Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Az Európai Ügyészség vizsgálja Von der Leyen SMS-bizniszét

Német és svájci lapok kedd este arról számoltak be, hogy az Európai Ügyészség vizsgálatot indított Ursula von der Leyen Covid-vakcina beszerzése ügyében. A politikus több milliárd eurós megrendelést küldött a Pfizer cégnek SMS-üzenetben, közbeszerzési eljárás nélkül. Amikor az első vizsgálat elindult, az ügyben Von der Leyen azt mondta, hogy a szöveges üzeneteket már törölte. Ez nem új Von der Leyentől; hasonló gyanús megrendeléseket kötött német védelmi miniszterként is. Saját döntéssel, nem követve a közbeszerzési eljárás rendjét, férje vagy fia cégeit előnyben részesítve kötött milliárdos üzleteket. A német ügyészség akkor kezdett vizsgálódni, amikor már a Bundeswehrben rendszeresített Heckler & Koch G36 típusú gépkarabélyokat más típusra akarta lecserélni, szintén egyéni döntéssel. Az ügy végül elsikkadt, miután az Európai Bizottság élére került. Rossz nyelvek szerint a német kormány is meg akart szabadulni tőle.

Ma emlékeznek világszerte a palesztinok az 1948-as menekülésükre hazájukból. Amikor Palesztinában, a brit protektorátus területén megalakult Izrael állam, 700 ezer arabnak kellett elhagynia otthonát. Hiába nőtt fel azóta a harmadik generáció, még mindig menekültnek és palesztinnak tartják magukat, hiába élnek Libanonban, Szíriában, Jordániában vagy máshol a világon. Sokuk lakásában régi, rozsdás kulcsok lógnak, amelyek volt házaikat zárták még Palesztinában. Ha megkérdeztem egy fiatal palesztint Damaszkuszban vagy Bejrútban, hogy honnan származik, nem azt mondta, hogy a szír fővárosból, holott ott született, hanem hogy Jaffából vagy Tabarijából. Libanonban sokan nem szeretik a palesztinokat, mivel emlékeznek arra, amikor a hetvenes években a palesztin menekültek elkezdtek fegyverkezni, és a Jasszer Arafat vezette PFSZ szinte állam lett az államban, és komolyan hozzájárult a libanoni polgárháború kirobbanásához.

Minimális emberveszteséggel kell elérni az ukrajnai „különleges hadművelet” katonai és politikai céljait – hangoztatta a kinevezéséről az orosz parlament felsőházának plenáris ülésén megtartott konzultáción Andrej Belouszov védelmiminiszter-jelölt.

PestiSracok facebook image

– mondta Belouszov. Egy másik feladatának a harcoló orosz erők korszerű fegyverellátását nevezte, beleértve a tüzérségi lőszereket, rakétákat, a személyi védelem és a speciális kommunikáció eszközeit, drónokat és az elektronikus hadviselés eszközeit.

Az orosz haderő további településeket foglalt el Harkiv megyében, és a front több területén súlyos harcok folynak az ukrán erőkkel. Orosz források szerint Antony Blinken azért utazott váratlanul Ukrajnába, mert a helyzet egyre jobban romlik Kijev számára. Blinken most újabb három Patriot-egységet igért Zelenszkijnek, mivel az ukrán légtér nagy része védtelen az eszközhiány miatt.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.