Megdöbbenve figyeljük, hogy milyen dolgok történnek a civilizált Franciaországban. Például hatalmas pedofilbotrány rázta meg a francia irodalmi és művészeti életet, miután a neves Julliard könyvkiadó vezetője, a negyvenhét éves Vanessa Springora a héten megjelenő, Le Consentement (Beleegyezés) című önéletrajzi könyvében beszámol róla, tizennégy éves korában hogyan csábította el a neves író, Gabriel Matzneff. Matzneff most nyolcvanhárom éves, amikor az eset történt, 1986-ban ötven volt, vagyis harminchat évvel idősebb a lánynál. Franciaországban tizenöt év a beleegyezési korhatár, vagyis az író egyértelműen bűncselekményt követett el, amennyiben Springora igazat mond. A párizsi ügyészség kiskorú elleni erőszak miatt indított vizsgálatot a könyvben megjelent állítások nyomán, bár maga Springora nem tett feljelentést – írta az Index.
Matzneff a Le Parisien című lapnak tagadta a vádat, igazságtalan és túlzó támadásról beszélt, és azt állította: kapcsolatának alapja a lánnyal a szépség volt.
Tizennégy évesen nem kéne, hogy egy ötvenéves ember várja az embert az iskola után, szállodába vigye, ahol az ágyában találja magát a péniszével a szájában uzsonnaidőben
– írta könyvében Springora, aki arról is beszámolt, hogy az abúzus mély lelki nyomokat hagyott benne, és depresszióssá tette. A vád abból a szempontból nem meglepő, hogy Matzneff korábban is nyíltan beszélt a vonzódásáról a kiskorúak iránt, és a műveinek is ez a fő témája. Az író legelső regénye 1966-ban jelent meg, és a hetvenes években a kritikusok nemzedéke egyik legjelentősebb szerzőjének, szókimondó, minden konvenciót elutasító, modern Oscar Wilde-nak tartották. Szoros barátság fűzte François Mitterrand köztársasági elnökhöz, aki még akkor is kitartott mellette a nyilvánosság előtt, amikor az írótól a pedofília nyilvános felvállalása miatt elfordult a közvélemény. 1974-ben pont a Julliard kiadó jelentette meg hírhedt esszéjét Tizenhat évnél fiatalabb címmel, amelyben nyíltan érvelt a gyerekek iránti szexuális vágyak megbélyegzése ellen.
Egy adott biológiai nemnél engem sokkal inkább megragad a rendkívüli fiatalság, a tíztől tizenhat évig terjedő életkor, amely számomra – a kifejezés általános jelentésével szemben – valódi harmadik nemnek tűnik. El sem tudnék képzelni szexuális kapcsolatot olyan fiúval, aki betöltötte a tizenhetedik életévét
– írta Matzneff, és arról is vallott, hogy életében a két legfontosabb szereplő egy tizenkét éves fiú és egy tizenhárom éves lány volt.
Az író korábban különbséget igyekezett tenni a szexuális ragadozók és a szerinte létező jószándékú pederaszták között, akik közé magát is sorolta, és akik szerinte a gyerekek beleegyezését keresik. Három évvel később aláírt egy nyílt levelet, amely a beleegyezési korhatár eltörlését követelte a francia törvényhozástól annak kapcsán, hogy letartóztattak három férfit, akik úgymond művészi szándékkal ruhátlan gyerekeket fotóztak, és az így készült képeiket egy párizsi galériában nyilvánosan kiállították. Mindez óriási felháborodást váltott ki, és a közvélemény – természetesen – egységesen elutasította a legalizációs kísérletet. Matzneff ettől kezdve páriának számított, és saját értékelése szerint nyilvános karrier-öngyilkosságot követett el. Ennek ellenére csak 1982-ben tették ki a Le Monde napilapból, ahol addig vezető publicista volt, miután belekeveredett egy újabb nagy pedofilbotrányba. 1990-ben megjelentette a naplóját, amiben részletesen írt arról, hogy milyen szextúrákat tett a harmadik világ országaiba, például a Fülöp-szigeteki Manilába, ahol több más nyugatival együtt tizenegy-tizenkét éves kisfiúkat erőszakolt meg.
Érdekes és döbbenetes módon mindez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy Gabriel Matzneff végleg ellehetetlenüljön; a naplót a francia kultúra zászlóshajójának számító Gallimard könyvkiadó adta ki, akárcsak a korábbi regényeit, és a kiadó később sem szakította meg vele a kapcsolatot: még tavaly is jelent meg náluk műve, 2013-ban pedig ő kapta meg a neves Renaudot-esszédíjat. A naplókban olvasható cselekedetek miatt a hatóságok természetesen eljárást is indíthattak volna ellene, amint azt több pszichológus és újságíró cikkekben követelte, Matzneff azonban bemenekülhetett a mögé, hogy a művei fikciók, nem ténylegesen megtörtént bűncselekményeket írnak le, még ha látszólag a valóságot is rögzítették. Ebből a szempontból jelenthet fordulatot Springora vádja, hiszen most először nem egy fikciós műről van szó, hanem egy konkrét áldozat tanúskodik egy konkrét eset kapcsán. Matzneff egyébként a kapcsolatról maga is beszámolt egy korábbi naplókötetében, és csalódott szerelmesként aposztrofálta Springorát, aki ma a polgári élet és a tiszteletreméltóság iránti vágy jegyében megtagadja kamaszkora rajongását.
Forrás: Index; Fotó: Eric Fougere/Getty Images Hungary
Facebook
Twitter
YouTube
RSS