Noha a költségvetési csalás gyanúját ejtették, számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt nyomozást folytat a Párbeszéd Magyarország Párt ügyében a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az eljárást eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatta, ám végül – saját kérésére – a budapesti rendőrfőkapitányt, valamint a BRFK-t kizárták a nyomozásból. Ennek oka, hogy a fővárosi rendőrkapitány beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel, aki adott esetben érintettje lehet az eljárásnak.
Az ügy előzménye, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly decemberben közölte, hogy a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd nem bocsátott az ÁSZ rendelkezésére semmilyen, a 2018-as kampánypénzek szabályszerű felhasználását igazoló bizonyítékot, szerződést, számlát, bizonylatot. Az is kiderült, hogy a két ellenzéki párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem volt elérhető, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért a számvevőszék– a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését, amit idővel végül megkaptak.
Az ÁSZ feljelentést is tett idén januárban, mert megállapításaik szerint a két párt kampányelszámolása szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható. Jelentésükben azt írták, a Momentum és a Párbeszéd nem igazolta a kampányban felhasznált pénzek szabályos elköltését. Hangsúlyozták, nem lehet tudni, hogy mire fordította a Párbeszéd a közel hatmillió, a Momentum pedig a több mint félmilliárd forint támogatást, miként azt sem, hogy a felhasználható összeget valóban elköltötték-e. Szerintük az sem tisztázott, hogy a két párt valamelyike kapott-e máshonnan, például külföldről tiltott támogatást a kampányához, illetve nem derült ki, hogy betartották-e a jelöltenként felhasználható ötmillió forintos korlátot. Mindezek pedig szerintük felvetették az adócsalás gyanúját. Az ügyben az ÁSZ mellett Tényi István is feljelentést tett. Azóta kiderült, a Momentum ellen félmilliárdos költségvetési csalás gyanújával nyomoz a NAV, amely a párt székhelyéhez is kiszállt, kutatást tartott és adathordozókat fogalt le. A Momentum panaszt nyújtott be az ügyészséghez, akik azonban elutasították a beadványt. A Fővárosi Főügyészség portálunknak azt írta, hogy a költségvetési csalás alapos gyanúja igenis fennáll, ráadásul jogszerű volt a NAV-razzia is.
Megjegyzendő, hogy portálunk birtokába került egy rendőrségi határozat, amelyben rögzítették, a Párbeszéddel kapcsolatban – a NAV szerint – nem merült fel az adócsalás gyanúja, ugyanakkor számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt nyomozás indult a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán. Azonban egy portálunk által szintén megismert, másik határozatból kiderül, hogy Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány indítványozta a BRFK kizárását, aminek a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes helyt adott és – mint a határozatban leírták – az ügyből kizárták a fővárosi rendőrkapitányt, valamint a BRFK-t, az eljárás lefolytatására pedig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölték ki. Az indoklás szerint az elfogultság látszatát is el kell kerülni, tekintettel arra, hogy Terdik Tamás rendőr dandártábornok a beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van a „feljelentéssel érintett személlyel”, Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével, a Párbeszéd társelnökével, így a fővárosi rendőri szervek kizárása indokolt. Karácsony miatt egyébként a BRFK-t korábban a zuglói sportcentrum ügyében folytatott nyomozásból is kizárták.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS