Forró drót
Netanjahu a Heteknek: Orbán nagyon fontos munkát végez
Miután a nemzetközi sajtóban ismét felmerültek a Magyarországgal és a magyar kormánnyal szembeni, antiszemitizmussal kapcsolatos vádak, a Hetek Jeruzsálemben egy rendhagyó sajtótájékoztatón megszólaltatta a témában Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is. A migránsokat is meghívta a CDU-ba a párt éléről távozó Merkel
Egységre és összefogásra szólította fel a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) utolsó pártelnöki beszédében Angela Merkel pénteken Hamburgban a CDU tisztújító kongresszusán. Merkel hangsúlyozta, hogy a CDU a vezetése alatt megváltozott, már nem az a párt, amelynek irányítását több, mint tizennyolc éve átvette, és véleménye szerint ez így van jól. Szijjártó: Magyarország elutasítja az ENSZ mindkét migrációs csomagját
Magyarország elutasítja az ENSZ globális menekültügyi csomagját is, mert az veszélyes és újabb migrációs folyamatok megindulását ösztönözheti – mondta Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: az ENSZ a globális migrációs csomaggal párhuzamosan elkészítette annak testvérét, a globális menekültügyi csomagot is, amely arról szól, hogy akit a migrációs csomaggal nem tudnak behozni a főkapun, azt a menekültügyi csomaggal behoznák a hátsó kisajtón. Egyre gyakrabban találkoznak patkányokkal a budapestiek
A fővárosiak bejelentései, valamint a budapesti kormányhivatal, a patkányirtást ellátó konzorcium jelentései és a közelmúlt tapasztalatai a patkányészlelések számának emelkedését mutatják – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai rendkívüli ülésére benyújtott előterjesztésből. A Jobbik állítja, csak jogtechnikai kérdés a zsidó nő megütésével büszkélkedő Szávay lemondatása
Jogtechnikai kérdésnek nevezte a Jobbik frakciójának szóvivője, hogy hét eleji bejelentése dacára képviselőtársa, Szávay István még nem nyújtotta be lemondását parlamenti mandátumáról. Ismert, a Hír TV közölt egy videoriportot arról, hogy a képviselő a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította, hogy lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen. Hét lakó kapott szénmonoxid-mérgezést egy hibás aggregátor miatt
Hét embert vittek kórházba szénmonoxid-mérgezés miatt a IX. kerületben - tájékoztatott Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő-helyettese. Hozzátette, egy pincei aggregátor okozta a gázszivárgást; az áramfejlesztő olyan mennyiségű szén-monoxidot bocsájtott ki, hogy a tűzoltók gázkoncentrációt mérő műszerei már az utcán, az épület előtt bejeleztek.
Mégis marad a kormányban az ENSZ migrációs paktumáért felelős szlovák külügyminiszter
Mégis marad tisztségében Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, aki a múlt héten benyújtotta lemondását, mert a pozsonyi törvényhozás elutasította az ENSZ globális migrációs egyezményét. A karrierdiplomata Lajcák, aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte, többször is megvédte az elnöklése idején kidolgozott migrációs egyezményt. Gyengén teljesít az euróövezeti gazdaság, Magyarország viszont az élbolyban
A harmadik negyedévben az előzetes adatokkal megegyező, négy éve a legalacsonyabb negyedéves GDP-növekedést ért el az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett végleges adatai alapján. Magyarország a negyedik legnagyobb éves és negyedéves GDP-növekedést érte el az Európai Unióban. A vágyvezérelt Molnár Csaba szerint bajban a magyar gazdaság, és ezt Orbán Viktor is beismerte
A Demokratikus Koalíció szerint mára Orbán is elismerte, hogy bajban van a magyar gazdaság – írta pénteki fogalmazásában Molnár Csaba, aki szerint jelenleg ezért fizetik „az európai magyarok az Orbán-csomag megszorításait”. Kásler: További jelentős béremelés várható az egészségügyben
Az egészségügyi közalkalmazottak körében további jelentős béremelésekre kerül sor - ismertette az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián. Meghalt Hirt Ferenc
Ötvenegy éves korában meghalt Hirt Ferenc, a Fidesz-KDNP frakció tagja – tudatta a család az elhunyt Facebook-oldalán. Hirt Ferenc volt az Országgyűlés első mozgáskorlátozott képviselője. Ezrek tértek vissza idén Görögországból hazájukba
Az év eleje óta 12 ezer menedékkérő tért vissza szabad akaratából saját hazájába Görögországból - közölte pénteken a görög rendőrség Athénban. A visszatéréseket a Nemzetközi Migrációs Szervezet is segíti, és a hazatérők 500 és 1500 euró (160-485 ezer forint) közötti segélyt kapnak az újrakezdéshez.
