Pesti Srácok

Rekordmértékű romlás és kiábrándulás a Pikó-féle Józsefvárosban, szeméthelyzet Budapesten – Pesti Riporter

A Pesti Riporter most sem hagyhatta ki a józsefvárosi kirándulást. Pikó Andrásék birodalma bő egy év alatt rekorddöntést kísérelt meg, ennyi eredményt ugyanis ilyen rövid idő alatt ritkán sikerül lerombolni. Pikó és társai, köztük Erőss Gábor, a Párbeszéd alpolgármestere remek teljesítményt nyújtott eddig, romló közbiztonság és köztisztaság, befagyasztott, vagy el nem kezdett fejlesztési projektek és persze a devianciák legszélesebb körű védelme töltötte ki az időt. Műsorunkból kiderül, hogy Erőss Gábor milyen mélyre tud süllyedni a rikácsoló demagógia süllyesztőjében, és az is, hogy a szélsőbaloldali botrányhely, az Aurora miért fontosabb Pikóéknak, mint a környéken lakó kerületi polgárok. A Pesti Riporter azzal is szembesült, hogy a VIII. kerület jelenleg Soros birodalmához tartozik, ennek minden negatív hatásával. A Pesti Riporter második felében a fővárosi szeméthelyzettel foglalkoztunk, ami sokat romlott az elmúlt másfél évben. Karácsony Gergely egy személyben döntött arról, hogy kétmilliárd forinttal csökkenti az FKF Zrt pénzügyi mozgásterét, a köztisztaságért felelős vállalat pedig bőszen belefogott a baloldal kedvenc tevékenységébe, a megszorításokba, első körben a köztéri szemetesek negyedét vonták ki a forgalomból. Műsorunkból kiderül többek között, lesz-e Nápoly Budapestből.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?