Pesti Srácok

Potápi: véget kell vetni annak, hogy nyolc különböző magyar történelmet tanulnak a gyerekek a Kárpát-medencében

Potápi: véget kell vetni annak, hogy nyolc különböző magyar történelmet tanulnak a gyerekek a Kárpát-medencében

Fontos lenne, hogy például magyar történelemből ne nyolc különféle verziót tanuljanak a gyerekek Kárpát-medence-szerte a magyar iskolákban – hangsúlyozta portálunk érdeklődésére Potápi Árpád János, aki kiemelte: egyeztetéseket kezdeményezett a határon túli magyar pedagógusszervezetekkel ebben a kérdésben. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár úgy vélte, "fel kell oldani azt a tarthatatlan állapotot, hogy ha mondjuk egy felvidéki magyar fiatal találkozik egy erdélyi magyarral, akkor a történelmi ismereteik – különösen a magyarsággal kapcsolatban – köszönőviszonyban sincsenek egymással". Potápi Árpád János arról is szólt: a péntektől ismét pályázható Határtalanul program keretében eddig félmillió diák tapasztalhatta meg, hogy sok száz kilométerre is beszélnek magyarul, és egy tömbben, teljes magyar életet élnek.

A Határtalanul az egyik legfontosabb nemzeti összetartozás érzését és élményét erősítő program, amely már több mint 500 ezer diák utazását tette lehetővé. 2011. június 4-én indultak el az első buszok, azóta a magyarországi egyetemisták 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja vagy ismerőse. Az idei program pályázataira péntektől lehet jelentkezni. A témával kapcsolatos pénteki sajtótájékoztatót követően Potápi Árpád Jánost kérdeztük.

Több száz kilométerre a határtól újra magyar szót hallani

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta portálunk érdeklődésére Potápi Árpád János azzal kapcsolatban: mi lesz azokkal a generációkkal, akik sosem tapasztalhatták meg, hogy Budapesttől sok száz kilométerre magyar szóval, magyar közösségekkel lehet találkozni? A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a szülők saját gyermekeik segítségével tapasztalhatják meg, mennyit változott a világ, hiszen ezek a fiatalok már otthonosan mozognak Pozsony, Újvidék, Eszék, Kassa, Lendva, Brassó vagy Csíkszereda között. Hozzátette:

És mivel ugyanolyanok, ugyanolyan ruhákban járnak, ugyanazokat a közösségi felületeket használják az interneten, hasonló az érdeklődési körük, ezért a fiatalok könnyen kötnek egymással akár tartós barátságokat is. Potápi Árpád János úgy vélte, ezek a kirándulások győzhetik meg később a szülőket, hogy esetenként érdemesebb, tartalmasabb a Kárpát-medence magyarlakta vidékein tölteni a szabadságot, nem egy tengerparton.

Nyolc ország, nyolc történelem...

Az államtitkárság a napokban egyeztetett a Kárpát-medencei pedagógusszervezetekkel egy olyan találkozóról, amelynek célja a különböző tananyagok, különösen a magyar vonatkozásúak összehangolása az utódállamokban – erősítette meg Potápi Árpád János azt a kezdeményezést, amelyet még a választást megelőzően fogalmazott meg portálunknak adott egyik interjújában, hiszen, mint hozzátette, jelenleg nyolc különböző történelmet tanítanak a Kárpát-medencében. Az államtitkár hozzátette: itt nem arról van szó, hogy a Nemzeti Alaptantervet akarnák az egész Kárpát-medencére kiterjeszteni, hiszen minden országban más rendszerben, más tematikák mentén oktatnak. Ugyanakkor akár a matematikára is igaz, hogy egyes alapfogalmakat fontos lenne magyarul elsajátítani, nem is beszélve a történelemről, vagy az irodalomról, néprajzról.

– hangsúlyozta az államtitkár.

A cél, hogy a határon túli csoportokkal közös programokat szervezzenek

A sajtótájékoztatón Potápi Árpád János ismertette: 2022-ben egy pályázati felhívást hirdetnek meg, a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című programot. A keretösszeg közel kétmilliárd forint, ha több forrásra van szükség, akkor ezt tudják még növelni – tette hozzá. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500 ezertől 5 millió forintig terjed. A támogatható kiadások köre nem változott, így az az utazásra, étkezésre, az útlevél kiállítására, baleset- és felelősségbiztosításra, személyi juttatásra, programhoz kapcsolódó költségekre, kisösszegű ajándékokra fordítható. A megvalósítási időszak 2022. szeptember 1-től 2023. augusztus 31-ig tart, a jelentkezési határidő július 15-e. Jelezte: a 2022-es felhívásra nem nyújthat be pályázatot az az oktatási intézmény, amely a 2019-ben vagy 2020-ban támogatott kirándulást a mostani pályázat benyújtási határidejéig nem kezdte vagy valósította meg.

Újdonság, hogy a buszokon fel kell majd tüntetni a Határtalanul program logóját és azt, hogy mely településről érkezik az adott csoport. Javasolnak tematikus túraútvonalakat is a kiránduló csoportoknak, és azt is szeretnék, ha még több szervezett program lenne a határon túli csoportokkal közösen.

Vezetőkép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.