Később nem büszkélkedett vele, de Princz Gábor a karrierjét és milliárdjait is a KISZ-nek és családi hátterének, bekötöttségének köszönhette. A Magyar Nemzeti Bankhoz kerülve a kommunista szervezet lapjának szerkesztőjeként jutott be a nagyhatalmú Timár elvtárshoz, és olyan jól sürgölődött a Párt körül, hogy 1985-ben már el akarták indítani a választáson is, akkor, amikor a szemfényvesztő kettős jelölést kitalálták. A Postabank ötlete állítólag egy bizonyos Doros házaspár hálószobájában született meg, Doros Béláné a Magyar Nemzeti Banknál a fiatal Princz főnöke volt, férje, Doros Béla a Magyar Posta KISZ-titkáraként emelkedett felfelé. A rendszerváltás után Doros a Magyar Posta vezetője lett, míg felesége a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Mindezt az Antall-kormány idejétől. A hálózat tökéletesen működött, Princz Keresztapaként maga mellé vette azokat, akiket leváltottak, vagy bajba kerültek. Így lett tanácsadója korábbi mentora, a haláláig marxista Tenner György komoly fizetéssel, vagy a Posta éléről elküldött Tóth Illés, Kertész Pál kettős. Kende Péter, Princz „udvari bolondja”, aki később könyvet írt egykori királyáról, is a KISZ-ben kerülhetett közel a vezérhez. A vörös polip 1998-ban, a Fidesz hatalomra jutása után kapott hatalmas pofont, több csápját levágták, amit sohasem tudtak megbocsátani Orbán Viktoréknak. Ezért születtek meg Kende későbbi mocskolódó művei vagy azok a lejárató „szakvélemények”, amelyeket a pszichiáter Veér András jegyzett, aki szintén örökké hálás lehetett Princzéknek. A Postabank megalapításának története.
Ahogyan cikksorozatom előző részében ígértem (és ezt meg is tartom), Kende Péter KISZ-es fejlődéstörténetének bemutatása után a Postabankról írt könyvével folytatom. Ezzel párhuzamosan megkísérlem bemutatni a Postabank beindításának valódi történetét, valamint Princz kivételezett hátterét. Kende már a Bank bianco elején elmagyarázta, hogy független Princz Gábortól, de azért a sajtóportfólióról nem fog írni – „mert abban a tekintetben valóban elfogult” lenne. Igen, hiszen rövid ideig annak vezetője volt.
Teljesen logikus, hogy őt választották ki erre a pozícióra, ahogyan a kuríros Szűcs Gábor, majd Németh Péter jelölése is az volt. Utóbbi szerepét jobban megjegyezték a konzervatív újságírók a Magyar Nemzet körüli harcok kapcsán, míg Kendét – e téren – nagyjából elfelejtették.
Kende könyvéhez visszatérve, pártatlanságról persze szó sincsen, bár a jogász-újságíró messze nem lő annyira túl a célon, mint később, az Orbán Viktorról írt lejárató munkáiban, azért teljesen egyértelmű a törekvése. A Napi Magyarországban 1999-ben remekül összefoglalták, miért is visszás, hogy éppen ő írt könyvet a Postabankról: „A könyvíró egykori pozíciójából azonban inkább az sejthető, hogy aligha veheti a kezébe az olvasó a Princz-jelenség hiteles feldolgozását. Azaz tipikus kelet-európai megoldással állunk ismét szemben, ahol az udvari bolond eredt királya titkainak nyomába, ahelyett, hogy őfelsége viselt dolgairól független szerző tollából született volna oknyomozó munka”.
Kende Péter a Bank bianco bemutatóján / Fotó: MTI
Kende legbulvárosabb forrása a névtelen SZDSZ-es volt
Kende – az egykori udvari bolond (olyan tetszetős a hasonlat, hogy képtelen vagyok elengedni) – a könyvben zömmel Princz üzlettársait, barátait szólaltatta meg, akik persze mind mentegették a bankvezért, ki virágnyelven, ki egészen nyíltan. Olyan üzletembereket vett elő Kende, amilyen mondjuk Palotás János volt – Princz barátja és üzlettársa, akinek pályafutása majd szintén megérdemel egy-két cikket. Természetesen szerepeltetett néhány kritikusabb kortársat is, de csak módjával.
