Forró drót
Kétnapos ülés kezdődik, az ukrán nemzetiségi szószóló is felszólal ma a parlamentben
Kétnapos ülésbe kezd kedden a parlament, napirend előtt felszólal az ukrán nemzetiségi szószóló. A tizenhárom órakor kezdődő ülés elején napirend előtti felszólalások hangzanak el; ötperces időkeretben szót kap Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló is. A napirend elfogadása után az interpellációk következnek, majd az azonnali kérdések és válaszok, valamint a kérdések hangzanak el. Felszólították Vicsek Ferencet, hogy távozzon a közéletből
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség felszólította Vicsek Ferencet, hogy távozzon a közéletből, miután a baloldali közszereplő vállalhatatlan kijelentéseket tett a magyar gyerekekkel kapcsolatban a szombati magyar–angol mérkőzést követően. Elhunyt Valerij Rjumin szovjet-orosz űrhajós
A Roszkozmosz hétfői közleményében jelentette be, hogy elhunyt Valerij Rjumin űrhajós, aki négy űrrepülést hajtott végre; egyebek között részese volt a szovjet–magyar űrprogramnak. Jámbor András a havi egymilliójából 180 ezret adományoz saját mozgalmának, de az óvodásoknak is jut háromezer
Jámbor András igen bőkezűnek tartja magát: Facebook-oldalán el is dicsekedett, hogy kiknek adományozza el a fizetésének az egyharmadát. A baloldali politikus nem törődött az arányokkal: saját mozgalmának a keret felét adja, míg a hátrányos helyzetű óvodások háromezer forintot kapnak csak. Ő ott sem volt – Fekete-Győr András törölte bejegyzéséből az ukrán szélsőségesek jelszavát
Portálunk is beszámolt róla, hogy Fekete-Győr András éppen Trianon évfordulóját választotta arra, hogy gratuláljon Zelenszkijnek, miután a Momentum és az ukrán elnök pártja közös pártcsaládba került – tette ezt méghozzá úgy, hogy a kérdéses bejegyzést az ukrán szélsőjobboldaliak jelszavával, a "Sláva Ukrayíni" (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta. A szóhasználat többek figyelmét is felkeltette, amire a Momentum volt elnöke a szokott módon reagált: nem, nem kért elnézést, egyszerűen csendben törölte a két szót a poszt végéről. Az EU elítélte a nigériai katolikus templomban elkövetett, halálos áldozatokkal járó fegyveres támadást
Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő az Európai Unió nevében "megdöbbentőnek" nevezte és elítélte a nigériai Owo városának katolikus templomában összegyűltek elleni, vasárnap este elkövetett fegyveres támadást. Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő pedig arra figyelmeztetett, hogy Nigériában a vallási szélsőségek fegyveresei egyre nagyobb veszélyt jelentenek a keresztényekre.
Hadbíróság elé kerülnek az ukrán katonák, akik szóvá tették a hadvezetés dilettantizmusát
Egyre több hír jut el a fősodratú médiába is az ukrán hadsereg katasztrofális állapotáról. Amióta a területvédelmi egységek katonáit is a frontvonalra küldik, egymást követik az ukrán fegyveresek panaszai a hiányos felszereltségükről és a hadsereg vezetőinek hozzá nem értéséről. Legutóbb a Washington Post közölt egy ilyen interjút, amire Kijev jogállamhoz méltó választ adott: az Ukrán Biztonsági Szolgálat letartóztatta a két katonát, akik szóvá tették a siralmas állapotokat. Migránskaraván indult Mexikó déli részéről az Amerikai Államok Szervezetének júniusi csúcstalálkozójához időzítve
Újabb migránskaraván indult hétfőn Dél-Mexikóból az Egyesült Államok felé; a főként közép-amerikai, haiti és venezuelai bevándorlókból álló több ezres tömeg képviselői szerint ezzel akarják felhívni a figyelmet ügyükre a menetet az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) Los Angelesbe tervezett e heti csúcstalálkozójához időzítve. Egyre inkább hidegen hagyja a világot az orosz–ukrán háború
A közvélemény figyelme ritkán tartható fenn hosszabb ideig egy adott téma iránt. Ahogy a koronavírusra is „ráunt” a nyugati nyilvánosság, úgy hanyatlik a kíváncsiság az orosz–ukrán háború iránt is. Míg a téma az első hetekben még megtöltötte a világsajtót, mára már huszadára csökkent az erről szóló tájékoztatások száma. Bödőcs cége a diktatúrában és nyomorban tavaly kilencvennyolcmillió forint hasznot hozott össze
Bödőcs Tibor a választást követően bejelentette, hogy visszavonul, és azokban az interjúkban, amelyeket teljesen visszavonultan adott, persze arra célozgatott, hogy ezt azért kell megtennie, mert ez a szörnyű diktatúra majd lecsap rá. Mind nagyon elszomorodtunk, de a narratíván némileg ront az, hogy a Forbes összesítése szerint Bödőcs annyira el van nyomva, hogy jelenleg ő a leggazdagabb magyar standupos. Hiába, a tehetségtelenség is kifizetődő, ha valaki eleget szidja a kormányt. Ilyen ez a diktatúra. Szijjártó: Kövér Lászlónak teljesen igaza van, még akkor is, ha ezen az ukránok felháborodnak
Tekintve, hogy az ukrán nép alig harminc éve rendelkezik önálló államisággal, ami a nemzetek között, valljuk be, kiskorúnak minősül, nem meglepő, hogy a diplomáciai nyelvezetük is leginkább egy követelőző hároméveséhez hasonlítható, aki időnként Washingtonra néz és azt mondja, "apu". Legutóbb például azért kezdtek hisztizni, mert Kövér László nevelő célzattal rájuk szólt. A magyar politikai gyógypedagógia mestere, Szijjártó Péter közösségi oldalán adott igazat az Országgyűlés elnökének. Rendőri igazoltatás közben meghalt egy nő Franciaországban, három rendőrt őrizetbe vettek
Franciaországban egy autóvezető súlyosan megsérült, az egyik utasa pedig meghalt, amikor rendőrök rálőttek a feléjük tartó gépkocsira, amellyel nem voltak hajlandók megállni egy igazoltatás során. Három rendőrt őrizetbe vettek. A három rendőrt, két férfit és egy nőt vasárnap délután óta a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN hallgatja ki hivatali személy által elkövetett fegyveres erőszak gyanújával – közölte a párizsi ügyészség.
Bayer Zsolt is felkerült az ukrán szélsőjobbosok halállistájára
Az ukránok aztán igazán tudják, mi a fontos egy háború idején: Orbán Viktor, Henry Kissinger és Gerhard Schröder után Bayer Zsolt is felkerült a Mirotvorec elnevezésű halállistára. Az "Ukrajna ellenségeit" gyűjtő listát az ország belbiztonsági szolgálata eddig egyszer sem vizsgálta ki; szabadon fenyegethetik azokat, akik nem tetszenek a szelsőjobboldali csoportoknak. Tizenhárom tömeges lövöldözés történt az USA-ban egyetlen hétvége alatt
Valami nagyon nincs rendben az Egyesült Államokban: az elmúlt hónapokban nem múlt el úgy hét, hogy legalább egy lövöldözés ne került volna be a hírekbe. A média pedig kizárólag különösen tragikus eseteket kapta fel, ugyanakkor ezeken felül több olyan esetre is sor került, amelyek nem érték el a sajtó ingerküszöbét. Kigyulladt a polgármesteri hivatal a XVIII. kerületben
Kigyulladt a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal pünkösdhétfőn. Petrovai László, a párbeszédes alpolgármester képeket töltött fel a Facebook-oldalára az oltásról. A képek tanúsága szerint a tűzoltók eloltották a tüzet. Schiffer András: Ha rasszizmus a térdepelő futballisták kifütyülése...
