. Szlovákiában, a Felvidéken viszont megoszlottak a magyar szavazatok, így nem került be magyar képviselő a szlovák parlamentbe. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy négy év múlva ez változzon, hiszen az ottani magyarság aránya 8-9 százalék. A következő fontos voksolás december 6-án Romániában lesz, ahol parlamenti választást tartanak. Potápi Árpád János fontosnak mondta, hogy a magyarság, a magyar politikai pártok minden szinten képviseltessék magukat, és így minden szomszédos országban biztosított legyen a magyarok érdekképviselete.

Forrás: MTI; Fotó: mon.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?