A legvisszataszítóbb mégis az a húzása volt, ahogyan a Postabankot és Princzet minden erejével igyekezett politikailag „közössé tenni”, illetve áttolni a túloldalra, a Fideszhez. (Ami természetesen nem azt jelenti, hogy nem volt összefonódás. Az élelmes Princz a konzervatív oldalon is befolyást szerzett, igyekezett minden pártot támogatni a ’98-as választás előtt (hogy win-win helyzetbe kerüljön), de korábban Lezsák Sándor lakitelki iskoláját is támogatta és így tovább.) Kende partnere a teljes összemosásban a könyv egyetlen meg nem nevezett szereplője volt, akiről csak annyit írt, hogy „SZDSZ-es politikus”. Ez az ismeretlen jóakaró a legkülönfélébb rágalmakat és belső pletykákat hozta fel.
A legkomolyabb üzenete a névtelenségnek volt: rajta kívül mindenki vállalta saját magát.
Veér András “önzetlennek” tódított barátsága
Kende természetesen sokszor önmagának is ellentmondott. Most bemutatom az egyik esetet. Azt írta Veér András pszichiáterről, hogy ő is teljesen független volt Princztől, önzetlen barátja volt csupán.
„Princz Gábornak majdnemhogy barátja, kapcsolatuk abszolút önzetlen
– írta Kende. – A professzornak sohasem volt VIP-hitele, nem volt orvosa Princznek, így nyugodt szívvel szolidáris vele ma is.” Szép szavak. Veér ennek megfelelően csodálatos, tisztességes (!) emberként festette le a bankvezért.
„Princz Gábort jó szándékú, okos, persze minden rafinériával megkent üzletembernek ismerte és szerette meg, aki szerinte a magyar átlaghoz képest mindig a tisztesség keretein belül dolgozik”
– írta Veérre hivatkozva Kende.
A 73. Ünnepi Könyvhét alkalmából Kende Péter gratulál Veér Andrásnak / Fotó: MTI
A valóságban nagyon komoly üzleti összefonódásaik voltak
A szerző a pszichiáter szerepével kapcsolatban a könyv későbbi szakaszában önmagát leplezte le, amikor már Princz pályafutását taglalta. Bemutatta a Magyar Orvosi Kamara megalapítását, illetve annak 1988-as hátterét:
„Veér András professzort, az előkészítés egyik főszervezőjét bevitték Princzhez, aki fölajánlotta támogatását, egyszersmind a bankot, mint az orvosi kamara számlavezető bankját, de főképpen majd az orvosi praxisok privatizálása során hitelt nyújtó, vállalkozóként, befektetőként résztvevő bankot. Szponzorálta a ’89 tavaszi hivatalos kamara-alapító ülés megrendezését, kint is volt a teremben a bank logója, s a kamara máig ott tartja több százmilliónyi pénzét”.
Budapest, 1989. Dr. Birtalan Iván megnyitja a Magyar Orvosi Kamara alakuló ülését a Budapest Kongresszusi Központban, mellette dr. Veér András (b2) ül / MTI Fotó: Cser István
Később folytatták a tudományos, üzleti együttműködést: „Ekkor, ’92-ben alapította meg Bence György filozófus, Princz Gábor bankár és Veér András pszichiáter a Láthatatlan Kollégiumot […] A Postabank adott kezdő tőkét, irodaépületet, felszereléssel együtt […]”.
Ezeket a közös ügyeket Kende könyvének idején elhallgatni már nem lehetett – már korábban megírta a sajtó. Innen nézve logikus, hogy Veér lett az egyike azoknak, akik Princz bukása után nyíltan kiálltak mellette (ez persze szimpatikusabb hozzáállás az azonnal elfordulókhoz képest). A Magyar Hírlapban megjelent írásában (Kárörvendések és nagy találgatások ideje) kritizálta a Princz elleni „hadjáratot”, és egyenesen azt kérte, hadd kapjon még egy esélyt.
„Végezetül, ha Princz Gábor fel tudott építeni egy nagy bankot, megkaphatná a lehetőséget arra is, hogy a most már újra prosperáló bankot tovább vezesse” – fogalmazott.
