Forró drót
Fölényesen győzne a Fidesz–KDNP, ha most lennének a választások
Bő egymillióval több szavazójuk van a kormánypártoknak, mint a Tiszának. Magyar Péter nagyot akart mondani a gyermekvédelemről, de megint csak tájékozatlanságára hívta fel a figyelmet
A Tisza Párt elnökéről volt felesége mondta el korábban, hogy nagyobbik fiúkat elkezdte az évek alatt pont úgy piszkálni, mint egykori feleségét, ezért a nagyfiú már ha teheti, kerüli az apját. Ennek ellenére most Magyar Péter nagyon aggódik a gyerekekért, a jólétükért és arról ír, hogy micsoda procedúra az örökbefogadás és hány gyereket hagynak a kórházban. Ez ugyan az a szöveg, mint amit a balosoktól hallunk a parlamentben, csak épp azt felejtik el, hogy a kormány lehetővé tette, hogy már hat hetesen örökbe lehet fogadni egy magára hagyott gyermeket, a gyermekvédelem pedig szigorodott csak épp azok nem szavazták ezeket az intézkedéseket meg, akik most a legnagyobb féltői a legkisebbeknek. Legendás amerikai zenei producer hagyott itt bennünket, aki Frank Sinatraval és Michael Jacksonnal is dolgozott együtt
Elhunyt 91 éves korában Los Angeles-i otthonában Quincy Jones, akinek óriási zenei öröksége Michael Jackson Thriller albumának produceri munkáitól a díjnyertes film- és televíziós zenék komponálásán át a Frank Sinatrával, Ray Charlesszal és több száz további előadóművésszel való közös munkát ölel fel. A környezetvédelemre fogja a momentumos terézvárosi polgármester, hogy 36 ezer forintra emeli az éves parkolási díjat
Soproni Tamás úgy kívánja meghálálni a kerületieknek, hogy rá szavaztak az önkormányzati választáson, hogy az éves parkolási díjat 36 ezer forintra emeli. Persze ahhoz nincsen mersze, hogy beismerje, milyen jól fog jönni ez a pénz a lakosoktól az önkormányzatnak, inkább arról beszél, hogy óvni kell a környezetet és ő csak nyugat-európai mintát követ. Ez azonban nem valószínű, hogy nyugtatja azokat, akiknek most a zsebükbe kell nyúlniuk. Furcsa egy demokrácia vagyunk, még egy viccpárt is kormányozhat
Dobrev szerint gondolat nélküli segédmunkás lesz a gyerek, ha nincs többnapos osztálykirándulás
Dobrev Klára tegnap még a macskájával jógázott, ma már a gyerekekért aggódik, akiknek ha nem szerveznek többnapos osztálykirándulásokat, akkor gondolat nélküli segédmunkások lesznek egy összeszerelő üzemben. Természetesen erről is Orbán Viktor tehet, aki még a gyerekkort is ellopja. Azt sajnos elfelejti Gyurcsányné, hogy a tankönyveket viszont a kormány minden gyereknek ingyen adja, az étkezés az intézményekben pedig a nagycsaládosoknak és a rászorulóknak szintén ingyenes, ahogya az Erzsébet táborok is. Ezt az ő férjecskéje sajnos nem tudta biztosítani, pedig micsoda idők voltak...
Az eddigi államfő nyerte az elnökválasztást Moldovában
Maia Sandu jelenlegi államfő nyerte az elnökválasztást Moldovában szocialista párti kihívójával, Alexandr Stoianoglóval szemben - derül ki a hétfő hajnalban közölt szavazatösszesítésből. Menczer Tamás: én Magyar Pétert kifejezetten ideális ellenfélnek gondolom
Üdvözöljük Eufémiában, ahol a gyermekgyilkosság csak fogamzásgátlás
Örök vita, hogy világunk Orwell, vagy Huxley disztópiája felé halad. A totalitárius elnyomás, vagy a hedonista rabszolgaság útját jelölték-e ki számunkra azok, akik ebben a kérdésben döntenek. A képlet sajnos bonyolultabb, mert a Black Rocknál olvasták az 1984-et és a Szép új világot is, és úgy gondolták, hogy a legjobb az, ha inkább csinálnak egy crossovert. Ábrahám Róbert szerint Pottyondy Edina az áldozathibáztatás "élharcosa" Lakatos Márk ügyében – A Renitens csatorna riportere Bayer Zsolt műsorában volt vendég (VIDEÓ)
A témáról Ábrahám Róbertet kérdezte Bayer Zsolt a Hír TV Bayer show című műsorában. Ábrahám Róbert nagyon határozottan kiemelte: Gyerekekről van szó! Legalább ebben az ügyben találjunk össznemzeti megoldást! A Renitens csatorna riportere a műsorban arról is beszél, hogy ideje befejezni az áldozathibáztatást, „aminek Pottyondy az élharcosa”. Szorul a hurok Von der Leyen körül, hamarosan tárgyalják a korrupciós ügyét, a Pfizer-gate-t!
