Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Biden hajlandó tárgyalni Putyinnal, a németek pedig „over the rainbow”

„A szankciók bevezetésével nem sikerült lezárni a háborút, sőt, még közelebb sem jutottunk a háború végéhez, az EU országainak viszont komoly gondokat okoztak” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. „Nehéz tél előtt állunk, eközben pedig az orosz bevételek extra magasságban vannak, tehát folytatni tudják majd a háborút” – mondta a kormányfő.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy kész lenne tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ha az hajlandóságot mutat a háború befejezésére. Biden elnök a találkozó előtt egyeztetni akar minden NATO-partnerrel. Arra nem tért ki az USA elnöke, hogy támaszt-e bármilyen feltételt, például az orosz csapatok kivonását az elfoglalt területekről. Zelenszkij nyilván nem örül ennek a bejelentésnek, hiszen így akár az ő feje fölött születhet döntés, és Biden kötelezheti őt, hogy a béke érdekében területekről is lemondjon.

Az ukrán kormány kiadta az elesett katonákról szóló adatokat. A szám nagyon eltér az Ursula von der Leyen által megadott százezertől. A kijevi kormány szerint 13 ezer ukrán katona vesztette életét a harcokban. Brüsszel viszont nem hajlandó bocsánatot kérni Kijevtől, amiért kiszivárogtatták a valós veszteségi adatokat. Ukrajna most trafókat kér Németországtól, mivel az orosz támadások elsősorban az áramellátást vették célba. Kijev a német városok tanácsához fordult, hogy akár használt trafókat kapjon az áramellátás helyreállításához. Jelenleg több mint 6 millió háztartásban nincs áram. Zelenszkij most minden olyan vallási felekezetnek hadat üzent, amely valamilyen formában Oroszországhoz kötődik. Az ukrán elnök szerint ezek az egyházak szubverzív elemek búvóhelyei, akiket Moszkvából irányítanak.

Véget ért a német álom Katarban. Sok Facebook-posztban azt írták, hogy nem a szivárványos karszalaggal és a politikával kellett volna foglalkozni, hanem a focival.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.