Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Legkevesebb nyolc emberrel végzett egy kaliforniai ámokfutó San Joséban (Videó!)
Lövöldözés történt a kaliforniai San Jose egyik vasúti pályaudvara közelében, legkevesebb nyolc ember életét vesztette, amikor a helyi szállítmányozási vállalat egyik munkatársa többekre tüzet nyitott – közölték a helyi hatóságok. A megyei seriff szóvivője arról számolt be, hogy a fegyveres az áldozatokhoz hasonlóan a Santa Clarai Közlekedési Hatóság (VTA) alkalmazottja volt, ő is életét vesztette. Russell Davis egyelőre nem tudta megmondani, hogy az elkövető saját kezével vetett-e véget az életének, vagy a rendőrök lőtték le – számolt be a Mandiner.Menczer Tamás: Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja szerint a kínai vakcina hatásos és biztonságos (Videó)
Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját – jelentette be Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára. Az amerikai szaklap – ami egyébként a világ egyik legjelentősebb szaklapja – szerint a vakcina hatásos és biztonságos. Ezzel az Egészségügyi Világszervezet után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja a vakcina megbízhatóságát. Az idő, mint már annyiszor, igazolta a magyar egészségügyi hatóságok, szakemberek döntéseinek szakmaiságát és helyességét.A fővárosi diákvárosról és a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról is tárgyal ma az Országgyűlés
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a budapesti diákváros megvalósításáról és arról a törvényjavaslatról, amellyel az Országgyűlés felhatalmazná a kormányt a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására. A parlament aktuális ülésének harmadik, befejező napja reggel 9 órakor kezdődik. A napirenden hét javaslat általános vitája szerepel. A Fudan Egyetemmel kapcsolatban a szokásos szélsőséges ellenzéki megnyilvánulásokra számíthatunk, a balliberálisok ugyanis mostanában mindenre ugranak ami kínai.Történelmileg nem a böszmeség, hanem a nemzetpolitika diadalának napja lesz május 26-a
Bár egy ideig május 26-a az őszödi beszéd kiszivárgásának napjaként marad majd fenn a köztudatban, maradandó értéket azonban sokkal inkább képvisel jövőnk szempontjából az, hogy – talán szimbolikusan – éppen 11 éve ugyanezen a napon fogadták el az egyszerűsített honosításról szóló törvényt. A sors iróniája, hogy a 2004-ben még a kettős állampolgárság ellen huszonhárommillió románnal riogató Gyurcsány Ferenc politikai lendülete éppen ugyanezen a dátumon akadjon meg...Nagy István: megállapodni és érdekeinket védeni jöttünk Brüsszelbe
Azért küzdünk ma Brüsszelben, hogy a magyar gazdák a lehető legegyszerűbben megkaphassák az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között – írta Nagy István legutóbbi Facebook-bejegyzésében. Az agrárminiszter kiemelte: a magyar álláspont szerint semmilyen megállapodás nem elfogadható, amely a földből és a gazdálkodásból élőket hátrányosan érintené.Kásler Miklós aranyérmet kapott Hosszú Katinkától
A vasárnap véget ért budapesti vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek otthont adó Duna Arénában találkozott az aranyérmes magyar versenyzőkkel Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter szerdán. A találkozó keretében a bajnokok maguk közé fogadták a minisztert, és Hosszú Katinka jelképes aranyéremmel is megajándékozta.Valósággal menekülnek a demokrata államokból az amerikaiak
Folyamatos az elvándorlás a demokrata vezetésű tagállamokból a republikánus tagállamokba az Egyesült Államokban, és ez a folyamat már a koronavírus-járvány előtt is megfigyelhető volt – írja elemzésében a The American Spectator című amerikai konzervatív online magazin."Épp autóban ültem, meg is kellett álljak" – Orbán Viktor elmondta, mit csinált, amikor kiszivárgott az őszödi beszéd
Orbán Viktor bejegyzése alatt egész sor politikus jelent meg, hogy helyretegye az ellenzék vezérét, miután Gyurcsány trollkodni próbált a miniszterelnökkel szemben. Legutóbb a kormányfő is válaszolt a kommentek között.Az "új svédek" nem hisznek a monogámiában – Svédországban szigorítottak a poligámia tilalmán
A svéd parlament a kormány előterjesztésére szerdán megszigorította a poligámia tilalmáról szóló törvényt. A svéd törvényhozás sajtószolgálatának közleménye szerint a jogszabálymódosítás értelmében a többnejűség semmilyen formáját nem ismerik el a királyság területén, ideértve a külföldön kötött házasságokat is.Pálinkás József is bejelentkezett az ellenzéki előválasztásra
Pálinkás József, egykori MTA-elnök és miniszter az Új Világ Néppárt színeiben mérkőzik meg a többiekkel. A párt összesen 25–30 jelöltet tervez elindítani az előválasztáson, főleg Budapesten és a nagyobb vidéki városokban.A franciák kimondták: nem kérnek a bevándorlókból
Egy friss kutatás szerint a franciák hetvenegy százaléka úgy gondolja, hogy már túl sok migráns érkezett az országba, ami nem tud többet befogadni – írja a Mandiner.Gémesi György elbukta a szállodapert – Hétszázmilliós kárt okozhatott Gödöllőnek
Hosszú pereskedés után a napokban jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett szálloda-perben, amelynek eredményeképpen a Gémesi György vezette gödöllői önkormányzatnak 675 millió forintot kell kifizetnie – írja a Gödöllői Hírek.A svájci kormány szerint összeomlottak az Európai Unióval folytatott tárgyalásaik
A svájci kormány szerdán közölte, hogy összeomlottak az Európai Unióval évek óta folytatott tárgyalások a kétoldalú kapcsolatok átfogó rendezéséről, miután a felek kulcsfontosságú kérdésekben nem tudtak megállapodni.Ötmilliárd forint értékű spanyol autóipari beruházás jön Magyarországra
Mintegy ötmilliárd forint értékben növeli magyarországi kapacitásait két spanyol autóipari cég, a Gestamp és az Ames – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban, sajtótájékoztatón.Menczer: a magyar oltási program a világ élmezőnyében van
A koronavírus elleni magyar oltási program a világ élmezőnyében van: Magyarország az első oltások tekintetében megelőzte az Egyesült Államokat, a második oltásoknál pedig szinte utolérte az Egyesült Királyságot – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán, a Facebook-oldalán.Ítélet született a kétéves nevelt fiát agyonverő férfi ügyében
Tizennyolc év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt pesterzsébeti férfit, aki 2018 januárjában gyakorlatilag agyonverte a kétéves nevelt kisfiát.Budai Gyula: Te Feri, mi lenne, ha előbb a saját házad táján sepregetnél?