Az aranycsempész Kovács Mihály esetében láthattuk, hogy ez is rendszerszerű, a tökéletesen felépített hálózat jellemzője a megfelelő értelmiségiek (kulcs-, illetve sakkfigurák) bevetése.
Legyen szó jogászokról, újságírókról, színészekről, írókról vagy más véleményformálókról. Az ő feladatuk, hogy a megfelelő időben, „vész esetén” kiálljanak a bajba került társuk mellett.
Veér – aki két évig katonaorvosként dolgozott, utána lett pszichiáter – pályafutásának felskiccelése persze hamar megválaszolja, miért is volt ilyen megengedő Princz esetében.
Veér András alatt is kezeltek politikai alapon embereket
Az elmeorvos 1981-ben került a Lipótra (abban az évben, amikor szegény Pákh Tibort sokadszorra is bevitték), amelyet a nyolcvanas évek közepétől tizenhat évig vezetett.
A politikai pszichiátria területén végzett kutatásomból (amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottság támogatásával készítettem, s amelynek kézirata megjelenésre vár) nagyjából sejtem, milyen elmejátékokban, politikai játszmákban vehetett részt, illetve kellett részt vennie. Ez akkor is igaz, ha egy másik politikai elítélt, Rusai László esetében később éppen ő állapította meg, hogy mégsem volt elmebeteg. Kár, hogy a fiatalembert addigra már teljesen tönkretették.
Veér kései véleményével akkor már nem igazán kockáztatott: a rendszerváltás hajnalán már fel lehetett vállalni, főleg, hogy jó pontot szerzett a demokratikus ellenzéknél. Amúgy meg ő is kettős játékot játszott: bár 1991-ben interjút adott a témával kapcsolatban, sok mindent elhallgatott.
Voltak elszigetelt esetek…
Későbbi pályafutása ismeretében teljesen logikus, hogy éppen a Népszabadságnak nyilatkozott. Elsőként azzal kezdte, hogy Magyarországon a pszichiátria pozitív szerepet játszott a politikai vonalon a diktatúrában: „[…] a pszichiáterek többnyire úgy léptek fel a hatalommal szemben, hogy diagnózissal védtek üldözötteket, ily’ módon megakadályozva bebörtönzésüket. Közismert tény, hogy az angyalföldi elmegyógyintézetben a háború alatt sok illegális kommunistát, antifasisztát >ápoltak<.
De később is, a politikai üldözések korában – s ez még a hatvanas években is tetten érhető volt – a pszichiátria az üldözöttek mellett állt ki.”
Pákh Tibor beszél 1988-ban / Fotó: MTI
Ez jókora ferdítés. Az angyalföldi eset teljesen független a később kialakult diktatúrától, amelyben később valóban történtek felemelő lépések, például ötvenhat után, amikor többeket elbújtattak a megtorlás elől. Viszont ott voltak a máig tagadott és titkolt sötét történetek. Azt ezt firtató kérdésre Veér [aki a Lipót vezetőjeként természetesen mindenről pontosan tudhatott] így felelt: „Erre kétségkívül történtek kísérletek, két-három ilyen esetről én is tudok, ami persze nem jelenti azt, hogy csak ennyi lett volna. Pákh Tibor például több ízben élvezte itt a Lipóton vendégszeretetünket. Legutoljára akkor hozták be, öt évvel ezelőtt, amikor az Örökimádás-templomban éhségsztrájkot tartott, hogy menjenek ki az oroszok. Egyébként az volt a módi, hogy október 23-a előtt a rendőrség kifejezetten azzal a céllal >utalt be< embereket, hogy ne lázítsanak”.
Az interjú ’91-ben történt, így elvileg Veér 1986-ról vagy ’85-ról beszélt. A pszichiáter ’83-tól a főigazgató-helyettese, ’86-tól a főigazgatója volt a Lipótnak. Pákh Tibort 1981-tól kezdve összesen nyolcszor tartóztatták le, legutoljára 1988-ban. 1985-ben a Lengyel Intézetben követelte a Vörös Hadsereg kivonását.
