Forró drót
Közelgő napvihar zavarhatja meg az elektromos hálózatokat
Napvihar miatt adott ki riasztást a NASA. Az előrejelzések szerint az eddig mérteknél jóval nagyobb napkitörésre számíthatunk, ami jelentős károkat okozhat az elektromos hálózatokban, és akár az internet globális leállásához is vezethet. Elkezdődött a 176. balatoni hajózási szezon
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait – hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén. Menczer Tamás is reagált az általa legyőzött Szél Bernadett újdonsült parlamenti ambícióira
Ahogy azt korábban már megírtuk, Szél Bernadettet szeretné éppen bekönyörögni Hadházy Ákos az újonnan alakuló Országgyűlésbe. Mint ismert, az LMP korábbi társelnöke, aki immár a Momentum színeiben vágott neki az országgyűlési választásoknak, csúfosan kikapott Menczer Tamástól az egyéni választókerületi küzdelemben, így kiesett a parlamentből. A baloldal prominensei most a demokratikus népakaratot írnák felül, amire reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára is. Holokauszt-emléknap Magyarországon
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról. Erre már abban az évben sor került, az Országgyűlés pedig április 17-én emlékülést tartott. Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton. Robbanás történt egy józsefvárosi lakásban
Robbanás történt szombat délelőtt egy VIII. kerületi, Vajda Péter utcai lakásban. Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az épület első emeletén lévő mintegy 40 négyzetméteres lakásban robbant fel egy gázpalack.
Kitiltották Oroszországból a brit kormányfőt és külügyminiszterét
Az orosz külügyminisztérium szombaton közölte, hogy megtiltotta a belépést az országba Boris Johnson brit miniszterelnök, Liz Truss külügyminiszter, valamint Ben Wallace védelmi miniszter és tíz másik brit kormánytag és politikus számára. A beutazási tilalom kiterjed Dominic Raab miniszterelnök-helyettesre és igazságügyi miniszterre, továbbá Theresa May volt miniszterelnökre is. Ferenc pápa két év kihagyás után ismét a Colosseumnál vezette a keresztutat (képgaléria)
A keresztút utolsó előtti állomásán egy ukrán és egy orosz család tagjai, az utolsón pedig egy katolikus bevándorló család vitte a keresztet nagypénteken a római Colosseumnál, ahol Ferenc pápa a pandémia két éve után ismét hívők tízezrei előtt vezette a Via Crucist. Hadházy Ákos és Márki-Zay bekönyörögné a parlamentbe a bukott Szél Bernadettet
Hadházy Ákos ugyan a Momentum hátára felkapaszkodva beevickélt a következő Országgyűlésbe, de egykori LMP-s társelnöke, Szél Bernadett csúnyán elvérzett Menczer Tamással szemben, így most a lódoktorra maradt, hogy elvtársnőjének kegyelemhelyet könyörögjön ki Gyurcsány Ferenctől. A bukott miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter ugyanerre a következtetésre jutott: ő is Szélnek adná azt a mandátumot, amit őneki osztott ki Gyurcsány, de nem vesz fel. Hozzátette, hogy az MSZP-nek most 10 mandátuma van, de a pártfinanszírozás szabályai alapján jobban járnának, hogyha 11-en lennének, így nekik is szívesen adna egy helyet. Szerinte Szél Bernadett kiesése igazságtalan, és azért lenne jó, ha bekerülne, mert tudja használni a mandátumot parlamenten kívül is. Fabiny Tamás: a szenvedő, a menekülő emberek Jézus sebeit hordozzák
A háború árnyékában telő húsvét sajátos üzenetéről, az egyházak menekülteket segítő és a békéért végzett szolgálatáról beszélt a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából az MTI-nek. Fabiny Tamás kiemelte: nemcsak a kereszten függő, a feltámadt Jézus is hordozza sebeit, és éppen ezekről a sebekről lehet őt felismerni ma is minden szenvedő, üldözött emberben. Az evangélikus püspök rámutatott: a keresztény ember segítségnyújtásának sajátos vonása éppen ebből a másik emberben Jézust felismerő hitből táplálkozik. Ahogy Luther Márton mondta: "egymás Krisztusaivá kell lennünk". Balog Zoltán: a szenvedés közelebb visz Istenhez
A szenvedés, amit átélünk vagy magunk körül látunk, nem eltávolít Istentől, hanem közelebb visz hozzá – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából az MTI-nek. A református püspök arról beszélt: a háború árnyékában ünnepelt húsvét még inkább lehetőséget ad, hogy a "szenvedésről a feltámadás fényében gondolkodjunk". Látva az értelmetlen pusztítást, ártatlan emberek halálát és szenvedését, "föltehetjük a világtörténelem legmélyebb kérdését", amit Jézus tett fel a keresztfán: "én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Isten válasza pedig ugyanaz lesz most, mint kétezer évvel ezelőtt: maga a feltámadás. Erdő Péter: Jézus keresztáldozata békét teremt és békére kötelez
Az önmagát a kereszten feláldozó Jézus helyreállítja a békét a teremtett világ és a Teremtő között, és békére kötelezi az emberiséget is – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét alkalmából az MTI-nek. Erdő Péter rámutatott: különös üzenete van a feltámadt Jézus ajkáról elhangzó ősi héber köszöntésnek: "Békesség veletek". Jézus nemcsak üdvözli a tanítványokat, hanem jelzi azt is, hogy keresztáldozatával és feltámadásával "helyreállt valami nagy béke" Isten és ember között. Ez pedig itt, a Földön, a történelem során minket is újra és újra arra kötelez, hogy "megfeleljünk a krisztusi köszöntés nagy kihívásának". A bíboros szerint ahhoz, hogy ez sikerüljön, "önmagunkat is le kell győznünk", féken tartva indulatainkat, vágyainkat.
