Amikor legközelebb állt Magyarország a megsemmisüléshez – Honi felderítés (Videó)
Történelmünk legkilátástalanabb időszaka volt a török kiűzése előtti néhány évtized. A több, mint száz éve a szultán és a császár frontvonalán őrlődő Magyarország teljesen megroppant eddigre. Nemcsak demográfiailag kerültünk padlóra az iszonyú háborús pusztítás miatt, hanem az államiságunk is a megsemmisülés küszöbére sodródott. A Bécs által a vasvári békével elszalasztott visszafoglalási lehetőség óriási csalódottságot és türelmetlenséget váltott ki, ám egyre kevésbé volt ereje arra Magyarországnak, hogy a saját útját járja. Az Erdélyi Fejedelemség hanyatlott a katonai kudarcai miatt, és korábbi fénye közelében sem volt már az 1660-as évekre. A kivérzett királyi Magyarországon pedig az önállóságunk maradékát érték súlyos érvágások Zrínyi Miklós halálával, a Wesselényi-féle összeesküvésben részt vett főnemesek kivégzésével és a bécsi udvar abszolutista törekvéseit szolgáló birtokelkobzásokkal. 1671-től négy évtizeden át szinte összefüggő felkeléssorozat bontakozott ki Bécs ellen, ám az ilyen szörnyű korok nem makulátlan hősöket, hanem kétségbeesett és sértett embereket teremnek, ahogy azt Thököly Imre, az első nagy kuruc vezér élettörténete is tükrözi. Állandó oldalváltások, a nagyhatalmaknak felajánlkozások, pusztító belháborúk, a városaink és falvaink ismétlődő felprédálása után még akkor is megváltást jelentett a töröktől való felszabadítás és a béke, ha abban csak epizódszerepet tudtunk játszani a saját országunkban. A magyarság pusztulásával fenyegető korszakról Szász Péter történész beszélt részletesen.