Nem egy-két emberről volt szó: a könyvemhez végzett kutatás során találtam rá egy bizonyos „Alföldi” ügynökre, aki közel húsz politikai fogolyról adott jelentéseket a hetvenes években a Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A megfigyeltek között volt, akit tüntetés miatt vittek be, de olyan is, aki csak hangosan kommunistázott.
Éppen az akkor már Nyugaton is ismert Pákh példájából látjuk, hogy később is szívesen éltek az eszközökkel, annál inkább, minél ismeretlenebb emberről volt szó. Nem beszélve a vidéki intézetekről, ahol egy-két vezető kegyetlen kiskirályként uralkodott.
Budapest, 1994. március 15.
Veér András az OPNI fõigazgatója és Farkasházy Tivadar újságíró a résztvevõk között, a Petõfi szobornál a Demokratikus Charta tüntetésén, mely a Batthyány örökmécsestõl a Petõfi szoborig vezetõ úton zajlott.
MTI Fotó: Földi Imre
Veér: Köztársaság Párt, SZDSZ, MSZP
Tény, hogy Veér a nyolcvanas évek végén a Postabank pénzéből elindított Magyar Orvosi Kamara elnöke lett, a rendszerváltás után a Demokratikus Charta szóvivőjeként és a Köztársaság Párt alelnökeként politizált. Ennek elnöke egyébként Princz barátja és üzlettársa, Palotás János volt.
Ennek megfelelően Veér 1994-ben, a Horn-kormány hatalomra jutása után miniszteri biztos lett, majd kétszer az SZDSZ, egyszer az MSZP képviselőjelöltje volt.
A közvélemény előtt a 2002-es kampány alatt szerepelt le igazán (ekkor jelent meg Kende első Orbán Viktorról írt könyve is), amikor – Popper Péterhez hasonlóan – egyszerűen kiesett a szerepéből.
A hálózat ekkor minden erejével igyekezett visszakerülni a hatalomba, végzetes lehetett volna, ha a Fidesz újra nyer.
„Évek óta figyelemmel kísérem Kövér László vergődését az egészség és a betegség határán. … Kövér László rossz állapota annyira kirívó, hogy mint elmeorvosnak, szóvá kell tennem. … két olyan jelenségre hívnám fel elsősorban párttársai figyelmét, melyek alkalmasak Kövér László paranoiájának felismerésére” – ezt írta Veér 2002. április 30-án a Népszavában a Fidesz alelnökének >köteles< kiszólásáról, amelyet olyan ügyesen felfújt és átértelmezett az akkor még nagyon komoly túlerőben lévő, keményen Fidesz-ellenes média.
Értékelheti (értékelhette) valaki politikai ízlése alapján felháborítónak vagy fantasztikusnak Veér szavait, de a lényeg nem ez. Pszichiáterként ezt nem tehette volna meg. Jellemző, hogy cikke már „saját gyermekének” is sok volt, a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága eljárást indított ellene, majd első és másodfokon is felfüggesztette a „távdiagnosztizálást” végző pszichiátert.
Azt a Veért, aki a győztes MSZP alatt újra miniszteri biztos lett. Megdolgozott érte: a 2002-es kampány idején hol Kövérről, hol Orbán Viktorról írt „elmeorvosi jellemzéseket”. [Ahogyan ugye az állambiztonsági tiszteket oktató Popper Péter, aki ugye Kende másik könyvének lejárató “szakértője” volt].
Kende is megismételte Princzné legendáját
A hosszú kitérő után térjünk vissza a Bank biancohoz: jellemző Kende Péter művére, hogy Princz Gábor eredettörténetéhez felhasználta egykori „királya” legendáját. Hosszan kifejtette azt a „Princné anekdotát”, amelyet előző cikkemben már én is bemutattam. [Röviden, hogy volt (egyébként valóban létezett) egy Princzné nevű közkedvelt pénzügyes névrokon, és a vezetők azt hitték, hogy Princz Gábor annak a fia. Csakis ezért választották őt.]
A KISZ-ben egykor bennfentes Kende, Princz Gábor korábbi fontos embere, aki nyilván mindent tudott róla, egy szót sem írt Princz apjának, Princz Györgynek a valódi hátteréről, az Apró Antal mellett végzett bizalmi munkáról. Ahogyan ezt, úgy Princz Gábor KISZ-es múltját is elkente. Ez mondjuk érthető: a sajátját is el kellett.
