Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.A nemzeti összetartozás évének nyilvánították 2020-at
Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját. Nemmel öt DK-s képviselő szavazott, tartózkodott a Liberálisok politikusa, Bősz Anett független országgyűlési képviselő.Alapjogokért Központ: A néppárt nem a jobboldallal akar közös platformot keresni
Az Alapjogokért Központ elemzője sajnálatosnak tartja, hogy az Európai Néppárt jobbközép pártszövetségként nem akar közös platformot keresni más jobboldali pártokkal.Novák Katalin: Sok "magyarbarát" politikus van Németországban
Sok "magyarbarát" politikus van Németországban, akik szeretnék segíteni Magyarországot, és úgy érzik, hogy szükség van Európában arra az álláspontra, amelyet Magyarország képvisel, például a migrációval kapcsolatban - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek a németországi Frankfurtban folytatott tárgyalásait értékelve.Sajtóklub: A Hősök terén Orbán Viktor kimondta, ami az ország nyelvén volt
Harminc éve temették újra Magyarországon Nagy Imrét és mártírtársait. A Hír TV Sajtóklub című vitaműsorában szó volt arról is, mit mondott Bayer Zsolt édesapja, amikor megtudta, hogy fia 1988 márciusában több társával együtt megalapította a Fideszt. Szóba került ezen felül Hadházy Ákos aláírásgyűjtése, illetve az, hogy vajon mi lett a szignók sorsa. Bayer Zsolt műsorvezető állandó vendégeivel, Huth Gergellyel, a Pestisrácok.hu főszerkesztőjével, Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával és Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével felidézték a rendszerváltozás személyesebb vonatkozásait is.Jelentősen csökkennek a közjegyzői díjak júliustól
A közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell fizetnie július 1-jét követően azoknak, akik lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek, köszönhetően a közjegyzői díjrendelet legújabb módosításának — írja a Privátbankár. A lapnak Dr. Szécsényi-Nagy József, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi ügyvezetője foglalta össze, miben változik a közjegyzők díjszabása júliustól.Salvini: Olaszország és az Egyesült Államok soha nem állt ilyen közel egymáshoz, mint most
Olaszország és az Egyesült Államok soha nem állt ilyen közel egymáshoz, mint most – állapította meg hétfőn Washingtonban Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője, miután tanácskozott Michael Pompeo külügyminiszterrel és Mike Pence alelnökkel.Kigyulladt egy idősotthon Ózdon, egy férfi meghalt
Kigyulladt egy időseket gondozó otthon egyik szobája Ózdon kedd reggel, egy idős férfi életét vesztette - tájékoztatta a katasztrófavédelem és az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.Houdinit akarta utánozni, de belehalt a trükkbe egy szabadulóművész
Megtalálták a holttestét annak a bűvésznek, aki Houdini egyik híres mutatványát próbálta megismételni - írja a HVG. Lahiri Harry Houdini egyik trükkjét próbálta megismételni. A bűvészkollégái szerint korábban már többször sikeresen hajtott végre hasonló mutatványt, folyókban és medencékben is gyakorolt. Csak találgatni tudják, hogy most miért nem sikerült neki.Diákoknak szóló LMBT-propagandavetítést akadályozták meg Budaházyék
Budaházy Györgyék akadályoztak meg egy regisztrációhoz kötött filmvetítést, ahol a Pride keretein belül A Még mindig tabu? – LMBT személyek az iskolában című, oktatási célú kisfilmet szerették volna bemutatni. A rendezvényre több tanár is érkezett, a vetítést viszont el sem tudták kezdeni, mert egy szándékosan megrongált vécé miatt be kellett zárni az eseménynek helyszínt biztosító kávézót - írja az Index.Rendhagyó történelemórák a Terror Háza Múzeumban
Az állandó kiállítás mellett rendhagyó történelemórákkal várja a látogatókat a Terror Háza Múzeum szombaton, a Múzeumok Éjszakáján.Az ORFK közleményben osztotta ki a Népszava újságíróját
Minden szakmaiságot nélkülöznek a nepszava.hu oldalon 2019. június 17-én megjelent, „Nem létező migránsinvázióra Potemkin-védelem a válasz a határszélen” című cikk állításai – írja a Police.hu.Lekapcsolták a zsaruk az unokázós csalók főnökét
