Pesti Srácok

Román szociáldemokraták: a parlament ismét megszavazza Trianon ünnepének törvényét

Román szociáldemokraták: a parlament ismét megszavazza Trianon ünnepének törvényét

Marcel Ciolacu, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette: pártja arra törekszik, hogy a bukaresti parlament mielőbb ismét megszavazza a június 4-ét Romániában ünneppé nyilvánító Trianon-törvényt, miután egy nappal korábban Klaus Iohannis államfő visszaküldte a jogszabályt megfontolásra a törvényhozói testületnek.

Ciolacu erről a dél-romániai Dambovita megyében nyilatkozott. Kijelentette, hogy a jogszabályt a szociáldemokrata Titus Corlatean terjesztette be, ezért ugyanúgy cselekednek, ahogyan először, így a parlament mielőbb ismét megszavazza, és újból elküldi Iohannisnak kihirdetésre.

A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én – az első világháborút lezáró, Magyarországot területe kétharmadától megfosztó békeszerződés évfordulóján – kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

Amennyiben a parlament ugyanabban a formában fogadja el a jogszabályt, és ezzel elutasítja az elnök felülvizsgálati kérelmét, Iohannis a törvény kihirdetésére kényszerül, mert korábban már megtámadta azt az alkotmánybíróságon, és csak egyszer küldhet vissza megfontolásra a parlamentnek egy jogszabályt. A jelenlegi parlamentben a legnagyobb frakcióval a PSD rendelkezik. A jogszabályt május közepén nagy többséggel fogadta el a törvényhozói testület. Kedden Iohannis a felülvizsgálati kérelmében azzal érvelt, hogy a jogszabályt számos szakértő és civil szervezet bírálta, ezért széles körű konzultációt kellene folytatni a június 4-i évforduló ünnepnappá nyilvánításáról. Iohannis szerint a jogszabály nem egy autentikus és tartalmas nyilvános vita eredményeként született, ezért arra kérte a parlamentet, hogy kezdje elölről a jogalkotási folyamatot történészek, kutatók, akadémikusok, oktatási intézmények és a civil szféra képviselőinek bevonásával.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.