Ez a hálózat nagy trükkje: összemosni az egyszerű KISZ-tagot a KISZ vezető káderével, ahogyan a bezsarolt ügynököt a közvetve a Szovjetuniónak dolgozó szigorúan titkos tiszttel.
Princz gyerekkora / Forrás: Arcanum.hu
A Thomas Mannt olvasgató, majd nyomorgó Princz Gábor
„Szüleivel hol Moszkvában, hol a pesti Belvárosban lakott, ő maga Moszkvában született. […] tízévesen Thomas Mannt olvasott. Író akart lenni” – írta hősünkről Kende, majd:
„[…] Szülei elváltak, s a papáját – lévén külkeres – a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságáról kihelyezték Moszkvába, a KGST-hez.”
[Kendénél mindössze ennyit ért Princz György moszkovita pályafutása. Ebből is kiderült a nyilvánvaló, hogy Kende pontosan ismerte Princz apjának múltját, de itt is trükközött. Figyeljünk a megfogalmazásra: Princz György – lévén külkeres – Moszkvába kerül, a KGST-hez.
Mintha a külkeresek (ami amúgy is kiemelkedő munka volt) moszkvai kiküldetése olyan magától értetődő lenne.]
Ezután megismerhetjük a nyomorgó, szegény Princz Gábor történetét, aki tolmácsolásra, fordításra kényszerült: „Megnősült egy lengyel lánnyal, kollégiumba költöztek, ahol nyomorogtak – az időközben megszületett első gyerekkel együtt.
Princz fordításokat, tolmácsolásokat vállalt, rádiózott, hogy megéljenek valahogy. Mert apjától nem kért, vele csak akkor békült meg, amikor az öreg már nagybeteg lett, akkor azonban hamarosan meg is halt.”
Princz a bank KISZ-kádereként törleszkedett a vezérhez
De a karrier beindulása az igazán érdekes: „Végzett a pesti Közgáz [nevezzük az akkori nevén: a Marx Károly] külgazdasági szakán, és a Magyar Nemzeti Bankba került. Először építőipari vállalatok hitelezésével foglalkozott.
Nemsokára megkapta a Fillér című lap, az MNB KISZ-bizottsága újságjának szerkesztését. Ez jelentős lépés volt, mert a banki kishivatalnok így bejuthatott mindenkihez, még Timár Mátyáshoz, az elnökhöz is, aki pedig földi halandó számára megközelíthetetlen volt.”
Valóban: az említett Timár (máshol Tímár) Mátyás régi mozgalmi embernek számított (bár szocdemként indult), 1962 és 1967 között pénzügyminiszter, majd 1975-től és 1988-ig az MNB elnöke volt.
Princz tehát szerkesztgette a KISZ-lapot, és közben bekerült a kerületi (V. kerület) KISZ-bizottságba is.
„’82-ben a kerületi KISZ-bizottság természetesen a Nemzeti Banktól kért delegáltat a banki terület képviseletére, s ez a bizottsági tag Princz lett – egészen végig, a Postabank megalapításáig. Rengeteget járt be a Mérleg utcába – csakhogy abban a most éppen kényszerértékesített épületben annak idején nem az SZDSZ >székelt<, hanem kerületi KISZ-bizottság.”
KISZ-kongresszus, már 1986-ban. /Forrás: Fortepan.hu. A fotót készítette és adományozta: Urbán Tamás
Princz olyannyira jól futott a Pártban és a KISZ-ben, hogy az 1985-ös választáson, amikor már kötelező volt a kettős jelölés, akkor Kende szerint őt és a kerületi KISZ-titkárt javasolták elsőre.
„‘85-ben jött az elsõ olyan parlamenti választás, amelyre kötelezõ volt a kettõs jelölés. Szücsné, a kerületi pártbizottság első titkára behívatta a nemzeti bankos Princz Gábort és a kerületi KISZ-titkár Balogh Ádámot, és közölte velük: az a döntés született, ők ketten lesznek a jelöltek. Egymás hátát csapkodva dülöngéltek a nevetéstől: – Ez isteni buli lesz! – Kisgyerekkoruktól ismerték egymást, haverok voltak, a KISZ-ben folyton együtt hülyültek.”