Elfogta az unokázós csalók főnökét a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Police.hu tájékoztatása szerint az unokázós nyomozócsoport kollégái vették őrizetbe azt a férfit, aki unokázós csalásoknál telefonon irányította embereit, hogy milyen címre menjenek a pénzt átvenni.Trump a Twitteren közölte, hogy jövő héten megkezdik az illegális migránsok kitoloncolását
Az amerikai hatóságok a jövő héten megkezdik az illegális migránsok millióinak kitoloncolását az Egyesült Államokból - közölte Donald Trump amerikai elnök hétfőn este közzétett Twitter-bejegyzésében.Volt egy kis probléma a paksi atomerőműben, de a védelem megfelelően működött
Ismét a névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 2. blokkja, amelynek szombaton a turbinavédelem működése miatt egy turbinája kiesett - közölte honlapján az atomerőmű.Az úzvölgyi katonai temető ügye már 2017-ben is napirenden volt
Sok a kérdőjel az úzvölgyi katonai temetőben történt román–magyar konfliktus körül. Először az a kérdés vetődik föl, hogy a barbár nacionalizmus miért tör elő a románok egy részéből, ha székelyekről, magyarokról van szó? Miért ostromlott vár a magyar közösség a Keleti-Kárpátokban?Jövő hét szerdáig lehet egyeztetni az adatokat a bankoknál
Az új uniós pénzmosás elleni szabályok miatt a bankszámla-tulajdonosoknak június 26-ig egyeztetniük kell az adataikat a bankfiókokban. A céges számláknál ez minden esetben kötelező. A lakossági ügyfelek esetében azoknak kötelező az adategyeztetés, akik 2017 júniusa előtt nyitottak folyószámlát – közölte az M1 Híradója.Fegyveres ámokfutást rendezett egy símaszkos férfi Dallasban
Komoly tűzerővel felszerelkezett, símaszkos férfi lövöldözött Dallasban, a bíróság épületénél, ottani idő szerint hétfő reggel - írja az NBC. A rendőrök a terroristát lelőtték, a kórházba szállítása után meghalt. Más nem sérült meg a lövöldözés során.Az amerikai kormány a migránsválság miatt végleg megvonja a támogatást három közép-amerikai országtól
Az amerikai kormány hétfőn bejelentette, hogy a migránsválság miatt végleg megvonja az anyagi támogatást Salvadortól, Guatemalától és Hondurastól.Izrael blokkolt 1700 pedofil internetes oldalt
Izrael hétfőn elérhetetlenné tett 1700, pedofil fotókat és videókat közzétevő internetes oldalt - jelentette be hétfőn az igazságügy-minisztérium.Azbej Tristan: A migráció támogatása helyett a megelőzése a cél
A migráció támogatása, menedzselése helyett az elvándorlás megelőzése a magyar kormány célja - mondta Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár hétfő este, Budapesten.Embercsempészés miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy iraki nőt Budapesten
Embercsempészéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítottak meg egy iraki nőt Budapesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.Fejbelőtték egy éppen értekezletet tartó szlovák cég vezetőjét
A szlovákiai Máriatölgyesen lövöldözés volt egy cégnél, ketten meghaltak - írja a Parameter.sk nyomán az Index. A halottak számát a céget képviselő ügyvédi iroda egyik ügyvédje erősítette meg, ám részleteket nem árult el a tragédiáról.Kisebb földrengést észleltek az észak-koreai-kínai határon - Peking szerint robbantás történt
"Esetlegesen robbantás" által kiváltott földrengést észleltek hétfőn a kínai-észak-koreai határon, röviddel azután, hogy bejelentették: a kínai elnök a héten hivatalos látogatásra Phenjanba utazik.Nem tartja kizártnak a DK szóvivője, hogy egyesül pártjuk az MSZP-vel
„Azt, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom; azt tudom, hogy ez ma két párt. Két, jelentősen különböző párt” – válaszolt meglehetősen sejtelmesen hétfői sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, képviselője arra az újságírói kérdésre, miszerint egyesül-e az MSZP és a DK. Ebből még bármi lehet; Gréczy előhúzta kommunikációs kalapjából Gyurcsány Ferenc pártelnök egy évvel ezelőtti gondolatmenetét, amelyben egy nagy demokrata pártról értekezett - írja az Origo.hu.Ajánljuk még

































