Pesti Srácok

Romániai népszámlálás – Drámai méretű az erdélyi magyarság lélekszámvesztése

Romániai népszámlálás – Drámai méretű az erdélyi magyarság lélekszámvesztése

Drámai méretű az erdélyi magyarság lélekszámvesztése a romániai népszámlálás pénteken közzétett előzetes eredményei szerint; a fogyás mértéke jól mutatja "a magyarság ellen békeidőben folytatott csendes genocídium eredményességét" – véli az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Országos Elnöksége.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény emlékeztet, hogy a legutóbbi, 2011-es cenzushoz képest a Romániában élő magyarság száma 225 ezer fővel, alig egymilliónyira csökkent. Ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt az erdélyi magyar nemzetrész elvesztette lélekszámának egyötödét.

– olvasható a közleményben, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt összeolvadásából létrejött EMSZ országos elnöksége írt alá. Aláhúzták, hogy a fogyás mértéke és aránya az elmúlt három évtizedben folyamatosan gyorsult, összességében pedig a rendszerváltás utáni első, 1992-es népszámláláshoz viszonyítva több mint 620 ezerrel csökkent a romániai magyarság lélekszáma. Az EMSZ országos elnöksége úgy véli, hogy ebben a súlyos helyzetben a közösséggel szemben elkövetett bűn minden olyan magyarázkodás, amely kisebbíti a bajt, vagy részsikerként próbálja tálalni az eredményt. Egyenesen ki kell mondani, hogy az egymillió fő nem eredmény, nem siker, nem ok az örömre, hanem súlyos és riasztó katasztrófa.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben.

Az EMSZ szerint a drámai népességvesztésnek nem csupán a magyarságnak az országos átlaghoz képest rossz gazdasági helyzete vagy alulképzettsége az oka, hanem legalább annyira közrejátszik az az általános értékválság is, amely abból a hibás politikai gyakorlatból származik, amely valamennyi – a közösségi identitásmegőrzés szempontjából maghatározó – helyi és országos ügyet a bukaresti parlamenti választási eredményességnek és a folyamatos kampánykommunikáció szempontjainak rendeli alá – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: szekelyfoldiinfo.ro

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.