Pesti Srácok

A baloldalnak egy polgárháborúhoz sincsenek meg a tömegei – Dézsy Zoltán és az Öreg

Dézsy Zoltán filmrendezővel azt latolgattuk, hogy a rendszerváltás után 33 évvel sem dőlt el véglegesen, hogy az ország marad-e nemzeti elkötelezettségű, polgári és a hagyományos európai keresztény értékeket felvállaló ország, vagy jön egy nem kívánt „fordulat”, amely Magyarországot áttolja a balliberális, globalista térfélre? A külföldi érdekek köztünk járnak – az Öreghez ezúttal Dézsy Zoltán látogatott el.

Miután a hazai balosok országgyűlési választásokat több mint 12 éve képtelenek nyerni, egyre gyakrabban ábrándoznak róla, hogy akár erőszakkal is megszereznék a hatalmat. Erre mondta Dézsy:

Dézsy Zoltán úgy véli, hogy a hazai balos ellenzék szemlélete alig változott elődeikhez, a Rákosi- és Kádár-korszakokban uralkodókhoz képest. Ha lehetőségük nyílna rá, ismét fegyvert szegeznének a magyarokra. Ezért is foglalkozik filmjeiben a kommunizmus, a liberalizmus természetrajzával, a hazaárulással és a politikai terrorizmussal. Erről szól az ÁVH pincebörtöneit bemutató filmje, a volt Köztársaság téri pártház alatti objektumok vagy a jelenlegi Fehér Ház (volt belügyminisztérium, ÁVH-laktanya...) alagútrendszerének a feltárása, és az ott folytatott kínzások, kivégzések felidézése.

PestiSracok facebook image

Az ügynökvilág fel-, a bolsevista hálózat kiépítéséről szól Az ügynökök a paradicsomba mennek című játékfilmjében voltaképpen az SZDSZ maoista „szabadságharcosait” leplezte le, Demszky Gábort, Haraszti Miklóst, Pető Ivánt és társait. A Kádárt balról támadó társaság a rendszerváltáskor kommunistaellenesként határozta meg magát, majd elsőként lépett szövetségre 1994-ben az MSZMP utódpártjával, a szocialistákkal.

A beszélgetésben természetesen nem kerülhettük ki a szólás- és sajtószabadság súlyos megsértését sem, hiszen a Google a napokban letörölte a PS TV Youtube-csatornáját. Ez nem az első eset, hiszen három éve az előző hét év munkáit semmisítették meg. Hogy miért fekete bárány a PestiSrácok.hu? Az újságíró, rendező véleménye szerint azért, mert ez a szerkesztőség ugyanazt a bátorságot, vagányságot, az igazság megfogalmazásának szuverenitását képviseli, amit 67 évvel ezelőtt a Corvin közi forradalmárok, a pesti srácok.

Dézsy arról is beszélt, hogy bár a 12 éve regnáló nemzeti kormány alatt könnyebb filmet csinálni, de a kulturális élet meghatározó helyein még ma is a volt nómenklatúra-elit tagjai, a liberálisok ülnek és döntenek pályázatok sorsáról; tulajdonképpen a mai napig ők irányítják a magyar kultúrát.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.