Folyton együtt hülyültek a KISZ-ben – talán éppen Kendével együtt.
Balogh, Kende, Princz, a KISZ üdvöskéi
Balogh Ádám neve sűrűn felbukkan ebben az időben a sajtóban. Például a Nemzeti Sport „Több aktivitást!” című cikkében (1986), amely a KISZ V. kerületi bizottságának küldött-közgyűléséről szólt. Ott volt az említett ülésen a Kende által említett Szűcs Istvánné, a kerületi pártbizottság titkára, Gágyor Pál országgyűlési képviselő és Balogh Ádám a KISZ-bizottság titkára is. Az Esti Hírlap szintén ’86-os cikke szerint („Legyen a KISZ politikusabb!”) Baloghot újra megválasztották.
Kende szerint nagyon értelmes volt, Lengyel szerint fal mellett járó
Az is tipikus, amit Kende a fiatal Princzről írt: „Mindenki ugyanolyannak látta: nagyon értelmes, jól felkészült, rettentő szorgalmas, iszonyú sokat húzó, hajtó, minden feladatot elvállaló güzü” – írta, de nem kell sokat kutatnunk ahhoz, hogy ezt cáfoljuk.
„Pénz herceg”
– Lengyel László közgazdász csak így nevezte Princzet, akiről a Postabank-vezér bukásának évében – 1998 – több cikket is megjelentetett. A Pénzügykutató Rt. vezetőjének Princzcel kapcsolatos írásai egyvalamiben összecsengenek: a közgazdász egyáltalán nem volt nagy talentum. „Vékonyka, fal mellett járó ember volt.
A gimnáziumban és az egyetemen nem jeleskedett. A Nemzeti Bankban halk és szerény. Tiszteli följebbvalóit, a hierarchiát. Mintha megfogadta volna, hogy nem tűnik ki semmiben. Mindenütt második, mindenütt harmadik.
A kádári ifjú farkasok – legyenek azok a hivatalok bevett, erősfogú lángelméi vagy éppen a hivatalok mellett cserkésző reformaták – tudomást se vesznek róla. Még arra se érdemesítik, hogy széjjeltépjék.”
Aranyos mackók / Forrás: Arcanum.hu
Mennyivel pontosabbnak tűnik ez a jellemzés.
Princz György fia, aki nem emelkedett ki semmiben, viszont már kezdetektől a KISZ kádere volt, és pontosan tudta, hogyan kerüljön közel a vezetőkhöz. Maga Princz a múltjával kapcsolatban ritkán beszélt őszintén, de néha-néha elejtett egy-két fontos mondatot.
Ilyen pillanat volt az az 1997-es interjú, ahol kitért arra, hogy Timár Mátyás bizalmi embere volt. „Olykor még túl avantgárdnak, túl messzire tekintőnek tetsző elképzeléseket is dédelgettünk – mondta reformer szerepéről az akkor hozzájuk tartozó Magyar Nemzetnek (cím: A régió legfejlettebb bankrendszere). –
Akkoriban egyébként is több kvázi kormánybizottság dolgozott a gazdaság különböző területeinek reformjain. Én értelemszerűen a bankokkal foglalkozóban vettem részt, hiszen az MNB akkori elnöke, Tímár Mátyás mellett voltam szakmai titkár, s a napi munka mellett dolgoztam a bizottságban.”
MagyarNemzet_1997_02__pages111-111
Medgyessy szerint őt Princz kereste meg a Postabank ötletével
Princz tehát a kettős bankrendszert előkészítő bizottság titkára volt. Princz György fia, kedves a Pártnak, a KISZ-nek. Papírforma volt, hogy őt válasszák meg a hatalom-átmentés szempontjából olyan fontos egyik új bank vezérévé.
