Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Egyetemi "professzor" dobott könnygázt a szövetségi ügynökökre Kaliforniában
Akár húsz évet is kaphat a 37 éves férfi.Letartóztatták a 22 hónapos Hanna feltételezett gyilkosát
Elmeorvosi vizsgálat vár a miskei gyermekgyilkosság gyanúsítottjára, akinek tettét az áldozat három éves bátyja végignézte.Szijjártó: Ha Sikorski maradna utoljára, akkor is inkább azt választanám, hogy kevesebben legyünk a csapatban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reagált Radoslaw Sikorski tegnapi beszólására, amelyben a lengyel külügyminisztérium első embere Szijjártó pekingi részvételével kapcsolatban azt üzente a magyar külügyminiszternek, hogy „úgy tűnik, te a másik csapatban játszol, Péter”. Sikorski diplomata létére egyre nehezebben tud lakatot tenni a szájára, és akkor és olyan stílusban szólal meg, amelyet a helyzet a legkevésbé sem követel meg. Ezen túl, Szijjártó az Európai Bizottság elnökének gazdasági "szakértelméről", valamint az ukrajnai embervadászatról is elmondta a véleményét.Orbán Viktor: balhéra készülnek Kötcsén Magyar Péterék
A Tisza adóemelését meg kell akadályozni! - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.Szijjártó Péter: sajnálatos európai jelenség, hogy a patrióta, szuverenista vezetőket igyekeznek kiiktatni
Sajnálatos európai jelenség, hogy a patrióta, szuverenista vezetőket igyekeznek kiiktatni, s ezért fontos kiállni a demokratikusan megválasztott vezetők, így például Milorad Dodik boszniai szerb elnök mellett is - közölte Szijjártó Péter.Nincs magyar áldozata a lisszaboni tragédiának
Tegnap este tragikus baleset rázta meg Portugália fővárosát. Lisszabonban - feltehetően kábelszakadás miatt - kisiklott az Elevador da Glória egyik kocsija, amely eddig tizenhét ember - köztük külföldiek - halálát okozta.Szijjártó Péter: Magyarország nem fogadja el az Izrael-ellenes brüsszeli javaslatokat
A magyar kormány ehelyett a stratégiai szövetség és barátság építésén dolgozik a zsidó állammal - közölte Szijjártó Péter.Lázár János szerint is gyilkosság volt az Árpád hídi kerékpáros gázolás
A miniszter nem tudja másként látni az Árpád hídi kerékpáros gázolást, mint gyilkosságot.A finn szocik kisöpörnék a magyarokat a schengeni övezetből
A finn balosok most is megcsillogtatták a magyarok felé "felebaráti szeretetüket", hiszen erről szól az Európai Unió: a szolidaritásról, egymás megértéséről és elfogadásáról.Döbbenetes részletek az amerikai Mackenzie Michalski budapesti meggyilkolásáról
Szado-mazo szex közben fojtotta meg ír alkalmi partnere 2024-ben az amerikai Mackenzie Michalskit Budapesten, állapította meg a most befejeződött nyomozás. Nem baleset történt.Trumpék folytatják a küzdelmet az Egyesült Államok "életben tartásáért"
Lehetséges, hogy Donald Trump elnök idén bevezetett vámjai mehetnek a kukába.A lengyel zászló elsőbbsége már stratégiai elszigeteltséget jelent a lengyel liberálisoknak
Az új lengyel elnök személye, ami már amúgy is szúrja a liberálisok szemét, most Nawrocki EU-zászlóval kapcsolatos hozzáállásán fakadtak ki.Szijjártó Péter: Magyarország a jó kínai-amerikai kapcsolatokban érdekelt
Magyarország egy olyan ország, amely nem a világ blokkosodásában, hanem egy globális együttműködésben érdekelt. Számunkra az Európán kívüli két legfontosabb beruházási, kereskedelmi és gazdasági partner az Egyesült Államok és Kína, így mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Kína és az Egyesült Államok is jól kijöjjenek egymással - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Magas lóról beszél Dálnoki Áron, a Tisza Párt milliárdos adószakértője
A milliárdos apósa a Kerox Kft alapítója is egyben, aki 74 milliárd forintos vagyonnal gazdálkodik.Ebből baj lesz! Elszólta magát a HVG a Tisza-adóval kapcsolatban
Pedig eddig nagyon jól teljesített a baloldali propagandalap Péternél. Úgy tűnik azonban, hogy a HVG is hibázhat, tényként kezelték ugyanis azt, hogy a Tisza adóemelésekre készül kormányra kerülés esetén. Jaj most nekik.Csecsemőgyilkosság történt, ezúttal Budapesten, a VI. kerületben - őrizetben a kínai apa
A kínai apa állítja, leejtette a 2 hónap csecsemőt, aki így halt meg. A BRFK életvédelmis nyomozói gondatlanságból elkövetett emberölés miatt őrizetbe vették az apát.Újabb magyar lett az áldozata az ukrán kényszersorozásoknak
A legutóbbi hír róla, hogy már beöltöztették katonának és megkezdte kiképzését.Akár migránsok betelepítésére is igent mondanának Magyar Péterék
Magyar Bálinték az uniós jogot tekintenék elsőbbrendűnek a nemzet szuverenitása helyett, onnan már csak egy lépés a jól ismert kiárusítás.Több mint harmincezer illegális migránst tartanak számon Lengyelországban
Idén eddig bő négyezren kényszerültek elhagyni az országot.Visit Hungary: továbbra is töretlen a vendégforgalom növekedése
Stadionos nagyszabású koncertek, Sziget fesztivál és a Magyar Nagydíj is sok bevételt termelt idén.Trumpék elköltöztetik az űrparancsnokságot és szövetségi erősítést küldenek Chicagóba – Hírek az USA-ból
Alabama államba költözik az Egyesült Államok űrhaderejének (United States Space Force) parancsnoksága - jelentette be Donald Trump elnök kedden. Trump a közbiztonsági programját is kiterjeszti újabb városokra.A következő évtizedekben is velünk marad a nukleáris fenyegetettség
A XX. Század Intézet történésze reméli, 1945 után nem lesz újabb éles bevetése a nukleáris arzenáloknak.Beismerte tettét az Árpád hídi ámokfutó, aki miatt egy kerékpáros szörnyű halált halt
Az Árpád hídi gázoló és a spontán autóversenyzés miatt vádlott társa is beismerte bűnösségét, de tárgyalást kértek.Biboldó vérmágia – Itt ér össze a Mérce és a Kurucinfó
Ilyen burkolt zsidózást már régen hallottak. De kérjük maradjanak velünk, alábbi cikkünkben megnézzük kik állnak a skinheadektől jobbra és az antifától balra, és kik rettegnek a biboldó vérmágiától.Ajánljuk még

































