Pesti Srácok

Nincs bűnbocsánat? – Hargitay András háromszoros Európa- és világbajnok, olimpiai bronzérmes úszó és az Öreg

Hargitay András állatorvossal, az egykori kiváló úszóval beszélgettünk a megbocsátható és a nem megbocsátható bűnökről, a magyar úszósportot szétszaggató botrányokról és persze a sportág alapjainak megteremtőjéről, Széchy Tamásról.

Magyarország első világbajnok úszója máig nem érti, hogy miért kellett bűnhődnie másodszor is Kiss Lászlónak, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányának azért, amiért egyszer, ötven éve a bíróság elítélte, a büntetést leülte, és utána visszatért a szakmába. Hargitay szerint ennek az volt az üzenete, hogy a bűnökért nem érdemes vezekelni, mert nincs bűnbocsánat. Hargitay ezzel persze nem azt akarja mondani, hogy nem elítélendő az a nemi erőszak, amit Kiss Laci elkövetett, de Kiss megváltozott, és számos olimpiai- és világbajnok úszót nevelt ki Magyarország dicsőségére.

A nagy kép is izgalmas; Széchy Tamás a hatvanas években rakta le a magyar úszósport alapjait, és ez az alap máig él, virágzik. Nem a semmiből jött tehát az az éremeső, amit a magyar úszók rendre elérnek. De ez mind nem volt elég. Szerinte 2015–2016 környékén valakiknek érdekében állt, hogy botrány botrányt kövessen az úszóknál, de még a kajakosoknál is.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hargitay emellett elmesélte, hogy mennyire sokat köszönhet a sportnak: a hitét, az akaratát, a hazaszeretetét. Széchy Tamás edző a Bécsben rendezett Európa-bajnokságon a következő szavakkal küldte a medencébe:

Hargitay, bár nem volt érintett a botrányokban, mégis lemondott szövetségi kapitányi tisztéről. Nyugdíjas állatorvosként dolgozik a Lehel úti Állatkórházban. Budakeszin, ahol él, a most épülő uszodát még életében róla nevezték el, amire nagyon büszke. Attól nem tart, hogy egyszer, mint Kiss László esetében (Százhalombattán uszodát neveztek el róla) leverik a homlokzatról a nevét. A szíve és a lelke nyugodt, mert úgy érzi, jó irányban fejlődik továbbra is a magyar úszósport, és elve, hogy a fiataloknak előbb-utóbb át kell venni a stafétabotot az idősektől az élet minden területén.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.