Az orosz hadseregé a kezdeményezés a “különleges hadművelet” övezetében, az ukrán fél pedig súlyos veszteségeket szenved el – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetőségi ülésén.
A jelenlegi helyzetet értékelve magabiztosan mondhatjuk, hogy a terepen, az érintkezési vonalon csapatainké a kezdeményezés
– mondta Putyin. Az államfő szerint az orosz hadsereg lényegében azt teszi, amit “szükségesnek tart, amit akar, és ahol szükség van rá”; van, ahol az “aktív védelem” taktikáját alkalmazza, máshol pedig kedvezőbb állásokat foglal el.
A nyugati haditechnika sebezhetetlenségéről szóló mítosz is összeomlott
– jelentette ki Putyin, aki szerint az ukrán hadsereg súlyos veszteséget szenved el, és felemészti tartalékait abban az igyekezetében, hogy “gazdáinak” eredményeket tudjon felmutatni. Úgy vélekedett, hogy az orosz hadsereg és hadiipar megnövekedett ereje meghiúsította az összes nyugati kísérletet arra, hogy katonai és stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra. Mint mondta, a Nyugat nem mond le az Oroszország megfékezésére irányuló stratégiájáról és “ukrajnai agresszív céljairól”, de Oroszország sem szándékozik feladni céljait a “különleges hadműveletben”. Elismerte, hogy a háború számos problémát tárt fel a hadseregben.
Komolyan át kell strukturálni a kommunikációs rendszer működését, egy nagyságrenddel hatékonyabban kell használni a felderítés, a célmegjelölés és az ütegek elleni hadviselés modern technológiáit. Növelnünk kell a műholdcsoportok képességeit, nemcsak a különleges katonai műveleti zónában, hanem globális szinten is
– mondta. Sürgette a csapatok különböző típusú lövedékekkel és drónokkal való ellátásának növelését, a légvédelmi rendszerek fejlesztését, különös tekintettel a korábban elhanyagolt jelentőségű, az apró célok elhárítására szolgáló eszközökre. Az államfő szerint a csapatoknak szállított fegyverek és hadfelszerelés mennyisége a tavalyi évhez képest megháromszorozódott. Mint mondta, az állami védelmi megrendelés 2023 végére várhatóan 98 százalékos szinten teljesül. Putyin szerint 2024-ben a hadsereg hadfelszerelés- és fegyverellátása “jelentősen” növekedni fog. Hangsúlyozta, hogy az orosz fegyveres erők számára “sorozatban” kell fejleszteni és gyártani fejlett fegyvereket, robotrendszereket és harci lézereket, mesterséges intelligencia alapján létrehozott és “új fizikai elveken alapuló” fegyvereket. Az elnök azt is elmondta, hogy idén a páncélozott járművek gyártása háromszorosára, a gépjárműveké pedig négy és félszeresére nőtt. Összességében a beszerzett főbb haditechnikai cikkek száma 2,7-szeresére, a különösen keresetteké pedig hétszeresére nőtt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko
Hernádvölgyi István
2023-12-22 at 08:16
Mire befejeződnek Ukrajna EU csatlakozási kérelme elbírálásának tárgyalásai, Ukrajna már Oroszország része lesz.
2 ÉNAKI
2023-12-19 at 21:48
Ez így is van. Csak a korlátolt Zselenszkij jelentette ki évvértékelőjében,hogy az Oroszok nem értek el sikereket. Nem! Csak visszavette ami az övéké.
Ludas
2023-12-19 at 15:34
Nem lesz ebből újabb 50 milliárd euro segély a zselének, amennyiben ez igaz.
Talán tényleg azért halasztottak 1 hónapot az eu csúcs határidején ,hogy tisztán lássanak mi történik a harctéren.Zselé kapott egy hónapot hogy bizonyítson.
Akiket összefogdosnak az utcákon majd besorozzák csak célpontok lesznek,területet nem foglalnak vissza ilyen katonákkal.