Pesti Srácok

Forró drót

Drágulni fog, de nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 11.
A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest – közölte a Vajda-Papír Kft., hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani. A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra – jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.

Ki hazudik? – Kunhalmi szerint Ujhelyi megbánta, hogy kilépett az MSZP-ből, de az EP-képviselő szerint ez nem igaz

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 11.
Ember legyen a talpán, aki kiigazodik az MSZP belharcán, hiszen ahány képviselő, annyiféle verziót hallhatunk arról, hogy milyen a kapcsolat Ujhelyi István és a párt között. Az EP-képviselő, aki Szanyi Tibort megpuccsolva jutott ki 2019-ben az EP-be, nemrég bejelentette, hogy kilép a pártból, mert szerinte azt újra kéne gondolni, és különben is úgy tudja, hogy nem számolnak vele a közelgő EP-választáson, így inkább új mozgalmának építésével foglalkozik és a mandátumát nem adja vissza. A pártja viszont kéri vissza, sőt, azzal vádolják, hogy pénzzel is tartozik az MSZP-nek, de arról megy a vita, hogy mennyivel. Mindeközben Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke azt állította tegnap reggel, hogy Ujhelyi megbánta, hogy kilépett, de semmi gond, visszafogadják; este viszont Ujhelyi ezt tagadta, mondván, nem bánta meg.

Egy német gazdasági vezető szerint több német vállalkozásban érlelődött a megalapozott gyanú, hogy Magyarországon nem látják őket szívesen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 10.
Veszélyben a közös német–magyar gazdasági sikertörténet – jelentette ki a német gazdaság kelet-európai piacokon tevékenykedő szereplőit összefogó érdekképviselet (Ost-Auschuss der Deutschen Wirtschaft) vezetője hétfőn, Berlinben, egy német–magyar gazdasági fórumon, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök látogatása alkalmából rendeztek.

A civil lakosságot célzó orosz légicsapások az ukrajnai háború természetének alapvető megváltoztatását jelentik – Az ENSZ és több európai vezető is elítélte a hétfői orosz rakétatámadásokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 10.
António Guterres ENSZ-főtitkárt "mélyen megrázta" az ukrajnai háború február 24-i kitörése óta az eddigi legnagyobb orosz légitámadások végrehajtása – jelentette be az ENSZ egyik szóvivője hétfőn. "Ez újabb elfogadhatatlan háborús eszkalációt jelent, és mint mindig, most is a polgári lakosság fizeti a legnagyobb árat" – fogalmazott közleményében Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője.

Lapunk valótlan tények alapján fogalmazott meg kritikát Hilbert Editnek, az Országos Bírói Tanács tagjának a tevékenységéről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 10.
A korábbi Magyar Idők, a Magyar Nemzet nyomtatott és online, a pestisracok.hu internetes sajtótermékek cikkei miatt indított személyiségi jogi perben a bíróság megállapította, hogy dr. Hilbert Edit bíróval kapcsolatban több cikkben jóhírnévét sértő állításokat fogalmaztunk meg, ezért a bíróság ítélete rendelkező részének közzétételétre kötelezte lapunkat, melyet nyilvános elégtételként az alábbiakban közlünk.

Gulyás helyretette Karácsonyt: ha eddig minden eszközzel akadályozta az ellenzék a paksi bővítést, ne hivatkozzanak az atomenergiából kinyerhető olcsó energiára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 10.
Az elmúlt években a baloldal, ezen belül Ön és pártja, sőt a főváros közpénzből fizetett brüsszeli képviselői következetesen elutasították az atomenergiát, mindenhol – így Brüsszelben is – mindent megtettek, hogy az energiabiztonságot szavatoló paksi bővítést megakadályozzák, míg most Ön a paksi áramban rejlő rendkívüli lehetőségekről és az atomenergiából kinyerhető olcsó energiáról írt levelet – hívta fel Karácsony Gergely ellentmondásos kommunikációjára a figyelmet Gulyás Gergely kancelláriaminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Ajánljuk még