Pesti Srácok

Prőhle Gergelynek nincsenek politikai ambíciói

Prőhle Gergelynek nincsenek politikai ambíciói

Soha semmilyen pártnak nem volt a tagja, nem is lesz a jövőben sem, politikai ambíciói pedig nincsenek - ezt Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyilatkozta az atv.hu-nak. A csatorna azért tette fel a kérdést, mert a Klubrádióban Márki-Zay Péter az ő nevét is megemlítette, amikor egy lehetséges új párt alapításáról kérdezték.

Márki-Zay Péter szerint kell egy olyan párt, amelyre a Fideszben csalódott konzervatívok, mérsékelt jobboldaliak, vagy a keresztény értékrend alapján állók is nyugodt szívvel tudnak majd szavazni. Bár ő állítólag alkalmas rá, hogy egy ilyen pártnak az élére álljon, neki elsősorban Hódmezővásárhely irányítása a feladata. A politikus újságcikkek alapján azonban felsorolt néhány nevet, akik betölthetnék ezt a szerepet, ilyen például Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, illetve Pálinkás József volt MTA-elnök, az innovációs és kutatásfejlesztési hivatal leváltott elnöke.

Szavaiból az derült ki, hogy Jeszenszky Gézára és Bod Péter Ákosra is számít adott esetben, mint mondta, hitelesek és nyilván nem ők lennének a motorjai a szervezet megalakításának, "de a nevük többet nyom a latba, mint az enyém", és komoly politikai tapasztalatuk van.

Az ATV megkérdezte erről Prőhle Gergelyt, aki mindössze annyit mondott: soha semmilyen pártnak nem volt a tagja, nem is lesz a jövőben sem, politikai ambíciói pedig nincsenek.

PestiSracok facebook image

Bod Péter Ákos volt jegybankelnök a csatorna kérdésére, hogy részt venne-e a Fideszben csalódottak pártjának a megalakításában, azt mondta, még nyaral, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter pedig azt válaszolta: jelenleg "Az elveszett presztízs" c. könyve angol nyelvű kiadásán, utána pedig a 2016-ban a rendszerváltozás szomszédságpolitikájáról, a "Kísérlet a trianoni trauma orvoslására" megjelent könyve angol változatán dolgozik.

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.