Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Láb nélküli férfit lőttek le a rendőrök, de Joe Biden szerint az USA-ban minden rendben van

Tegnap óta 8100-ra emelkedett a Törökországban és Szíriában bekövetkezett földrengés áldozatainak száma. Jelenleg 60.000 katasztrófavédelmi szakember, illetve speciális mentő dolgozik az érintett területen. A magyar Hunor mentőcsapat is már több embert, köztük gyermekeket talált életben az összedőlt házak romjai alatt.

Szerencsére sikerült több ezer embert kimenteni a romok alól, legutoljára egy török asszonyt, aki 52 órán keresztül várta a segítséget a törmelék alá szorulva. A mentőcsapatok szerint a hideg megkönnyíti a kutyás keresést, mert az erre a célra kiképzett ebek télen jobban megérzik a felszálló meleg szagokat, mint meleg időben.

Még mindig nem tudtak nyugati segítséget eljuttatni Szíriába, mivel a több éves polgárháború tönkretette az utakat és a repülőterek betonjai is használhatatlanok. Az ENSZ most megpróbál Damaszkuszból segélykonvojt indítani Észak-Szíriába, ahol még dzsihadista lázadók és az Iszlám Állam zárványai harcolnak a kormányerőkkel, a török csapatokkal és az amerikai különleges alakulatokkal. Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő szerint minden harcoló féllel meg kell egyezni, hogy a segély eljusson az emberekhez.

Joe Biden az Egyesült Államok elnöke megtartotta évértékelő beszédét és kifejtette, hogy a két évig tartó járványügyi lezárások és a polgárháborús hangulat után most minden rendben van az USA-ban és helyreállt a demokrácia. Igaz ezt csak a demokraták gondolják így, mert sok konzervatív amerikai ellenzi a fegyverszállításokat Ukrajnának, elégedetlenek a gazdasági helyzettel, mivel az üzemanyag-és az élelmiszerárak nagyon magasak. Ennek ellenére a demokrata szenátorok állva tapsolták meg az elnököt, amikor az méltatta a kormány két éves munkáját.

PestiSracok facebook image

A rendőri erőszakot sem sikerült megfékezni, most éppen egy fekete férfival végeztek a rendőrök a kaliforniai Huntington Parkban, akinek mindkét lába térdből amputálva volt. A férfi az utcán megkéselt egy másik afroamerikait, majd nem akarta eldobni a nála lévő henteskést. Üvöltözött a rendőrökkel, majd megpróbált elmenekülni. A járőrök 11 lövést adtak le rá. A férfi családja perelni fogja az államot. A rendőröket a vizsgálat idejére felfüggesztették. Érdekes mód, most, hogy demokrata elnök van nincsenek „Black Lives Matter” tüntetések, holott semmi sem indokolta egy súlyosan mozgáskorlátozott férfi lelövését, könnygázzal, sokkolóval vagy akár egy a kezére, gumibottal, leadott ütéssel el lehetett volna hárítani a veszélyt.

Nagy erejű tűz ütött ki az amerikai Edge Autonomy katonai drónokat gyártó vállalat üzemében a Riga melletti Marupe-ban. A kaliforniai székhelyű cég Ukrajnának is szállít katonai robotrepülőgépeket.

Az ukrán erők az oldalukon harcoló lengyel zsoldosokkal végeztek Ugledarban -számolt be erről az Orosz Hírek hírportál. Állítólag már hónapok óta igen rossz a viszony a lengyel alakulatok és az ukránok között, már többször volt verekedés és lövöldözés csapataik között.

Már a New York Times is súlyos veszteségekről számol be ukrán oldalon és Kijev azon félelméről, hogy februárban egy nagy orosz offenzíva veheti kezdetét és a Föderáció csapatai előre nyomulhatnak a Dnyeper folyóig. A Wagner-csoport specialistái és reguláris csapatok egyre mélyebben nyomulnak be Bahmutba (Artemovszk) ahol az ukránok még mindig tartják állásaikat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.