Egyre világosabb hátterét látva azt is érthetjük, hogyan is vette a bátorságot ahhoz, hogy megkeresse Medgyessy Pétert, az akkori miniszterelnök-helyettest és szigorúan titkos tisztet, aki a rendszerváltás után miniszterelnökként bukott meg (vagyis buktatta meg az Apró-klán). Amikor a szintén a Postabankhoz tartozó Világgazdaság 1998-ban, de már Princz bukása után sorozatot írt a bankról, akkor Medgyessyt is megkérdezték, és az általa mondott részletre Princz is reflektált:
„Egy >súlyos< megjegyzésre mégis választ kell adnia, nem térhetünk ki előle. Medgyessy Péter tudniillik azt mondta, hogy 1988-ban, amikor ő miniszterelnök-helyettes volt, megkereste őt egy cingár legény a Postabank alapításának gondolatával. Ez a cingár legény Princz Gábor volt…”
Princz ezt kategorikusan letagadta: „Nagy tisztelője vagyok Medgyessy Péternek, de fenébe is a memóriájával…”.
Mennyire más ez a történet így. Nézzük, hogyan emlékeztek a Postabank mögött álló Magyar Posta részéről. Tóth Illés, az akkori elnök ezt mondta a Világgazdaságnak: „Erre az utolsó rostára már csak ketten maradtak, mégpedig Princz Gábor és Huszty Ernő. Mindkét jelöltről tárgyaltam Fekete Jánossal [az impexes hidra egyik feje – MG], az MNB elnökhelyettesével és az akkori pénzügyminiszterrel, Villányi Miklóssal. Bevallom, én a másik jelöltet [Husztit – MG] jobban ismertem, Princzcel akkor találkoztam először.
Egy szerény, visszafogott, mégis élénk, az akkori bankvilágot jól ismerő emberként tűnt föl előttem, de nem láttam eléggé dinamikusnak. Elképzelhető, hogy ő is tájékozódott rólam, s tudta, miként is kell előttem megjelenni.
A döntést végül is az elnöki értekezlet hozta meg, s hogy kik legyenek a majdani vezetőtársak, azt a leendő elnök-vezérigazgatóra bíztuk.”
Az említett Huszti Ernő (sehol máshol nem találkoztam a Huszty változattal) a kor elismert közgazdásza volt. A látszólagos hierarchiában elvileg messze Princz fölött állt, komoly szakmai pályafutás, művek, tanulmányok álltak mögötte, elmúlt már ötven éves. Mégis Princz volt a jó választás.
Princz Gábor vidáman / Fotó: MTI
Magyar Posta: leváltod a régit, jön helyette a KISZ-káder
„Sok önjelölt volt – mesélte a Világgazdaságnak Kertész Pál, a Posta akkori elnökhelyettese. – Princz Gábor neve javaslatként érkezett hozzánk, és elég gyorsan meggyőzött mindenkit agilitásával, dinamikusságával. [Tóth pont ez ellentétét mondta.] Én egyértelműen őt javasoltam, és az elnöki értekezletre már csak az ő nevét vittem be.”
Kertész maga is továbbélő vezetők egyike, Tóth Illés után a Posta elnöke lett, de végül csak 1992-ig maradt a helyén, amikor a „fokozatos politikai támadások” miatt, megrendült egészségi állapotára hivatkozva lemondott. Kipöckölését Csurka István érte el, de ez is csak félsiker lehetett: Kertész helyét régi kollégája, a történetünk főszereplőihez hasonlóan szintén KISZ-es Doros Béla vette át.
Utóbbi 1998-ban, a Fidesz kormányra kerülése után távozott. Tóth, Kertész, Doros – íme a régi bohóctréfa: mindig van másik.
KISZ-kongresszus. Csupa csupa fiatal álmodozó / Forrás: Fortepan.hu, készítette és adományozta: Urbán Tamás
Timár Mátyás szerint az ötlet Princztől, Doros Bélánétől (a fenti Doros Béla felesége) és Princz atyai mentorától, az amúgy kőkemény marxista ideológus Tenner Györgytől jött. Utóbbi volt Princz első főnöke a bankban, míg Doros Béláné az akkori felettese volt. „Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke úgy emlékszik viszont, hogy az ötlet maga, ami nem volt példa nélkül való, a Magyar Nemzeti Bank dolgozóinak fejéből pattant ki.
