többpólusú világrend
Nemzetközi geopolitikai csúcstalálkozót tartanak szeptemberben Budapesten
Kinek az új világrendje? címmel negyedik alkalommal rendezi meg Budapesten szeptember 17-18-án nemzetközi geopolitikai csúcstalálkozóját a Danube Institute és az amerikai The Heritage Foundation – tudatta a Danube Institute hétfői közleményben.Rabok legyünk, vagy szabadok – ez a kérdés, válasszatok!
Budapesten és Belgrádban rossz a vörös szőnyeg a kínai császár talpa alatt, Párizsban viszont jó, de még inkább nem említjük, hogy ott is volt ilyen. Ezzel a hozzáállással demonstrálta a Nyugat a sajtó- és véleményszabadságot Hszi Csin-ping európai turnéja után. Egyre kínosabb ez az örökös hisztéria minden apróságon az EU meg az USA balfeléből, de hát a valóságot több okból sem mondhatják el. Azon szűkölnek, hogy globálisan egyre rosszabbul áll a szénájuk, Magyarország pedig nem kíván az utóvéd csicskájuk lenni ebben a kudarcban, hanem inkább saját úttal próbálkozik. Ez a hintapolitika, amit az orbáni külügy követ, cseppet sem veszélytelen, ám nincs hosszútávon biztonságosabb választásunk.Kocsmai igazságok – Nem új világrend körvonalazódik, hanem jelenleg éppen a káosz "stabilizálódik"
Éppen befelé tartunk a káoszba és nem kifelé. Persze új világrend körvonalazódik, csak nem pár éven belül, hanem pár évtized, esetleg évszázad múlva. Ez ugye azokat nem vigasztalja, akik ebben az instabilitásban kénytelenek leélni az életüket. Az USA szuperhatalmi évtizedei úgy teltek el, hogy semmit nem tudott kezdeni Oroszország visszaerősödésével, és mintha észre sem vette volna Kína felemelkedését. Mostanában talán meg India megerősödése felett siklik át az amerikaiak tekintete. Amerika nem erős és jól tartott szövetségeseket akart magának, hanem csak vazallusokat, régi birodalmi hiba ez. Nem tudom, az USA milyen hasznot vár egy gyengülő Európától, de jelenleg nem tűnik úgy, hogy képes lenne megvédeni minket az oroszoktól és az iszlámtól. Lehet, hogy nem is akar. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Putyin: a Nyugatnak egy célja van, szétdarabolni a volt Szovjetuniót és annak fő részét, az Orosz Föderációt
Interjút adott Vlagyimir Putyin az orosz köztévének. Az elnök szerint elképzelhető, hogy ha beválik a Nyugat terve, akkor nem marad meg az orosz nép. Elmondása szerint ezek a tervek, amelyekről beszél, „papírra vannak vetve” – számol be az index.hu. Ha a Nyugatnak sikerül feldarabolni az Orosz Föderációt és megteremteni az ellenőrzést a darabjai felett, nem biztos, hogy az orosz nép megmarad, „lesznek moszkoviták (ebben az esetben moszkvaiakat jelenthet, az értelmező szótár szerint azonban a Szovjetunió politikai céljait és tetteit fenntartás nélkül elfogadó és gyakran túlbuzgón támogató személy – a szerk.), uráliak és mások” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija–1 tévécsatornának adott interjújában vasárnap.Putyin: Moszkvának az összes arzenált számításba kell vennie, amikor a NATO a vereségét akarja
Oroszországnak az Egyesült Államoké mellett a többi NATO-ország nukleáris arzenálját is számításba kell vennie egy olyan helyzetben, amikor a szövetség fő céljának tekinti Oroszország stratégiai legyőzését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija–1 tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorának adott interjújában.Putyin: Moszkva a többpólusú és demokratikus világrendet fogja előmozdítani
Az orosz diplomatáknak sikerült megakadályozniuk Oroszország elszigetelődését a világban – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai külügyminisztérium munkatársaihoz és veteránjaihoz a diplomaták napja alkalmából pénteken intézett köszöntőjében.Orosz kémfőnök: már nem lehet megállítani a liberális-globalista amerikai egocentrizmusból a valóban többpólusú világba való átmenetet
A Nyugat várhatóan felgyorsítja a legmodernebb fegyverrendszerek fejlesztését, valamint a biológiai, genetikai és egyéb fegyverek létrehozására irányuló kutatásokat – írta Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a Razvedcsik (Hírszerző) című magazin hétfőn megjelent első számában közölt cikkében.Ajánljuk még