Forró drót
Fricskák fénye – Pilhál György megemlékezése Galsai Dánielről
Tragikus hirtelenséggel, életének ötvenhatodik évében távozott el az élők sorából Galsai Dániel író, újságíró, a Magyar Hírlap állandó szerzője. Pilhál György a Magyar Nemzet hasábjain emlékezett meg kollégájáról, barátjáról.Fiatalkorú lányokat prostitúcióra kényszerítő férfiakat fogott el a rendőrség Debrecenben (Videó)
A rendőrség elfogott három férfit, akik a gyanú szerint prostitúcióra kényszerítettek fiatalkorú lányokat Debrecenben. A 20 éves és a két 19 éves hajdúböszörményi lakos letartóztatását a Debreceni Járásbíróság elrendelte.A Magyar Posta ideiglenesen bezár háromszázhatvanhat postát
A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be.Szijjártó: Ukrajnában akkor lesz béke, ha beszélnek egymással a szemben álló felek (Videó)
Szijjártó Péter élőben jelentkezett be közösségi oldalán New Yorkból. A külgazdasági és külügyminiszter az Európát fenyegető biztonsági kockázatokról, és az azokra adható válaszokról beszélt videobejegyzésében.Rendkívüli bejelentést tett az államtitkár, itt vannak a részletek!
A kormány a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, rugalmasabbá tételére 103 milliárd forintot fordít, ez 50 százalékos támogatási intenzitást jelent az érintett cégek számára – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára az MVM Démász Áramhálózati Kft. és az MVM Émász Áramhálózati Kft. projektjeit bemutató sajtótájékoztatón, pénteken, Budapesten.Alapjogokért Központ: egységesen elutasítják Gyurcsányék árnyékkormányát a magyarok
A választókorú magyarok közel 90 százaléka szerint nem szolgálja az ország érdekét, hogy Dobrev Klára vezetésével megalakult a Demokratikus Koalíció baloldali árnyékkormánya – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából.Jobban aggódnak a magyarok az emberkereskedelmen, mint a koronavírus-járványon vagy az ukrajnai háborún
Kifejezett aggodalommal viszonyulnak a magyarok az emberkereskedelem jelenségéhez, nagyobb problémának látják, mint a Covid-járványt, és úgy gondolják, hogy a következő években nőni fog az érintettek száma – derült ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kutatásából.A rendőrökön nem, de a rendőrautón fennakadt a menekülő migránstaxi
Közel volt a sikerhez az a migránsokat szállító, francia rendszámú kisbusz, amely feltehetően a déli határtól indult, és a nyugati országhatár közvetlen közelében, Szombathelynél ütközött rendőrautónak, amikor igazoltatni akarták. A szétrebbenő migránsokat és az embercsempészt a környező utcákban fogdosták össze.David Pressman megpróbált nyomást gyakorolni Orbán Viktor twitterezésére is
Orbán Viktor és Donald Trump a Twitteren keresztül haverkodtak, David Pressman amerikai nagykövet szemét pedig nagyon csíphette a kedélyes üzengetés, mert nem állta meg, hogy ne szóljon hozzá mások beszélgetéséhez.Kezdődik a krízisidőszak, de van tartalék a hajléktalanellátó rendszerben
A kormány 12,5 milliárd forintot biztosít hajléktalanellátásra – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára péntek reggel az M1-en. Fülöp Attila emlékeztetett, hogy bizonyos létszám felett az önkormányzatok feladata megszervezni a hajléktalanok ellátását, amit a kormány finanszíroz.Észak-Koreán nem fog az amerikai fenyegetőzés: újabb kísérleti atombombát robbantott
Észak-Korea újabb, egyelőre azonosítatlan ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába – közölte pénteken a dél-koreai hadsereg. Valószínűleg ez a válaszlépés az amerikai–japán–dél-koreai szigor bejelentésére. Kim Dzsongun kíváncsi lehetett az amerikai–japán–dél-koreai fogadkozás tartalmára, és meg is kapta a választ.Egyetlen nap alatt 11 ezren menekültek ide Ukrajnából
Az ukránğmagyar határszakaszon 5840-en léptek be csütörtökön Magyarországra, a románğmagyar határszakaszon belépők közül pedig 5177-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.Putyin: A második világháború vége óta a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb és egyben legfontosabb évtized áll előttünk