Ha rasszizmus a térdepelő futballisták kifütyülése, akkor hogyan nevezzük azt, amikor afrikai futballistákat a hitükkel ütköző szimbólumok viselésére kényszerítenek? – tette fel a kérdést Schiffer András ügyvéd, korábbi politikus Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy a brit sajtó szombat óta azon hüledezik, hogy a Magyarország–Anglia labdarúgó-mérkőzés előtt a 35 ezer gyerekszurkóló nem síri csendben nézte végig, amint az angol csapat – vitatott módon tiltakozva a rasszizmus ellen – letérdel a gyepen. Az ukrán külügy jelentést kért Kövér László mentális állapotáról
Élesen reagált az ukrán külügy Kövér László kijelentéseire. A házelnök a nemzeti összetartozás napján adott interjújában kifejtette, hogy Volodimir Zelenszkij magatartása előtt értetlenül áll. Mint fogalmazott, "nem emlékszem rá, hogy egy segítségre szoruló, bajban lévő ország vezetője olyan hangot mert volna megütni bárkivel szemben, mint amilyen hangot Zelenszkij elnök úr nemcsak Magyarországgal szemben, hanem akár a német kancellárral szemben is megüt". Szijjártó: tízmillió forintnyi segélyt ajánlott fel Magyarország a terrortámadást ért katolikus közösségnek Nigériában
Magyarország elítéli a nigériai Owo városában történt terrortámadást és tízmillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel a tragédiában érintett katolikus közösség mielőbbi talpra állásához – közölte Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Facebook-oldalán. Lavrov nem tudott eljutni Szerbiába a sok légtérzár miatt
Szergej Lavrovnak le kellett mondania a Szerbiába tervezett látogatását, miután Szerbia több szomszédja is lezárta a légterét a külügyminiszter repülője előtt. Az orosz külügy a nyugati országokat okolja emiatt, a nyilatkozatuk szerint ezzel a lépéssel újabb kommunikációs csatornát zártak be. Bombával fenyegetőzött egy 81 éves férfi, aki Trianonról akart megemlékezni
Bombafenyegetés miatt szombat este le kellett állítani a forgalmat egy időre a határátkelőként működő Máramarossziget és Aknaszlatina közötti Tisza-hídnál. A fenyegetés mögött egy 81 éves férfi állt, aki a bombával akart megemlékezni Trianon évfordulójáról. Bizalmi szavazást tartanak Boris Johnson brit miniszterelnök ellen
Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél – jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője. Hegedűs Zoltán a Századvégtől: Nemcsak a rezsicsökkentést és a megfizethető üzemanyagot biztosítja Orbán Viktor brüsszeli győzelme
Hetek óta meghatározta a nemzetközi sajtót és a politikai diskurzust az a kérdés, hogy mi történik május utolsó napjain az EU által tervezett, Oroszország elleni újabb intézkedésekkel. Az Európai Bizottság előzetesen ragaszkodott azon álláspontjához – a tagországok egységét megosztó módon –, hogy az olcsóbb orosz energiáról annak ellenére is le kelljen mondani, hogy ezen a ponton az érdemi és minden ezzel kapcsolatos kérdést megválaszoló terv még mindig nem készült el. Emiatt hatalmas jelentősége volt a magyar érdekek védelmének és annak, hogy Orbán Viktor milyen eredményeket ér el Brüsszelben – írja Hegedűs Zoltán, a Századvég elemzője az Origónak. Nigéria délnyugati részén több tucatnyian meghaltak egy katolikus templom elleni terrortámadásban
Több tucatnyian meghaltak egy katolikus templomban történt terrortámadásban Nigéria délnyugati részén vasárnap – közölték helyi tisztviselők. Egyelőre nem tisztázott, hogy ki állt az egyház elleni támadás mögött. Letartóztatták a Honvédkórházban késelő férfit
Letartóztatta és elmegyógyintézetbe küldte a bíróság azt a férfit, aki csütörtök éjjel a Honvédkórházban késsel életveszélyesen megsebesítette kezelőorvosát. Az orvost még akkor éjjel megoperálták, jobban van, már el is hagyhatta az intenzív osztályt. A támadó ellen emberölés kísérletének minősített esete miatt folyik büntetőeljárás.