Pesti Srácok

Csak szavakban fontos a baloldalnak a tanárok béremelése – Be sem ment a DK az általuk kezdeményezett parlamenti vitára

Csak szavakban fontos a baloldalnak a tanárok béremelése – Be sem ment a DK az általuk kezdeményezett parlamenti vitára

Politikai vitanapot kezdeményezett az oktatásról személyesen Gyurcsány Ferenc, de egyetlen DK-s sincs jelen – írta közösségi oldalán Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzékiek fele sem volt bent az Országgyűlés éjszakába nyúló ülésén, amelyet egyébként éppen a baloldal kezdeményezett.

Mint ismert, a pedagógus-béremelés volt a központi témája az Országgyűlés szerdai ülésének, amelyet az ellenzék kérésére írtak ki, és ahol a parlamenti frakciók az oktatás jövőjéről vitatkozhattak. Mármint azok a képviselők, akik el is mentek az ülésre. Ugyanis miközben a szavak és a politikai kommunikáció szintjén az ellenzék rárepült a tanárok bérköveteléseire – amivel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy ha a baloldal nem gátja az EU-forrásoknak, akkor nagyobb léptekben kaphatnak a tanárok fizetésemelést –, a valóságban már nem "fecsérelték" az idejüket arra, hogy valóban bemenjenek a munkahelyükre és lefolytassák a saját maguk által kezdeményezett vitát.

A visszásságra Kocsis Máté hívta fel a figyelmet, aki posztjában ismertette, hogy személyesen Gyurcsány Ferenc kezdeményezett politikai vitanapot az oktatásról, de egyetlen DK-s sem jelent meg az estébe nyúló vitán.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

A frakcióvezető kritikáját követően aztán több DK-s is beviharzott a terembe, készítettek magukról egy fotót, majd eltűntek újra.

Arató Gergely magát fotózza, bizonyítandó, hogy megjelent a pártja által összehívott ülésen

Erről az alábbi fotó is tanúskodik, ahol látható, hogy a DK-sok padsorai teljesen üresek.

A bal felső sarokban lenne a DK-sok helye, ezek a padok azonban üresek a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett ülésnapon

Az ügy pikantériája, hogy néhány DK-s politikus valóban járt az országgyűlési patkóban, de csak az azonnali kérdések és válaszok órájában – az általuk elvileg oly fontosnak tartott, a tanárok bérrendezését (is) tárgyaló napirendre már nem maradtak. Márpedig a vitát éppen a párt elnökének, Gyurcsány Ferencnek az indítványa nyomán vették napirendre.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?