Az orosz elnök a nyugati neoliberális intolerancia példájaként hozta fel, hogy az EU elvetette a magyar képviselőknek a kontinens keresztény értékeinek rögzítésére irányuló javaslatait. Putyin úgy fogalmazott: a Nyugat „veszélyes, véres és piszkos játékot” játszik Ukrajnában, az ottani konfliktust pedig globális dominanciája fenntartására próbálja meg felhasználni.Az orosz hackerek már megindultak Ukrajnán túlra
Kibertámadás érte a varsói és a pozsonyi parlamentet – jelentették be helyi illetékesek. Orosz hackerek lehetnek a támadók, a szlovák parlament ülését be is kellett rekeszteni az eset miatt.Újabb fontos elismerést kapott Karikó Katalin
Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak.Musk a Twitter felvásárlásáról: azért csinálom, hogy segíthessem az emberiséget
A Twitter nem válhat olyan platformmá, amelyen bárki felelőtlenül posztolhat – szögezte le Elon Musk csütörtökön az általa megvásárolni készült közösségi médiában. Musk – tőle szokatlanul – hosszú bejegyzést írt egy nappal a mikroblogot fenntartó cég megvásárlásának határideje előtt. Az elsősorban a hirdetőknek címzett üzenettel tisztázni szerette volna, milyen motivációk hajtják őt a Twitter megszerzésében, mivel "több téves feltételezéssel" is találkozott már.Orbán: minél több irányból minél több energiát kell Európába hozni (Videó)
Az energiaválságra a hosszú távú megoldást az jelenti, ha az európai kontinensre minél több irányból minél több energia érkezik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, Budapesten. A kormányfő és Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke stratégiai partnerségi megállapodást írt alá.Több migráns indul útnak a tervezett olaszországi kikötőzár híre miatt
A tervezett olaszországi kikötőzár híre miatt az utóbbi napokban a korábbinál több migráns indult útnak a Földközi-tengeren az olasz partok felé a hatóságok csütörtöki közlése szerint. Ezen a napon is szünet nélkül érkeztek a kikötőkbe az emberekkel teli hajók; csak Lampedusára az éjszaka több mint kétszázan érkeztek.Putyin szerint a Nyugat a "nukleáris zsarolás" eszközéhez nyúlt
Oroszország nem szándékozik atomfegyvert bevetni Ukrajnában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki moszkvai plenáris ülésén.Elhunyt Galsai Dániel
Életének ötvenhatodik évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Galsai Dániel író, újságíró, a Magyar Hírlap állandó szerzője.Nem állnak le a szavazók sértegetésével a baloldali politikusok
Trágyával etetett gombák, ostoba alkoholisták, megvezetett analfabéták – így beszélnek a baloldali politikusok a jobboldali választókról. A szótár most kibővült: Tóth Kálmán szombathelyi képviselő szerint ezen felül "egybites szavazók" is vagyunk. Úgy tűnik, még mindig nem értik, hogy ha szavazatot akarnak, akkor meggyőzniük kellene az embereket, nem sértegetni.Putyin: a Nyugat már ellene fordul azon saját országainak is, ahol a keresztény értékeket akarják megszilárdítani, ez történt Magyarországgal is
A Nyugat napról-napra csak szaporítja a káoszt, és egyre intoleránsabbá válik, még az olyan nyugati országokkal szemben is, amelyek megpróbálják képviselni függetlenségüket – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Valdaj Nemzetközi Vitaklub plenáris ülésén. Mint hozzátette, erre kitűnő példa Magyarország, ahol az Európai Unió a „keresztény értékek megszilárdítására tett lépéseket szabotázsként értékelte”.Hidvéghi: Brüsszel szankciós politikája brutális energiaár-robbanást idézett elő (Videó)
Hidvéghi Balázs közösségi oldalán megosztott videobejegyzésében hívta fel a figyelmet a nemzeti konzultáció kitöltésének fontosságára. A politikus szerint az ívekkel egyértelműen üzenhetjük Brüsszelnek: az európai emberek érdekeit jobban figyelembe vevő intézkedésekre van szükség.Hazatérhet otthonába Budaházy György!
Kis lépés, apró győzelem, de ez az első remény a győzelem felé: a PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy házi őrizetbe helyezik Budaházy Györgyöt, így több éves meghurcoltatás után újra hazatérhet otthonába. Budaházy Edda portálunknak számolt be az örömhírről, és megköszönte az imákat és a rengeteg támogatást, amelyet családja az elmúlt évek során kapott.Ajánljuk még
