Indul Ursula Von der Leyen korrupviós pere. Von der Leyen 2021 májusában 35 milliárd eurós szerződést kötött a Pfizerrel, és sms-ben egyeztette a részleteket. Utánajártunk, hol tart a kirobbanásakor „az emberiség történetének legnagyobb korrupciós botrányának” nevezett ügy! - írja a Mandiner. A történet röviden: a vakcianbeszerzés ügyében Ursula úgy kötött 35 milliárd dolláros szerződést, hogy a férje valahogy éppen akkortájt kapott jól fizető vezető pozíciót a Pfizer gyógyszergyár környezetében és a szerződés letárgyalásának módja, lényeges részei titkosak és az egész ügy üzletileg, pénzügyileg, tudományosan, orvosilag teljesen átláthatatlan. A Bizottság elnöke ráadásul ennek a bagatell ügynek bizonyos lényeges részeit SMS-ben intézte. Működnek a fejlesztések, az első félévben 6,4 százalékkal nőtt az agrárexport
Nagy István: dinamikusan nőtt a magyar agrárexport az év első felében. Célt értek a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítására tett intézkedések és megvalósult fejlesztések, tovább bővült, 6,4 százalékkal haladta meg az agrárexport az év első felében a tavalyi értéket - közölte Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Orbán Viktor: nagy változás előtt áll a nyugati világ, ami az amerikai elnökválasztáson csúcsosodhat ki (videó)
Nagy változás előtt áll a nyugati világ - hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, aki szerint kedden változik a világ”, Amerika széljárása megfordul, és ismét Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, így békepárti többség alakulhat ki a migrációpolitikával szemben is. Orbán Viktor a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában bejelentette: a jövő héten több mint 40 nyugati ország állam- és kormányfője érkezik Budapestre, ilyen nagyszabású találkozó még nem volt a magyar fővárosban. Elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, basszusgitáros
Életének 81. évében elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa - értesítette a család szombaton az MTI-t. A demokraták Trump mellé akarják állítani az LMBTQ-közösséget
Az amerikai elnökök kimondatlan szabálya, hogy az alelnökük szellemi szintje soha ne haladja meg az övéket. Ehhez Kennedy óta szigorúan tartják magukat, mert nem szeretnék a feleségük blúzán találni az agyvelőjüket. Kamala Harrisnek ebben nehéz dolga van, mert ő még a demokrata tábor fiókjában sem a legélesebb kés, a baloldalt azonban soha nem kell félteni, ha ostobasági versenyt tartanak, most Tim Walz is bizonyította, hogy rá számíthat Harris. Románia már most, még a világháború kitörése előtt átállt
Ha a világháborúk folyamatábráit vizsgáljuk egy valamit könnyű felfedezni: amikor Románia oldalt vált, akkor közel a végük. Napjaink legnagyobb európai konfliktusa ennek a szabálynak az alapján talán mégsem fejlődik globális összecsapássá, és talán már reménykedhetünk a gyors befejezésben is, ugyanis a románok már átálltak, egy bírósági döntésben Oroszország mellé álltak Ukrajnával szemben. Megerőszakolta és teherbe ejtette saját kislányát egy "újnémet" egy menekülttáborban, de semmi gond, mert megbánta
Gyorsan akklimatizálódnak az eritreaiak a németországi menekülttáborokban, a probléma csak az, hogy a német-osztrák szokások közül nem a sörfőzés művészetét tanulták el, hanem Josef Fritzl családvezetési hagyományait. Előre fizetnek az ukránok a magyar áramért
Végre mi is úgy tudjuk támogatni Ukrajnát, mint az Egyesült Államok: jelentős haszon fejében. Mivel Ukrajna áramellátásának 47 százalékát eddig is Magyarország biztosította, így értelemszerű, hogy az energiahálózatok módszeres porrá bombázást követően még nagyobb szükségük van a segítségünkre. Amint meg is kapnak, ők pedig előre fizetnek. A 444 és valósághajlítás művészete – Így lett Tusk olimpiája az ő álmuk is
Felugrottunk megnézni, mit ír a 444, és egyből egy Gyurcsány Ferenc idézet jutott eszünkbe. A "hű csávókám ez nagyon lent van" ugyanis tökéletesen összefoglalja azt a valósághajlító tevékenységet, amit a Soros-blog most mindössze két cikkben összehozott. Lemondták Lakatos Márk fellépéseit
Kezd ráégni a liberális értelmiségre Lakatos Márk ügye. A stylist gyermekprostitúciós ügye már haladóékat is zavarja, le is mondták az ötvenedik születésnapjára tervezett fellépéseit, így már soha nem tudhatjuk meg, hogy milyen előadásokkal készült a nagy alkalomra. Egy tragédia tényellenőrzése – Ez történt Újvidéken
Miután megtörtént a több halálos áldozatot követelő tragédia Újvidéken, és összeomlott az egyik vonatállomás, a toleráns, liberális barátaink első reakciója az lett, hogy röhögve mutogatni kezdtek: höhö Budapest-Belgrád mi? Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy nem a projekt keretében felújított épület omlott össze. Fejlemények Lakatos Márk ügyében
Volt kollégánk, Ábrahám Róbert új fejleményekről számolt be a Lakatos Márk körül habzó gyermekprostitúciós ügy kapcsán. Akkor se bízz a román férfiban, ha apáca
Az ember megnézi a világpolitika híreit és nem tudja eldönteni, hogy a végnapokat éljük, vagy egy nagyon pocsékul megrendezett bohózatot. Így futottunk bele a Krónika beszámolójába a legújabb román "trükkös rablóról", aki apácának öltözve kért és kapott pénzt műtétre (reméljük nem nemátlakítóra). Ahogyan az lenni szokott az amerikai színészek és énekesek a Demokratáknak kampányolnak
Mint mindenhol a világon úgy Amerikában is hírességekkel próbálják eladni a politikát, amiben partnere lelnek az egyébként is szerepeket játszó színészek között a hataloméhes politikusok. Ezúttal Julia Roberts magyarázza el a vetítőn, hogy ő a babaharapdáló, gyerekeket szaglászó, lépcsőről zakozó Biden vonalat szeretné viszontlátni az ország élén, de elmaradhatatlan az is, hogy abortuszpártiak, ezért azok a nők is szavazzanak Kamala Harrisre, akiknek a férje egyébként Donald Trumpra volsol. Magyarul, ha van józan ész a családban, azt mindenképp komenzálni kell. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.