A szemétben landoltak a DK-s választók adatai
A szemétbe kerültek a Demokratikus Koalíció (DK) adatgyűjtő ívei Kiskunhalason. A személyes adatokat tartalmazó dokumentumokat egy névtelenséget kérő személy juttatta el a helyi jegyzőhöz, aki továbbította azokat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) – írja szombati számában a Magyar Nemzet. Rekordot döntöttek és sikeresen visszatértek a Földre a kínai tajkonauták
Sikeresen visszatért szombaton a Földre a kínai űrállomásról a három tajkonauta, miután beállította az űrben töltött idő kínai rekordját. Több mint száz határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében az éjszaka
A magyar rendőrök cseh és osztrák kollégáikkal, valamint a polgárőrökkel együttműködve hét csoportban 107 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében szombatra virradó éjszaka – közölte a rendőrség a honlapján. Afganisztán volt pénzügyminisztere Uber-sofőr Washingtonban, és mi köze van Szabó Tímeához? – Politikai Hobbista (videó)
A háború köde egyre vastagabb, de a Hobbista ennek ellenére megpróbálta megfejteni, hogy mi lehet az orosz hadicél. A déli, a keleti és az északi front elemzése után arra jutottak, hogy az orosz csapásirányok egyértelműek: el akarják szakítani az orosz többségű megyéket. Kijev nem volt igazi célpont, az ijesztgetéssel megpróbálták kikényszeríteni a rezsimváltást, de ez nem jött be. A műsorban szóba kerültek még a konteók is, mert egyedül csak azok magyarázzák, hogy miért folynak ennyire intenzív csaták Mariupolért. Újabb sztrókot kapott M. Richárd
Újabb sztrókot kapott M. Richárd. A Dózsa György úti gázolás elkövetője immár másodszor kapott agyi infarktust, jelenleg a berettyóújfalui rabkórházban ápolják. Brüsszelre panaszkodnak az ukrán menekültek
Kiakadtak az ukrán menekültek a belga hatóságokra. Elmondásuk szerint ugyanis a hatóságok szándékosan teremtenek számukra olyan feltételeket, hogy elüldözzék őket az országból. A jelek arra utalnak, hogy a brüsszeli illetékesek valóban nem fogadták olyan szívesen az ukrán menekülteket, mint a korábbi migrációs válságokkal érkezőket. Az oroszok megbírságolják a Wikipédiát és a Google-t
Az orosz bíróság döntése értelmében jelentős összegű bírsággal nézhet szembe a Wikipédia és a Google. A két céget azzal vádolják, hogy hamis információkat közöltek az ukrajnai háborúról. Novák Katalin: a nemzeti egység kifejezése személyes vállalásom
Novák Katalinnal Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke beszélgetett a Kossuth rádió Az este című portréműsorában. A megválasztott köztársasági elnök a műsorban az alaptörvényben előírt feladatán túl a nemzeti egység kifejezését nevezte személyes vállalásának. Ismét részt vehettek az egész világról a keresztény zarándokok a jeruzsálemi keresztúton
Idén a koronavírus-világjárvány legutóbbi hullámának levonulása és a beutazási korlátozások március 1-jei feloldása után külföldről érkezett zarándokok és turisták is újra megjelenhettek a menetben, amelyen a pandémia miatt két évvel ezelőtt csak néhány ferences szerzetes vonult, betartva a fizikai távolságtartás szabályait, tavaly pedig csak a szentföldi keresztények járták végig Jézus útját a kereszttel a Golgotáig. Románia felfüggeszti a MIG-21 Lancer harci gépek használatát a sorozatos műszaki problémák miatt
Daniel Petrescu román vezérkari főnök felfüggesztette a román légierő kötelékében levő MIG-21 Lancer harci gépek használatát, miután az elmúlt években több repülő is műszaki meghibásodás miatt lezuhant vagy kényszerleszállást hajtott végre. A bukaresti szaktárca közleménye szerint a felfüggesztés időszaka alatt a román légierő az F-16-os harci gépeket fogja használni, amelyeket támogatni fognak a NATO az Air Policing fedőnevű légtérvédelmi missziója keretében Romániában szolgálatot teljesítő gépei. Biden kezet nyújtott a semminek (Videó)
Egyre több és egyre kellemetlenebb felvétel jelenik meg az Egyesült Államok elnökéről. Joe Biden a jelek szerint nem hogy feladatait nem képes ellátni, de sokkal inkább egy bohózat főszereplőjére hasonlít a világ vezető hatalmának elnöke helyett. A legutóbbi videón az látható, amint egy beszéd befejeztével bátortalanul körbenéz és megpróbál kezet fogni a levegővel. Nagypénteki köszöntőt osztott meg Orbán Viktor
A keresztény világ Nagypénteken, a liturgia szerint a húsvét előtti utolsó pénteken emlékezik meg Jézus Krisztus kereszthaláláról. Orbán Viktor közösségi oldalán tett közzé egy köszöntőüzenetet a a szent három nap első napján.