Rasszisták – vagy amit akartok Aristo 2017 január 8. „Az előítélet motívumon túl tehát a koncepció lényegi eleme az is, hogy az előítélettel sújtott csoport az adott társadalomban történelmileg, illetőleg az adott történelmi pillanatban rendszerszintű elnyomás, diszkrimináció alatt álljon. Önmagában az előítélet mint indíték nem lehet ugyanis elegendő ahhoz, hogy egy bűncselekményt súlyosabbnak ítéljen meg az állam.”
Az energiahordozók és a teknőchús mellett a krumplisalátát is importáljuk – Szakértő Kormány S01E13 Ladikpisztoly július 7.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
A Bizottság szerint nyugodtan lőhetik az ukránok a Barátság-kőolajvezetéket, hiszen van még tartalékunk Magyar ugar