Forró drót
Német gazdaságkutató: havi 100 eurós közvetlen támogatás szükséges az alacsony jövedelműeknek
Szakítani kell Németországban az energiadrágulás és az emelkedő infláció ellensúlyozására szolgáló eddigi támogatási politikával, és másfél évig havi száz euró (41 ezer forint) közvetlen állami támogatást kell adni mindenkinek a közepes és az alacsony jövedelmű háztartásokban az egyik legtekintélyesebb gazdaságkutató intézet szerint. Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott eddig Ukrajnának
Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott Ukrajnának a háború kirobbanása óta - derül ki Michal Dworczyknak, a varsói kormányfői hivatal főnökének hétfőn megjelent interjújából. A cseh kormány is a magyar megoldásokkal kezelné a gazdasági krízist
A cseh miniszterelnök nem ellenzi, hogy társadalmi vita induljon az egyes gazdasági ágazatokban keletkezett váratlan nyereségek megadóztatásáról Csehországban. Az úgynevezett háborús adó Petr Fiala szerint egyike lehetne a szolidaritás azon formáinak, amelyeket az általa irányított kabinet bevezetne. AZ FSZB máris megállapította, hogy az ukránok ölték meg Dugin lányát
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat megállapította, hogy a bűncselekményt az ukrán különleges szolgálatok készítették elő és követték el, elkövetője pedig Natalia Vovk ukrán állampolgár, aki a gyilkosság után Észtországba menekült. Váratlan fordulat: Bod Péter Ákos szerint nem fenntartható a gazdasági növekedés
Érdekes – elemezte a negyedéves növekedést Bod Péter Ákos. Különös – válaszolná Stirlitz, de őt senki nem kérdezte. Az ellenzék körében sztárnak és augurnak számító közgazdász arra jutott, hogy noha a számok szépek, de nem lesz fenntartható, mert jön a kormány, aki mindenféle galádságot fog elkövetni a társadalom ellen, hogy a jó dolgokból rossz dolgok legyenek. Megpróbál életjeleket adni az ellenzéki hulla, de szokásosan csak a levegő szivárog belőle
Közeledik a szeptember, kezdenek az ellenzéki politikusok is visszaszivárogni a közéletbe, és megfogalmazni valamit, ami érdekelheti az embereket. Mivel a szeptemberről legtöbbünknek a tanévkezdés jut eszünkben, ők is a diákok hátán próbálkoznak. A Jobbik dupla család pótlékot és rezsitámogatást követel, a DK pedig csak elmondta, hogy a kormány miatt a menza is drágább lesz.
A német gazdasági teljesítmény csökkenésére számít a Bundesbank
Egyre borúsabbak a Bundesbank szerint a német gazdaság kilátásai és az év vége felé már nagyon valószínű a gazdasági teljesítmény csökkenése is - írja a német központi bank rendszeres havi jelentésének hétfőn közzétett augusztusi számában. Tihanyban csapnak össze a kormánypárti és az ellenzéki politikusok
Miniszterek is vitáznak a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón - tudatta a Kommentár Alapítvány hétfőn az MTI-vel. Rétvári Bence, Dömötör Csaba és Deutsch Tamás is ringbe száll majd. Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air légitársasággal szemben
Sok panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz a Wizz Air Hungary Zrt. légitársaság miatt, amely a többi között nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén és szabályt is sértett azzal, hogy telefonos ügyfélszolgálata emelt díjas, ezért eljárás indul a vállalattal szemben - írja közleményében az Igazságügyi Minisztérium. Érkeznek az új rezsiszabályoknak megfelelő számlák az MVM-től
Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel. Az Orbánt támadó főrabbi doktori disszertációjában plagizálhatott
Sokan bírálták Orbán Viktort a tusnádfürdői beszéde miatt, ami a nemzetközi sajtóban már úgy jött le, hogy a magyar miniszterelnök fajokról delirált. Az egyik leghangosabb bírálója Orbán Viktornak dr. Frölich Róbert volt, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, nyugalmazott dandártábornok és tábori rabbi, aki egy amerikai történész könyvéből másolt át részleteket a doktori dolgozatához. Hornung Ágnes: korábban érkeznek a szeptemberi családtámogatások
Már augusztus végén megérkeznek a szeptemberi családtámogatások - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.
A magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében
A magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn az MTI-vel. Több mint ezerhétszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
Péntektől vasárnapig 1724 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. Egy volt orosz képviselő szerint orosz partizánok követték el a moszkvai merényletet
Ilja Ponomarjov azt állítja, hogy a Dugin lányát megölő bombatámadás egy földalatti orosz csoport műve volt. Szombattól már lehet utazni a szeptemberi dolgozói és tanulóbérletekkel
A zavartalan tanévkezdet érdekében a TIM államtitkára, Vitézy Dávid arra kérte a vasúti és közúti közlekedési szolgáltatókat, hogy augusztus 27-étől fogadják el a szeptemberre érvényes havi és első félhavi bérleteket. A német kormány elsőbbséget adna a szénvonatoknak a személyszállítással szemben
A német kormány elsőbbséget adna a szénvonatoknak a személyszállítással szemben a vasúthálózaton, mivel az ország energiaválsággal küzd és egyre nagyobb a nyomás az üzemanyag vasúton történő szállításának felgyorsítására – jelentette a Welt am Sonntag című újság egy javaslattervezetre hivatkozva, amit az Index szemlézett. A New York Times szerint Orbán Viktor a liberálisok túlméretezett mumusává vált
Az amerikai lap, a New York Times cikkezett Magyarországról és egyben Orbán Viktorról, akiről a szerző úgy tartja, hogy az Isten háta mögötti kis keleti országból a republikánusok világítótornya lett, valamint a magyar miniszterelnök a liberálisok túlméretezett mumusává vált. Továbbá hazánk és Brüsszel közötti feszültségről is szót ejtett a szerző. Kövér László: a magukat felsőbbrendűnek képzelő emberek mindig vérfürdőbe sodorják embertársaikat
Magyarországon az állam és az egyházak együttműködésének eredménye nemcsak a statisztikai számokban, hanem a mindennapokban is tapasztalható – mondta Kövér László vasárnap, a Zala megyei Pákán. Elárasztotta a víz Pest megye két települését (Videó)
A hirtelen jött eső nemcsak felfrissülést hozott: a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint több településen is kisebb áradások következtek be. Volt, ahol házakat, udvarokat is elöntött a víz. Káprázat az atlétikai stadionban: Kozák Luca ezüstérmes 100 méteres gátfutásban!!!
Szenzációs teljesítménnyel, új országos csúccsal (12.69) Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Kozák Luca a 100 méteres női gátfutás ma esti döntőjében! Ez a legnagyobb siker, amit az utóbbi időszakban sprinttávon magyar atléta elért! Szívből gratulálunk Kozák Lucának! Rossi boldog születésnapot kívánt Magyarországnak, "második hazájának"
Megható bejegyzéssel emlékezett meg az államalapítás ünnepéről a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Marco Rossi bejegyzésében boldog születésnapot kívánt "második hazájának". Elnézést kért az Országos Meteorológiai Szolgálat az augusztus 20-ai tévedéséért
Mint portálunk is beszámolt róla, a nemzeti ünnepen több rendezvény is elmaradt a viharveszélyre való figyelmeztetés miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap közleményben kért elnézést a téves előrejelzésért. Vučić szerint, ha a NATO nem végzi a dolgát, akkor Szerbiának kell megvédenie a koszovói szerbeket
A NATO-nak el kell végeznie a dolgát, vagy Szerbia lesz kénytelen megvédeni a Koszovóban élő szerb kisebbséget – közölte Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján. Vučić azt is kijelentette, hogy a koszovói szerb kisebbség felfüggeszti az intézményi munkáját mindaddig, amíg nem születik kompromisszumos megoldás Szerbia és Koszovó között, és a koszovói albánok nem hagynak fel a szerbek "üldözésével". Ajánljuk még
Gyerekkatonák és nyomorékok – Íme az ukrán hadsereg jövője
Kezek nélküli mozgássérült, és krónikus beteg. Nők, és gyerekkatonák, velük akarják feltölteni azt a hiányt, amit semmilyen nyugati segítség nem képes pótolni Ukrajna számára: az emberanyagot. De mi lesz az országgal, ami feláldozza a jövőjét? Berlin Pride: szombaton kora estére antiszemita utcai háborúvá fajult
A vádak: alkotmányellenes és terrorszervezetek - pl. Hammas - jelképeinek használata, rendvédelmi tisztviselőkkel szembeni testi sértés és ellenállás, közrend súlyos megzavarása és rablás. Trump lenyelte Brüsszelt? - Nagy árat fizetünk a kedvező vámtarifáért
A megállapodás olyan termékekre vet ki vámot, mint az autó, a gyógyszer vagy a félvezető. Korond-patak: csőbe terelték a vizét, de a parajdi sóbányán ez vélhetően már nem segíthet