Hiába a házigazdák meccsről-meccsre magabiztosabb játéka, Deschamps elóvatoskodta az ügyet, és annyira félt a kudarctól, hogy végül beleszaladt. A történelmi távlatban is rendkívül gyenge, unalmas döntőben a portugálok kialibizték az újabb, ezúttal már végső sikert. Az egész tornán véghezvitt olaszkodás meghozta számukra az eredményt, és második döntőzésük alkalmával összejött az Európa-bajnoki cím.
A franciák túlzott óvatossággal álltak hozzá ehhez a találkozóhoz. Elejétől fogva fölényben játszottak, amikor kellett, akkor pedig Rui Patrício biztosan állt a lábán, és minden labdát elért, ami veszélyesen közelített a kapujához. A portugálok bajait fokozta, hogy Payet belemenése következtében megsérült Ronaldo. Első elkeseredésében sírva fakadt, majd megpróbálták összedrótozni az oldalvonal mellett, kisvártatva visszatért, de az első sprint vége ismét sírás lett, ugyanis számára is nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja folytatni. A portugál csapatkapitányt így Quaresma váltotta, mindez azonban nem különösebben érintette a teljes csapatot. Egyébként is jelentős, ám meddő fölényben voltak a franciák, és ez eztán sem változott, felejthető első félidőt produkálva.
A második félidőre sem aggathatnánk rá a „futballcsoda” jelzőt. A portugáloktól az egész Eb-n megszokhattuk, hogy náluk erősebb csapatokkal találkozva, antifocira berendezkedve semmit nem alkotnak, majd továbbjutnak. A franciák óvatossága ugyanakkor érthetetlen, minden mellettük szólt, így egyre közelített a portugálok kedvenc szakasza, a hosszabbítás. Rui Patrício a továbbiakban is kulcsember volt, a támadószekció helyett inkább ő jeleskedett a portugál csapatban, Griezmann, az Eb gólkirálya ugyanis ezen a meccsen is kis híján hőssé vált egy fejessel. A meccs végén aztán mindkét csapat hagyott ki komoly helyzeteket, Gignac még egy kapufával is jelezte az utolsó pillanatban, hogy szeretné elkerülni a ráadást, de nem sikerült.
A portugálok dicséretére mondható, hogy ezt a hosszabbítást már nem alibizték végig, amiben nagy szerepe volt a rendes játékidő utolsó tíz percére beszállt középcsatárnak, Edernek. Az ő kezezéséért ítélt tévesen szabadrúgást az angol bíró a portugálok javára, amelyet Guerreiro a lécre vágott. Ez még nem volt akkora csatárérdem, az viszont már igen, hogy a 109. percben egyedül lódult meg, otthagyta a francia védelmet, azon belül is ő őrzésére a helyszínen tartózkodó Koscielny-t, majd 25 méterről, laposan úgy elküldte a labdát a jobb alsó sarokba, hogy Lloris hiába nyújtózott. Válaszul azonnal érkezett Deschamps cserével és a támadó felállással, de túl későn.
Martial nagyon ügyködött, de Nani is eldönthette volna a meccset a túloldalon. Az eseményeket sűrítette, hogy Guerreiro megsérült, és mivel nem volt már cserelehetőségük, a portugálok tíz emberrel fejezték be a meccset. Ronaldo eközben edzőt játszva, a technikai zónából buzdította a csapattársait, és már csak percek voltak hátra a ma esti harmadik sírásáig. Ezt már az öröm váltotta ki, hiszen a franciaországi Eb-n a portugálok öltötték magukra a görögök 2004-es szerepét. Akkor a döntőben éppen a házigazda portugálok bicskája tört bele az egész tornán a túléléssel törődő görögökbe, ezúttal viszont a portugálok gyalogoltak végig hasonló szellemben az Európa-bajnokságon, a döntőben a házigazda franciákat is felülmúlva. Jelképes üzenete lehet, hogy az Eb kapcsán sokan temették a klasszikus középcsatár karakterét, akinek „csupán” a góllövés a feladata, és végül egy ilyen játékos – Eder – tett pontot a döntőre.
PORTUGÁLIA–FRANCIAORSZÁG 1:0 (0:0, 0:0) h.u.
Saint-Denis, Stade de France, 75 868 néző, vezette: Mark Clattenburg (angol)
gólszerző: Eder (109.)
sárga lap: Cédric Soares (34.), Joao Mario (62.), Guerreiro (95.), W. Carvalho (98.), illetve Umtiti (80.), Matuidi (97.), Koscielny (107.), Pogba (115.)
PORTUGÁLIA: Rui Patricio – Cédric Soares, José Fonte, Pepe, Guerreiro – W. Carvalho – Joao Mario, Adrien Silva (Moutinho, 66.), Sanches (Eder, 79.) – Nani, Cristiano Ronaldo (Quaresma, 25.)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko (Martial, 110.), Griezmann, Payet (Coman, 58.) – Giroud (Gignac, 78.)
nyitókép: uefa.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS