Forró drót
Dorgálást kapott Soroséktól Ukrajna, amiért nem evakuálják a civil lakosságot
A „megtámadott” pozíció nem mentesíti az ukrán hadsereget a nemzetközi emberi jog tiszteletben tartása alól – szögezi le a szervezet közleménye. Az Amnesty International csütörtöki közleménye szerint az ukrán erők kárt okoztak a civileknek azzal, hogy bázisokat létesítettek és fegyverrendszereket működtettek lakott lakóterületeken, köztük iskolákban és kórházakban. A szervezet szerint az ilyen cselekmények sértik a nemzetközi emberi jogot és veszélyeztetik a civileket, mivel polgári objektumokat katonai célpontokká alakítanak – írja a CNN. Zelenszkij: Undorító Gerhard Schröder viselkedése
Gerhard Schröder szerdán Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, többek között arról, hogy be kellene indítani az Északi Áramlat–2 vezetéket. Zelenszkij ezen kiakadt. A hollandok kétharmada támogatná a menedékkérők befogadásának ideiglenes leállítását
A hollandok kétharmada azt szeretné, hogy a kormány ideiglenesen állítsa le a menedékkérők befogadását – írta az NLTimes hírportál az EenVandaag című hírműsor közvélemény-kutatására hivatkozva. Megérkezett a NATO-harccsoport Magyarországra (Videó)
A NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport részeként amerikai, horvát, olasz és montenegrói katonák érkeztek Magyarországra, hogy a Magyar Honvédség kijelölt erőivel együtt elkezdjék a közös munkát – számolt be a Magyar Nemzet. Tucker Carlson élő adásban kért bocsánatot Orbán Balázstól a Magyarország elleni támadásokért (Videó)
Tucker Carlson vendége volt szerda este Orbán Balázs a Fox News csatornán, ahol levetítették a balliberális CNN tusványosi beszámolóját, benne Orbán Viktor a baloldal által sokat támadott beszédével. A bejátszást követően nem sokkal pedig Carlson bocsánatot kért Orbán Balázstól az amerikai média nevében, amiért a CNN magyarellenes riportja egyáltalán megjelenhetett. A Pride után itthon is meglódult a majomhimlő
Újabb kilenc, 23–50 éves férfinél igazolták a majomhimlő-fertőzést Magyarországon; ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel.
Vitézy: Kelet- és Nyugat-Európát is összeköti a megújult vasúti Duna-híd
Kelet- és Nyugat-Európa között az egyik legfontosabb vasúti kapcsolat vezet át Budapest déli részén – jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a megújult déli összekötő vasúti Duna-híd átadóján, csütörtökön, Budapesten. Szakács Árpád lett Dúró Dóra főtanácsadója
A Mi Hazánk Mozgalom közleményben tudatta, hogy a jövőben főtanácsadóként segíti Dúró Dóra parlamenti alelnök munkáját Szakács Árpád, akit a párt a Kárpát-medence egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező újságírójaként és kommunikációs szakembereként jellemzett. Nincs jobb dolga a 103 milliós hivatali visszaélési botrány közepette a Jobbiknak, mint hogy az ötforintossal foglalkozzanak
Miközben a párt bukott elnöke 103 millió forinttal akart lelépni, a Jobbik az ötforintoson rugózik. Valahogy azt képzelné az ember, hogy ezer – vagy stílszerűen 5 millió 150 ezer, ha már ötforintosokról van szó – más dolga van a Jobbiknak most, mint a legkisebb névértékű érme létjogosultságát boncolgatni, de nem így van. A témában még sajtótájékoztatót is tartottak – persze Jakab hivatali visszaélési ügyében nem voltak ilyen beszédesek. Márki-Zay bejelentette, nem támogatja a DK-t, majd alaposan leosztotta Gyurcsányt
Gyurcsány Ferenc legutóbbi miniszterelnök-jelöltje pontokba szedve adta elő (ismét), hogy miért nem támogatja főnökét, akit eddig számos alkalommal védett meg ugyanazon vádaktól, amelyeket most maga is felhoz posztjában. Kérdés, ha valóban így gondolja MZP, akkor vajon miért fogott össze Gyurcsánnyal? Egy kő alatt élt eddig, most pedig hirtelen megvilágosodott? Netán csak a hatalom fontos? Mindenesetre egyelőre biztosnak tűnik, hogy az MMM nem támogatja a DK-t. Kezdődik az új múlt, egészen addig, amíg ismét nem kell még újabbat írni. Megszűnik az Ungár-féle Azonnali szerkesztősége
Megszűnik az Ungár Péter által jegyzett Azonnali nevezetű baloldali hírportál – számolt be a Media1. A lap bezárását az ügyvezető gazdasági okokkal indokolta. A portál értesülései szerint más, Ungár Péterhez köthető lapok működése is bizonytalanná vált. A cég utolsó időszaka botrányokkal terhelt volt: a lap korábbi alapító-főszerkesztőjét kirúgták, majd munkaügyi pert indított a lap ellen, amit azonban elveszített. Nyitrai: a kormány határvadász alakulatokkal erősíti a határok védelmét
A magyar kormány következetes abban, hogy megvédje az országot és határait; határvadász alakulatokkal erősíti a határok védelmét – mondta Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Felelőtlennek nevezte a kínai külügyminiszter az amerikai házelnök tajvani látogatását
Felelőtlennek és észszerűtlennek nevezte csütörtökön a kínai külügyminiszter Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatását. A CCTV kínai állami műsorszolgáltató közlése szerint Vang Ji Phnompenben, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) külügyminisztereinek találkozóján elmondott beszédében leszögezte: Kína minden diplomáciai eszközzel igyekszik megakadályozni a válságot, de nem fogja tűrni, hogy alapvető érdekei sérüljenek. Már 103 millió forintról szól Jakab Péter hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel kapcsolatos ügye
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették Jakab Pétert, a Jobbik volt elnökét, miután a Magyar Nemzet azt írta, frakcióvezetőként 80 millió forint kifizetéséről írt alá szerződéseket, pár nappal azelőtt, hogy leváltották volna a posztjáról. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) tette át az ügyet, a BRFK pedig feljelentéskiegészítést rendelt el – erősítette meg a rendőrség a Telexnek. Az utolsó azért kapcsolja le a villanyt – Senki sem akar az MSZP új társelnöke lenni
Eddig senki sem jelentkezett be az MSZP férfi társelnöki posztjára, noha a párt tisztújító procedúrája szeptember elsején kezdődik – értesült a Magyar Nemzet. A lap szocialista forrásainak szavaiból az derült ki, hogy az események augusztus 20. után gyorsulhatnak fel, és még az sem kizárt, hogy a tisztségről lemondó Tóth Bertalan is ringbe száll. Közben Ujhelyi István EP-képviselő egy párton belüli közösségi platform szervezésébe kezdett. ORFK: 13 383-an érkeztek Ukrajnából szerdán
Az ukrán–magyar határszakaszon 7231 ember lépett be szerdán Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 6152-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t. Totális vergődés: a baloldal most éppen azon verseng, ki a nagyobb „fideszügynök”
MZP lefideszügynöközte a DK-t, amire válaszul a DK egyik háttérembere lefideszügynöközte Márki-Zay-t – világos, mint a vakablak, nem? A baloldal úgy látszik, annyira kifogyott az önálló ötletekből, az értelmezhető programelemekből, hogy mára már csak a fideszügynöközés maradt: mindenki a másikra mutogat és valami mestertervet sejt a bukása mögött. Saját alkalmatlanságuk azonban fel sem merül a baloldali pszichodráma szereplőinek. Valamire készülhet a világ egyik legnagyobb agrárcége Ukrajnában
Már a háború előtt elkezdődött az amerikai Monsanto ukrajnai tevékenysége. A mezőgazdasági-vegyipari óriásvállalat a GMO-termények élharcosa a világban. Ez az egyik olyan cég, amely a hírek szerint birtokolja az ukrajnai földek jelentős részét. A Monsanto már 2013 környékén jelentős befektetéseket hajtott végre Ukrajnában, abban bízva, hogy sikerül úgy alakítani a törvényi kereteket, hogy az megfeleljen a génmódosított termékeinek – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. A PestiSrácok.hu már korábban írt a cég ukrajnai terjeszkedéséről, valamint annak kétes hátteréről, amelyből kiderül: az amerikai gazdasági érdekek sokkal drágábbak az ukrán életnél. Orbán Viktor nyitja, Donald Trump zárja a ma kezdődő CPAC-et
A magyar miniszterelnök beszédével ma kezdődik, majd szombaton Donald Trumpéval ér véget Dallasban az amerikai jobboldal vezető fóruma, a CPAC. Orbán Viktor olyan konzervatív politikák mellett állt ki, mégpedig a baloldali EU-kormányok éles bírálata dacára, amelyek szorosan idomulnak a Republikánus Párt programjához – mondta a Magyar Nemzetnek Andy Harris kongresszusi képviselő, akit a kormányfő amerikai elismertségéről kérdezett a lap. Készíthetik a németek a pulcsit – A Gazprom szerint nem lehet visszaállítani az Északi Áramlat–1 turbináját a szankciók miatt
Nem lehet visszaszállítani Oroszországba az Északi Áramlat–1 gázvezeték turbináját a nyugati szankciók miatt – közölte a Gazprom szerdán. Lehetetlen leszállítani a Kanadában megjavított turbinát az Északi Áramlat–1 gázvezeték portovajai kompresszorállomására az Oroszország ellen bevezetett kanadai, uniós és brit szankciók, valamint a Siemens szerződéses kötelezettségeinek megszegése miatt – tudatta az orosz gázipari vállalat Telegram-csatornáján. Bírságot és megrovást kapott a Kálmán Olgát lefejezéssel fenyegető férfi
Nem emeltek vádat, de megrovást kapott az a férfi, aki az édesanyja Facebook-profiljáról – az asszony tudta nélkül – többek között fejlevágást, felgyújtást és a családja kiirtását helyezte kilátásba hosszas üzeneteiben Kálmán Olgának – írja a Blikk. A férfi megrovást, valamint 241 ezer forint bírságot kapott. Az elkövető állítása szerint nem gondolta komolyan a fenyegetést, csupán tudatni akarta, hogy az országban ő utálja a legjobban a baloldalt és Kálmán Olgát. MZP megint belerúgott saját szövetségeseibe – Szerinte voltak, akik nem is akartak győzni
Már a kampány során is úgy tűnt, hogy az ellenzék közös jelöltje saját szövetségesei ellen is kampányol, az elbukott választást követően azonban sebességet váltott Márki-Zay Péter és páros lábbal állt bele korábbi támogatóiba. Legutóbb éppen az ATV műsorában beszélt arról, hogy aki az ő lecseréléséről beszélt, az valójában a Fidesz beépített árulója, valamint állítása szerint voltak olyan pártok, amelyek nem is akartak győzni. Kocsis Máté: Peti nem okos, Peti inkább mérges, de ezt a kis időt már kibírjuk vele így is
Szegény fenyegetőző Krumplis Peti nincs jó állapotban – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán. Az IMF szerint a fogyasztókra kell áthárítani az emelkedő energiaköltségeket
Az IMF sürgette az európai kormányokat, hogy az emelkedő energiaköltségeket hárítsák át a fogyasztókra az "energiatakarékosság" és a környezetbarátabb energiaforrásokra való áttérés ösztönzése érdekében, a szegényebb háztartások védelme mellett – írja a Financial Times alapján a Portfolio.