Pesti Srácok

Rétvári Bence: Hiteltelen a baloldal aggódása a gyermekvédelem ügyében

Rétvári Bence: Hiteltelen a baloldal aggódása a gyermekvédelem ügyében

Az utóbbi napokban a baloldal elkezdett beszélni a gyermekvédelem ügyéről, az aggódásuk azonban azért nem hiteles, mert az elmúlt években a parlamentben rendre nem támogatták a gyermekvédelmi javaslatokat – írta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

Rétvári Bence a bejegyzésben rámutatott: egy politikai pártnak, egy országgyűlési képviselőnek a szavazatai mutatják meg a leginkább, hogy mi a fontos számára és mi nem.

– hangsúlyozta. A politikus példákat hozott arra, hogy mik nem jöttek volna létre, ha a baloldalon múlik, mert azokat nem szavazták meg a parlamentben.

– kezdte a felsorolást Rétvári Bence. Hozzátette, a baloldal nem támogatta, hogy akik gyermekek sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket, azok a jövőben ne végezhessenek gyermekek nevelésével vagy gondozásával kapcsolatos munkát. A baloldal nem nyújtott volna segítséget a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatoknak. A baloldal nem támogatta a kapcsolati erőszak mint bűncselekménytípus bevezetését.

Fotó: Hatlaczki Balázs

– sorolta Rétvári Bence. Úgy folytatta, hogy a baloldal nem támogatta a titkos menedékházak (úgynevezett shelter house) törvényi létrehozását, ha rajtuk múlt volna, ma nem lennének olyan helyek, ahova a kapcsolati erőszak áldozatává vált anyák a gyerekeikkel el tudnak rejtőzködni az őket bántalmazók elől.

– tette hozzá. A baloldal nem támogatta, hogy egységes eljárásrend alakuljon ki a gyermekvédelmi intézményekben, a nevelőszülőknél és a javítóintézetekben élő gyermekek bántalmazási eseteinek kivizsgálására és kezelésére, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lehetne gyorsabban és hatékonyabban kivizsgálni és kezelni a gyermekekkel kapcsolatos bántalmazási eseteket.

Fotó: Hatlaczki Balázs

A baloldal nem támogatta a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését, mely az önmagukat ellátni nem tudó, egész napos gondoskodást igénylő, súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermekről való gondoskodást segíti, így ők nem nyújtanának magasabb anyagi támogatást a gyermeküket otthon gondozó szülőknek.

– olvasható a bejegyzésben.

Szabó Tímea, a Párbeszéd ügyvezető társelnöke // fotó: Hatlaczki Balázs

Rétvári Bence közölte azt is, hogy a baloldal nem támogatta a pedofilnyilvántartás létrehozatalát, így ha rajtuk múlt volna, ma nem nézhetnék meg a szülők egy online adatbázisban, hogy a gyermekükkel foglalkozó személyt elítélték-e korábban gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt.

– fogalmazott az államtitkár.

Azt is írta, a baloldal nem támogatta a gyermekpornográfia elkövetőivel szembeni súlyosabb szankciókat, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne tilos a gyermekpornográfia elkövetőinek egy idő után újra gyerekek közelébe kerülni. A baloldal 2022-ben nem támogatta a gyermekvédelmi népszavazást.

– írta Rétvári Bence. A bejegyzés szerint a baloldal 2023-ban arra buzdította az embereket, hogy ne vegyenek részt a nemzeti konzultációban, miközben annak fontos kérdése volt, hogy tovább kell-e szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást.

– fogalmazott az államtitkár.
Forrás: Hirado.hu; Fotó: PS/ Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.