Pesti Srácok

Püskiék csak a rendszerváltás után térhettek haza – Püski István és Az Öreg

A csaknem száz évet megért Püski Sándor, a könyvkiadó alapítója hetven évig vezette a könyvesházat, és olyan könyveket adott ki, amelyek a magyarság számára értéket jelentettek.

A már 80. évéhez közeledő Püski István vezeti jelenleg a Püski Könyvesházat. Olyan népi, nemzeti írók műveit adták ki kezdettől fogva, amelyek sohasem tartoztak a szórakoztató olvasmányok közé. Cserébe a líra, a próza és a dráma műfajában is időtálló műveket adott ki Püski Sándor, többek között Erdélyi József, Sinka István, Szabó Pál, Takáts Gyula vagy Tersánszky Józsi Jenő műveit. Persze kiadtak tudományos és radikális politikai mondanivalót hordozó könyveket is, az úgynevezett Magyar Élet kiadványokat, mint László Gyula műve a kettős honfoglalásról, Kodolányi János, Németh László, Szabó Dezső és Veres Péter írásait.

A kommunista rémuralom 1950-ben államosította a kiadót. Miután kilátástalannak tűnt, hogy valaha is könyveket adhatnak ki Püskiék, a család 1970-ben Amerikába emigrált és a magyar emigráció segítségével Püski Sándor visszatérhetett hivatásához, a könyvkiadáshoz. Egymás után jelentek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról könyvek, amelyeket Magyarországon tiltottak, amelyekről hallgattak. Király Béla, Kopátsy Sándor, Faludy György művei a New York-i könyvesbolt kirakatába kerültek. De a kádári, bolsevista rendszer kegyetlenségeit bemutató könyvek is megjelentek, mint Csurka István vagy Csoóri Sándor írásai, végül Duray Miklós Kutyaszorító könyve Csoóri Sándor előszavával végleg kiütötte a biztosítékot. Püskiék csak a rendszerváltás után térhettek haza.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.