Tarlós viccesnek tartja Puzsért, akinek fogalma sincs az önkormányzati rendszerről
A jövő évi főpolgármester-választáson indulni kívánó jelöltekre vonatkozó kérdés kapcsán Tarlós István az M1 péntek reggeli műsorában elmondta, mind a három "jelenleg látszó" jelöltet tiszteli. Hozzátette, Puzsér Róbertet kedveli, nagyon jó humoristának tartja, de mindenki láthatja, "minden megnyilatkozásából kiderül, hogy halvány fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről". A hajléktalantörvény kapcsán ugyanakkor arról beszélt, az ellenzék a hajléktalanok kárára és kontójára folytat egy olcsó és rendkívül negatív propagandát rövidtávú politikai haszonszerzés céljából. Megvan a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség első gyanúsítottja
Rustem Mustafa, az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) volt parancsnoka lesz az első gyanúsított, akit meghallgat a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség januárban - közölte értesülését a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken. A koszovói politikusok egy része tavaly év végén a különleges bíróság felállításáról szóló törvény visszavonását követelte, mert szerintük a testület diszkriminatív a koszovói albánokkal szemben, ugyanis csak az általuk elkövetett bűnöket vizsgálná, a szerbek által elkövetetteket nem. Orbán szerint vérfrissítés kell az Európai Parlamentben
Vérfrissítésre van szükség az Európai Parlamentben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az úgynevezett migránsvízum kérdésében Orbán Viktor azt mondta, "elég vicces", hogy egy ügyben addig kell újra és újra szavazni, amíg a bürokraták szerint helyes eredmény meg nem születik. Az uniós migránsbiztos szerint az ellenzők nem is értik az ENSZ-paktum lényegét
Olvasták egyáltalán a megállapodás szövegét az ellenzők? - tette fel a kérdést csütörtökön Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos, aki értetlenségét fejezte ki az ENSZ migrációs paktumának elutasítása miatt. Eközben nagy többséggel támogatásáról biztosította az ENSZ migrációs csomagját csütörtök este a belga parlament, azonban a kormánykoalíció legnagyobb tagja, az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt a dokumentum aláírása ellen szavazott. Örök nyugalomra helyezték a néhai George H. W. Bush elnököt
Örök nyugalomra helyezték csütörtökön a néhai George H. W. Bush elnököt a róla elnevezett texasi elnöki könyvtárban. A szertartás után az elnöki könyvtárig a koporsót a családtagok és a barátok kíséretében vonaton szállították. A vonat útvonalán ezrek álltak, integettek és zászlókat lengettek, a szerelvény a kisebb településeknél lelassított. Nem hoz több migránst az Aquarius sem - Tavaly még öt szervezet üzemeltetett mentőhajót
A Földközi-tengeren több tízezer migránst megmentő Aquarius civilszervezeti mentőhajó felhagyott tevékenységével - jelentette be csütörtökön a hajót üzemeltető Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet. Kiderül, ki örökli Merkel trónját a CDU-ban
Pénteken választják meg a pártot több, mint 18 éve vezető Angela Merkel utódját a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hamburgi kongresszusán. A verseny a távozó elnök bizalmasai között számon tartott Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és egy korábbi párton belüli vetélytársa, a politikába csaknem tíz év után visszatérő volt parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető, Freidrich Merz között dől el. Szabadfogás: Ez már a "viktoriánus" aranykor? (videó)
Ez már a "viktoriánus" aranykor? - tette fel a legutóbbi Szabadfogásban a szigorúan pártatlanobjektív, legfüggetlenebb-függetlenújságíró-díjas kérdését a műsorvezető, Huth Gergely. Utalva arra, hogy Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke a Növekedés.hu-nak azt mondta: "Soha a történelmünk során ennél jobb állapotban nem volt a magyar gazdaság". Francia zavargások - Szombaton 89 ezer rendfenntartót mozgósítanak országszerte
Szombaton országszerte 89 ezer rendfenntartót mozgósítanak a sárgamellényesek újabb tüntetése miatt - közölte csütörtök este a TF1 francia televízióban Édouard Philippe kormányfő. Gulyás: Az EU-val folytatott migrációs küzdelem a szuverenitásért folyt
Magyarország szuverenitásáért folyik a küzdelem az Európai Unióval a migráció ügyében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Gulyás Gergely a Nemzetállam-jogállam? címmel megrendezett konferencián tartott előadásában úgy fogalmazott: "az a küzdelem, amit az elmúlt években mi a migráció ügyében folytattunk, az egy szuverenitásért folytatott küzdelem". Hiszen mi nem akartuk azt másoknak megmondani, hogyan kell ebben a kérdésben dönteni, de ragaszkodtunk ahhoz, hogy a mi jogunkat a migráció ügyében való döntéshozatal lehetőségéről és szabadságáról senki ne tehesse vitássá - mutatott rá. Matolcsy: Magyarországnak versenyképes gazdaságot kell építenie
Magyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott csütörtöki előadásában. Novák: A gyermekvállalás segítése lehet a kiút a népesedési válságból
Az európai népesedési válságból az lehet a kiút, ha a fiatalokat segítik családalapítási elképzeléseik megvalósításában, hogy annyi gyereket vállalhassanak, amennyit szeretnének - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, telefonon az MTI-nek.