Pesti Srácok

Putyin: a Nyugatnak egy célja van, szétdarabolni a volt Szovjetuniót és annak fő részét, az Orosz Föderációt

Putyin: a Nyugatnak egy célja van, szétdarabolni a volt Szovjetuniót és annak fő részét, az Orosz Föderációt

Interjút adott Vlagyimir Putyin az orosz köztévének. Az elnök szerint elképzelhető, hogy ha beválik a Nyugat terve, akkor nem marad meg az orosz nép. Elmondása szerint ezek a tervek, amelyekről beszél, „papírra vannak vetve” – számol be az index.hu. Ha a Nyugatnak sikerül feldarabolni az Orosz Föderációt és megteremteni az ellenőrzést a darabjai felett, nem biztos, hogy az orosz nép megmarad, „lesznek moszkoviták (ebben az esetben moszkvaiakat jelenthet, az értelmező szótár szerint azonban a Szovjetunió politikai céljait és tetteit fenntartás nélkül elfogadó és gyakran túlbuzgón támogató személy – a szerk.), uráliak és mások” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija–1 tévécsatornának adott interjújában vasárnap.

Az orosz elnök úgy véli, hogy ha „sikerül a Nyugat terve”, akkor az orosz nép sorsa „drámaian megváltozik”.

– fogalmazott Putyin a TASZSZ szerint. Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy a Nyugat ezen tervei „papírra vannak fektetve”.

PestiSracok facebook image

– mondta Putyin. Az elnök azt is elmondta, hogy a Nyugat egyetlen célja Oroszország jelenlegi formájában való felszámolása.

– mondta Putyin. Szerinte a Nyugat különböző entitásokra akarja felosztani Oroszországot.

„Ez egyszerűen nevetséges”

Putyin megerősítette, hogy Oroszország szükségesnek tartja a brit és a francia nukleáris arzenál bevonását a tárgyalásokba. Mint mondta, korábban Moszkva az enyhülésre, valamint az arra való tekintettel „helyezte őket zárójelbe”, hogy „a NATO szinte demilitarizált szervezetnek nyilvánította magát”. Felidézte azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a szövetség „leginkább politikai szervezet, nem pedig katonai blokk”. Mint mondta, ennek a kérdésnek a megvitatásában a jelenlegi helyzetben „vissza kell térni a kezdőkörbe”.

– hangsúlyozta Putyin. Hangot adott álláspontjának, amely szerint a NATO az Ukrajnába irányuló, több tízmilliárd dolláros fegyverszállításai miatt a konfliktus részesének tekintendő, mivel a szövetség nem kap pénzt a szállítmányokért.

A világnak változnia kell

Putyin szerint Oroszország egyetért azzal, hogy a világnak változnia kell, és ezt soha nem akadályozta, egyebek között az ENSZ-ben sem, de azt ellenzi, hogy az új világ csak egyetlen ország, jelen esetben az Egyesült Államok érdekei szerint épüljön. Azt mondta, hogy Washington több „szatellitája” a gazdasági és a katonai függősége miatt csatlakoztak az Oroszország elleni küzdelemhez, miközben tudatában vannak annak, hogy ez nem az ő, csak az amerikaiak „egoista” érdekeinek felel meg. Emlékeztetett arra, ahogy a szövetséges Franciaországot „megalázták” azzal, hogy megfosztották őket az ausztráliai tengeralattjáró-megrendelésüktől, Párizs mégsem reagált semmilyen módon. Az orosz elnök kifejezte meggyőződését, hogy a többpólusú, a kölcsönös tiszteleten alapuló világért folytatott küzdelem győzedelmeskedni fog.

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/AP/Kreml/Szergej Karpuhin

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.