Pesti Srácok

Ez várna ránk is az oktatás baloldali reformjaival: Lengyelországban betiltják a házi feladatot a kisdiákoknak – Kocsmai igazságok

A baloldal nagyon szeret az oktatással és az egészségüggyel foglalkozni. Elsősorban akkor, amikor nincsenek hatalmon, mert akkor mindent is megígérnek. Amikor ők kerülnek kormányra, akkor a saját múltunkból is tudjuk, hogy kő kövön nem marad. Kórházakat zárnak be, egészségügyi dolgozókat tesznek utcára, a tanárokat kiröhögik és kiherélik a nemzeti tanterveket. De ígérni mindig tudnak. A valóság azonban borzasztóan fájó, amit most Lengyelországban láthatunk, mely intő példa nekünk, magyaroknak is. A lengyeleknél ugyanis a szinte nyíltan diktatúrát építő baloldal azt találta ki, hogy a diákok ne írjanak házi feladatot, mert minek az, ezért be akarják tiltani. Persze, ha van olyan elvetemült gyerek, aki házi feladatot kér, annak van lehetősége erre, de nyilván az egész osztály, a tanárok és a baloldali kormány rosszallását is magára vonja ezzel az ostoba lépéssel. Tanulni, tanulni, tanulni, mondta Lenin, és ahogy ismerjük a kommunisták szellemi magasságát, ezt manapság is betartják, sőt, továbbra is teljesen hülyét akarnak csinálni a társadalmakból. Lengyelországban most ismét tettek egy lépést ebben az irányban.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.