Pesti Srácok

Putyin: helyesen cselekedtünk a különleges hadművelet elindításával

Putyin: helyesen cselekedtünk a különleges hadművelet elindításával

Putyin szerint Oroszország helyesen cselekedett, amikor elindította a "különleges hadműveletet", mert Angela Merkel volt német kancellár nyilatkozata azt bizonyítja, hogy sem Ukrajna, sem a Nyugat nem gondolta komolyan a minszki megállapodás végrehajtását. Ezt az orosz elnök pénteki, biskeki sajtóértekezletén jelentette ki Merkel a Die Zeit hetilapnak adott nyilatkozatára reagálva, amelyben a volt német kormányfő elismerte, hogy az ukrajnai rendezés alapjának tekintett megegyezéscsomag kísérlet volt arra, hogy esélyt adjanak Kijevnek a megerősödésre.

Putyin, aki az Eurázsiai Gazdasági Unió csúcstalálkozóján vett részt a kirgiz fővárosban, csalódottságának adott hangot a Merkel-nyilatkozat miatt, amely "abszolút meglepetés" volt a számára, mert, mint mondta, Moszkvában biztosra vették, hogy Berlin őszintén gondolja az ukrajnai rendezést. Az orosz vezető szerint a "különleges hadművelet" már korábban elindulhatott volna, de az orosz fél bízott benne, hogy "a minszki megállapodások keretei között meg lehet egyezni". Mint mondta, kiderült, hogy nemcsak az ukrán fél, de a szerződés többi részese is "becsapta" Oroszországot. Az orosz vezető szerint a történtek felvetették a bizalom kérdését, mert Oroszország kész megállapodni Ukrajnáról, és a garanciákról, ám elgondolkodtató számára, hogy kivel is van dolga.

Putyin szerint a "különleges hadművelet" megy a maga útján és nincsen vele probléma. Megismételte, hogy "nincsen olyan tényező", amely miatt újabb mozgósításra lenne szükség. Úgy vélekedett, hogy a rendezés hosszú folyamat lesz. Putyin egyébként arra figyelmeztetett, hogy bármely ország, amely nukleáris támadást intéz Oroszország ellen, le lesz törölve a Föld felszínéről, mert válaszcsapásként egyszerre több száz rakéta fog felemelkedni, amit lehetetlen kivédeni. Utalt rá, hogy Oroszországot a katonai doktrínája ugyan nem jogosítja fel első csapásra, mint az Egyesült Államokat, ám a hiperszonikus fegyverei biztosítják számára, hogy erőteljes választ adjon, ha megtámadják. Kilátásba helyezte, hogy Oroszország a biztonsága szavatolásához fontolóra veheti, hogy átvegye az amerikaiaktól a "lefegyverző csapás" koncepcióját.

PestiSracok facebook image

– mondta Putyin.

– tette fel a kérdést. Elmondta azt is, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője közötti kapcsolatfelvételt Washington kezdeményezte. Lehetségesnek nevezte a folytatást, mint ahogy azt is, hogy a felek további fogolycserékben állapodjanak meg. Átgondolatlan döntésnek nevezte, hogy nyugati országok ársapkát vezettek be az orosz nyersolajjal kapcsolatban. Elmondta, hogy az orosz vezetés a lehetséges ellenlépések között a termelés csökkentését is fontolóra vette.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Szergej Karpukin

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.