Pesti Srácok

Bicskétől Putyinig menekült a korrupciós vádak elől Kiss László (Videó)

Az óbudai Fidesz-frakció az önkormányzat testületi ülésén indítványozta, hogy állítsanak fel egy vizsgálóbizottságot a kerületben egyre nagyobb hullámokat verő korrupciós botrány kapcsán, és vizsgálják ki Kiss László polgármester felelősségét az ügyben. Portálunk természetesen meg szerette volna kérdezni az ügyben a polgármestert, Kiss azonban az angolnázás tankönyvi példáját mutatva menekült a sajtó elől, a testületi ülésen pedig beszélt mindenről, kivéve arról, amiről kérdezték. Voltak azonban, akik mégis szóba álltak velünk, így tudhattuk meg, hogy a Gyurcsány-párt gerinctelensége már a DK-n belül is többeket arra késztetett, hogy elhagyják a pártot.

Portálunk alig egy hete számolt be a Gyurcsány-párt legújabb korrupciógyanús ügyletéről, amelynek során egy nulla alkalmazottal rendelkező, hárommillió forintos törzstőkéjű kis kft. több milliárdos közbeszerzést nyert el újságkiadásra a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál. Egy másik krumplit osztott, okosórát szállított, majd eltűnt, áttette székhelyét Romániába. Hárman letartóztatásban, egy gyanúsított bűnügyi felügyelet alatt. A polgármester terel és politikai lejáratást sejtet, miközben az ügy egészen egyértelműnek tűnik.

A Fidesz óbudai frakciója nem hagyta szó nélkül az ügyet: március 21-én az önkormányzat testületi ülésén vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, és megpróbálták elérni, hogy kivizsgálják a balos vezetés kötődését az ügyészség által vizsgált ügyhöz. Portálunk ellátogatott az ülésre. Megpróbáltuk elkapni Kiss Lászlót is, hogy kérdőre vonjuk a mutyigyanús ügyben, azonban a polgármester angolna módjára csusszant el a sajtó elől. Mint később a folyosón megtudtuk, órákkal előbb érkezett a városházára, hogy elkerülje a sajtót, majd a mozgássérültek számára fenntartott kijáraton eliszkolt.

Kiss az ülésen is terelt: a hozzá intézett kérdésekre nem válaszolt, de emlegette K. Endrét, Bicskét, sőt még Putyint és Rogán Antalt is, akik a zavaros magyarázkodása alapján lejárató kampányba kezdtek ellene. Arra sem reagált, amikor a Fidesz helyi frakcióvezetője kijelentette, hogy hiába próbál koncepciós eljárást emlegetni a polgármester, amikor az ügyben komoly nyomozás zajlik, az ügyészség pedig bizonyítékokkal rendelkezik.

PestiSracok facebook image

A balos többségű önkormányzat természetesen leszavazta a vizsgálóbizottság felállítását, Puskás Péter azonban portálunk kérdésére kijelentette, hogy nem hagyják annyiban az ügyet, és közérdekű adatigénylés keretén belül próbálnak információhoz jutni Kiss, illetve közvetlen környezete érintettségére vonatkozóan. Kiss érvelése, miszerint itt a kormány által keltett hamis vádaskodásról volna szó, már csak azért sem helytálló, mert a vizsgálóbizottság felállítását nemcsak a Fidesz delegáltjai támogatták, hanem Rózsa László Péter független képviselő is, aki már csak azért sem vádolható kormánypártisággal, mert 2019-ben még a DK színeiben indult az önkormányzati választáson.

Rózsa egyébként éppen Kiss mostani ügye, és a Gyurcsány-párt hasonló üzelmei miatt hagyta el a pártot. Mint fogalmazott, "elege lett a gerinctelenségből, amit a DK képvisel". A képviselő portálunk kérdésére azt is elmondta, hogy a jelenlegi ügynél sokkal mélyebbre nyúlnak a szálak, és biztos benne, hogy hamarosan tisztább képet alkothatunk a DK viselt dolgairól. Ezt az ülést követő Facebook-bejegyzésében is megerősítette.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.