
A nyárra teljes elvonulást ígér, így ha minden igaz, szeptemberig semmit sem hallunk majd a saját politikai tömörülését anyagi és erkölcsi támogatottság hiányában feloszlató pártvezetőről. Az illető egy napokban elkészített interjújában megszellőztette: az is felmerült benne, hogy GYES-re menne, a továbbiakban tehát nem az eddig általa koordinált szervezettel, hanem a gyermekével maradna együtt, pontosabban: Együtt.
Arról azonban nem közölt információkat, hogy vajon mindezt a vele megtörténő legjobb, avagy a legrosszabb lehetőségként helyezte kilátásba. Mindenesetre amennyiben ez nem fenyegetés, hanem ígéret, akkor az egykori pártvezér majd közösségbe jár, bár remélhetőleg inkább játszótérre, mintsem tüntetésekre hordja majd a picit, akinek ezentúl gyakorta énekel – és néha biztos füttyög is. Lesz ideje erre a célra újra előkeresni a sípjait, a gyermekgondozást segítő ellátás ugyanis, amelynek összegéből párja fizetése mellett a politikus a jövőben élni akar, egészen a kedvezményezett hároméves koráig igénybe vehető. Ez idő alatt bizonyára szívesen mond meséket a gyereknek nappal is meg este is: senki nem cáfolja azt, hogy a hajdani pártfőnöknek ebben van a lehető legnagyobb gyakorlata.
Na meg a cumiztatásban, amit eddig jellemzően a hívei körében gyakorolt a leglátványosabban. Ők egyébként már most felkészülhetnek rá, hogy legújabban nagyobb kiságyra és kisebb nagykabátra fog tőlük pénzt kunyerálni, ja, meg légzésfigyelőre – még akkor is, ha életkora miatt hamarosan nem lesz erre szüksége a csemetének. Ez utóbbi cselekedete ugyanis okvetlenül azt a látszatot fogja kelteni, mintha megfogadta volna az egyik kommentelője tanácsát, aki még a kampánytámogatási összeg összetarhálása idején azt javasolta neki, hogy üdvösebb lenne inkább orvostechnikai eszközök vásárlása köré szervezni ekkora mértékű gyűjtőakciót. A légzésfigyelő márpedig kétségtelenül annak minősül, akkor is, ha azt a politikus otthoni használatra, – avagy gyermeke első születésnapja után még arra sem – rendszeresíti. Borítékolható tehát, hogy a jövőben jól ki fogja főzni a legújabb pénzszerzési lehetőségeinek mikéntjét, ezért az ebéd- és vacsorakészítést szintén nyugodtan magára vállalhatja, mint gyesen lévő kispapa. Sőt, a mosást is, mivel az eddigiekben úgyis sűrűn súrolta már tisztára a szennyesét.
Sokak szerint még a fürdetés is oké, hiszen hősünk pártfunkcionáriusként láthatóan maga is befürdött. Vitán felüli, hogy kedvére pancsolgathat, mivel az internetes rajongói és a saját meggyőződésével ellentétben eddig nem sikerült felkavarnia a politikai állóvizet, ellenben igen sűrűn kiabált különböző mentőövekért. Egyvalamitől óvnánk nagyon a politikust: a pelenkázástól. A szavazóit ugyanis már nem egyszer… hát izé… „cserben” hagyta. Bár ha valami, akkor az mindenképpen a javára írható, hogy soha nem zavarták azok az igen nagy számban előforduló alkalmak, amikor magasról tettek rá, így bizonyára apukaként is meg fog birkózni a hasonló jellegű kihívásokkal – amennyiben jó tanácsunk ellenére mégis a pelenkázó asztal közelébe merészkedik. Azzal kapcsolatban viszont nincsenek illúzióink, hogy a közéletet örökre elkerülné.
Vezető kép: PS
Zita
2018-06-18 at 14:42
Hámori Gabi, menekülj…!
Zita
2018-06-18 at 14:41
igen, elrettentő példa.
Vízöntő
2018-06-11 at 18:54
Ne ne! A füttyös most a csecsemő mellett spanglizik majd? A gyámhatóságot, a gyermekvédelmet arról a környékről kitiltották?
Naprózsa
2018-06-11 at 16:12
Igaza van, kedves Ilona. Egy másik cikk alatti kommentben is elcsodálkoztam, hogy Ön nem így szokott nyilatkozni.
Más. A cikk alapján felmerül a kérdés, mi történik, ha egy megválasztott képviselő (általában nő) szülése után gyermekgondozásira megy? Akkor nem szavaz a parlamentben? Vagy levélszavaz?
(az általában-t azért tettem hozzá, mert egy transznőfi épp most szült, de követeli az európai gendertébolydában, hogy “apának” írják be a csemetéje anyakönyvébe).
Ilona
2018-06-11 at 13:55
Kedves Mona!
Most látom a nevemmel valaki visszaélt. Én június 11-én 12 óra 4 peckor nem írtam semmit.
Azt viszont nem értem, hogy a szerkesztők, hogyan engedhetik ezt meg, hiszen Ilona névvel sem írhatna rajtam kivül más, iiletve e-mail cím sem lehet azonos több személynek. Valaki ismeretlenül le akar járatni, hiszen én a kolduló Juhász Pétert nem tartom nagyon sokra. Dicsérni pedig végképp nem szoktam sehol. Lehetséges, hogy valaki ellopta az e-mail cimemet. Felháborítónak tartom a nevemmel való visszaélést.
Jakab Tamás
2018-06-11 at 13:18
Hol ? A Marson ?
Doncsev Tosó
2018-06-11 at 13:14
A drogos hazudik a visszavonulasrol.
Oszlopos tagja valamelyik Sorosss “kommandónak”-onnan jott a zsé is,amiről azt hazudta hogy tarha.
A Klubrádiósok sem hiszik-pedig azok benfenntes “bipsik”..
🙂
mona
2018-06-11 at 12:44
Ilona nyugtass meg, ez vicc akart lenni ugye ?
Bár az említett személy nem érdemel ennyi médiafigyelmet, talán arra mégis jó hogy emlékeztessen bennünket hogy ne legyünk annyira jóhiszeműek. A politika szélhámosait mindenféle társadalom kitermeli, az a lényeg hogy a nagy többség nem ül fel nekik. Ez nagyon jó példa arra, hogy hogyan foszlik szét egy anarchiára, a bomlasztásra, rágalmazásra, gyűlölködésre alakult formáció. Ugyanakkor mindig az volt az érzésem hogy az emlitett személy a saját sikertelenségét próbálta áttranszformálni közüggyé.
Karacsony.sk
2018-06-11 at 11:05
Ezt a fazont nalunk kukkoniaban futyulos polotikai pancsernek hivjak! Magyar politikaban mutatott tevekenysege alapjan ez meg dicseret szamara mind azon karos, hazaarulo tevekenysege mellet, amit eddig mutatott a “tiszaviragzas” idotartamu karierje alatt.
Szlovakiabol…….