Úgy látszik, a DK propaganda-gépezetének mégsem tett jót, hogy szabadjára engedték Gyurcsány Ferencet a Facebookon. Kocsis Máté és Dömötör Csaba után ugyanis most Budai Gyula is szembesítette a bukott miniszterelnököt pártja zavaros pénzügyeivel – szúrta ki a Magyar Nemzet.Szijjártó: Magyarország és Spanyolország együtt lép fel az embercsempészekkel szemben
Magyarország és Spanyolország együttműködése erős az embercsempész maffiákkal szembeni fellépésben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter spanyol kollégájával szerdán közösen tartott madridi sajtótájékoztatóján. A magyar tárcavezető hangsúlyozta a két ország közötti egyetértést az Európai Unió külső határainak védelmében, valamint a nehéz helyzetben lévő közösségek helyben történő megsegítésének szükségességében.Szándékosan iktatták ki a balesetet szenvedő olasz felvonó fékét
A felvonó folyton megállt volna műszaki problémák miatt, emiatt egyszerűen kiiktatták a féket az üzemeltetők – derült ki az olaszországi felvonóbaleset ügyében tartott rendőrségi kihallgatáson. A kabin emiatt nem tudott megállni, amikor az egyik kötele elpattant.Gyurcsány filmkritikust játszik – Értékelte a róla szóló film előzetesét
Ahogy már mi is beszámoltunk róla, meglehetősen stílusos módon, motoros futárral érkezett ki szerkesztőségünkbe az őszödi beszédről készült film első előzetese. Gyurcsány Ferenc természetesen nem hagyta ki, hogy valamiképpen beszóljon a bukásához vezető eseményeket felelevenítő alkotás készítőinek.Bohár Dániel az őszödi beszédről: Gyurcsánynak minimum másnap le kellett volna mondania! (videó!)
Bohár Dániel, a Pesti TV riportere a közmédia vendége volt szerda reggel, ahol a tizenöt évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszédről kérdezték. A riporter kifejtette, hogy egy politikus, aki ilyet mond, annak azonnal, vagy minimum másnap le kellett volna mondania. Bohár szerint fel kell hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mi történt 2006-ban. Sokan akkor még csak hat évesek voltak, viszont jövőre, 2022-ben az országgyűlési választásokon szavazhatnak majd. Az ellenzékről a riporter azt mondta, hogy elmentek az Apró-villába, ahol a nappaliban megegyeztek arról, kinek mi lesz a szerepe. Gyurcsány tizenöt évvel az őszödi beszéd után nem fog politikai szerepet vállalni egy esetleges új kormányban; ő csak a nappaliban, egy casting-kanapén eldönti, hogy ki milyen pozícióba kerül.A szlovák kormány jóváhagyta a Szputnyik V alkalmazását
Legkésőbb június 7-től már Szlovákiában is használni lehet a koronavírus elleni Szputnyik V orosz oltóanyagot, az ehhez szükséges intézkedések meghozataláról szerdai ülésén döntött a kormány. A döntés arra kötelezi Vladimír Lengvarskyt, az egészségügyi tárca vezetőjét, hogy az adott határidőig tegye lehetővé a Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag használatát – írta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.Alkotmányos vádeljárást kezdeményezhetnek Janez Janša ellen
A szlovén parlamentben szerdán tartják a balközép ellenzék által benyújtott, Janez Janša kormányfő ellen alkotmányos felelősségre vonási vádeljárást kezdeményező indítvány vitáját.Az Európa Tanács is értékelte a terrorizmus és pénzmosás elleni magyar intézkedéseket
Újabb lépéseket tett Magyarország a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzetközi normáinak betartása terén – közölte a negyvenhét tagú Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) Strasbourgban közzétett jelentésében szerdán.Ajánljuk még
