Tímár neveket is említett, Doros Bélánéét, aki főosztályvezető volt akkoriban a Magyar Nemzeti Bankban, Tenner Györgyét és Princz Gáborét (Princz Gábor ekkor ugyancsak az MNB dolgozója volt, mégpedig éppen Doros Béláné beosztottja).”
A Postabank ötlete és Dorosék hálószobája
A Világgazdaság szerint az ötlet egyenesen a Doros házaspár „hálószobájában” született: „Szándékosan használtuk a kifejezést: anélkül, hogy profánok lennénk, meg kell említenünk, hogy akadnak olyanok, akik azt állítják, az ötlet a Doros házaspár hálószobájában született. – Sokféle legenda kering, ez is egy közülük – állítja Doros Béla, a posta mai vezérigazgatója, akkori helyettes vezetője.”
Doros Béla is a KISZ embere volt: „karrierje a posta KISZ-bizottságában kezdődött, és a pártszervezet végrehajtó bizottságában folytatódott” – írta róla a Beszélő.
Az egykori KISZ-káder 1991-ben még helyettes államtitkárként dolgozott, majd felváltotta Kertészt a Posta élén. Felesége, Doros Béláné a rendszerváltás idején a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója lett, így az Antall-, a Boross-, majd a Horn-kormány idején a férj az ország egyik legnagyobb vállalatát, a feleség pedig a nemzeti bankot vezette. Ahogyan Princz, úgy a Doros-házaspár pályafutása is 1998-ban, a Fidesz kormányra kerülése után tört meg.
Princz másik bizalmi embere, az említett Tenner György olyan vonalas szélsőbaloldali volt, hogy még a kétezres években is a marxista gazdaságpolitikát védelmezte. 2011-ben (!) megjelent tanulmányát így kezdte: „Sztálin halála 1953-ban megrendített, Hruscsov 1956-ban elmondott XX. kongresszusi beszéde megdöbbentett, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) 1956-os feloszlatása és az MSZMP megalakítása pedig mélyen megsértett”. Halála előtt a Marx Károly Társaság vezetője volt, amúgy meg ő alapította meg a kommunista Magyar Antifasiszta Ligát.
Ez a vörös polip úgy működött, akár a maffia. Ha valakivel baj történt (mondjuk leváltották), a Keresztapa a hóna alá nyúlt. A Postabank beindulása után Princz felvette tanácsadónak atyai mentorát, a kommunista Tennert, aki szép pénzt kapott ezért. Ugyanezt tette a Magyar Posta vezetőivel: „Sokat elárul a későbbi gesztus, hogy Tóthot is, kirúgása után Kertészt is, Tennert is Princz azonnal fölvette a bankba elnöki tanácsadónak, fix jövedelmet biztosított nekik, s feladatokkal is megbízta őket” – írta erről természetesen pozitívan Kende.
Persze senki sem maradhatott ki: a Princzék által elindított Providencia biztosítóban Doros Béla és Doros Béláné is benne volt, Princz másik tanítómesteréhez, a nemrégiben elhunyt Sárközy Tamáshoz hasonlóan.
Princz Gábor végül 1988. április 1-jén került a Magyar Postához, a Postabank megszervezéséhez megkapta a főposta KISZ-irodáját. Ezután beindult a szervezkedés, majd az üzlet, amely a folyamatos állami hitelezések után 1998-ban omlott össze.
Ekkor vált dühös fúriává a vörös polip. A Keresztapa meg Bécsbe menekült. Ez sem az én hasonlatom: maga Kende nevezte így.
Jól tudjuk az udvari bolondokról, hogy néha kimondhatják az igazat. A szerző többször is megszólaltatta az akkor már Ausztriában éldegélő Princz Gábort a könyvében, így utóbbi nyilván áldását adta az egészre. Kende Keresztapaként jellemezte a bankvezért, de persze az egészet leöntötte valamiféle romantikus, nosztalgikus mázzal. Végig azt sulykolta, hogy Princz valamiféle idealista volt, nagy művészet-barát, melegszívű mackó.
„Született Keresztapa. Gátlásos, csúnya – és nagyon okos”
– írta. ’98-ban mégis azt érezte, hogy átverték.
Folytatom. A releváns információk továbbra is érkezhetnek a [email protected] címre!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS