Forró drót
Összesítve több mint 11 ezer új fertőzöttet regisztráltak a hétvégén
Az elmúlt hétvégén 11 211 új koronavírusos megbetegedést igazoltak hétfő reggelre Magyarországon, vagyis jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma, péntek reggelre ugyanis 4041-et regisztráltak. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek összevont adatok. A fertőzöttek száma 874 630 főre nőtt a pandémia kezdete óta hazánkban – egy hét alatt 24 117-en betegedtek meg koronavírusban –, míg az aktív betegek száma 43 542-re emelkedett. Jelenleg 2605 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 299-en vannak lélegeztetőgépen – derül ki a kormányzati tájékoztató portál adataiból. A szovjet titkosszolgálat ölette meg a magyar püspököt
1947-ben ezen a napon végzett Romzsa Tódorral, a szovjet titkosszolgálat. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának Facebook-oldalán olvasható emlékiratból kiderül, mivel vívta ki a püspök az elnyomó szovjet megszállók bosszúját, milyen köze volt a halálához Hruscsovnak és hogyan szolgálták ki az áruló kollaboránsok a moszkvai központ utasításait. Karácsonynak megint nem sikerült igazat mondania, ezúttal a csillaghegyi fürdővel kapcsolatban futott lyukra
Olyannyira nem haveri céggel végeztették a csillaghegyi fürdő felújítását, hogy egy jogvita keretében 40 millió forintot pereltek vissza a kivitelezőtől, a cég pedig még a korábbi, Demszky-féle vezetésnek is dolgozott, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A lapnak Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója nyilatkozott a felújítással kapcsolatban, aki tényekkel és hivatalos iratokkal alá tudja támasztani, hogy miért kellett megemelni a beruházás költségét a kivitelezés során. A főpolgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy feljelentést tett a három évvel ezelőtt átadott fürdő rekonstrukciójával kapcsolatban, ezért a rendőrség jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást. Ezresével intézkednek a rendőrök a határsértők ellen
Péntektől vasárnapig 1246 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. Minden egy helyen, amit a mától érvényes korlátozásokról tudni kell
November elsejétől a koronavírus-világjárvány elleni harc új szakaszba érkezett hazánkban is, amelynek részeként ismételten járványügyi szigorítások lépnek életbe hétfőtől. Múlt csütörtökön ennek részleteiről Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterelnök számolt be, ezek közül a legfontosabb, hogy a munkaadók kezébe adják a jogot, hogy előírják a védőoltást az alkalmazottak számára. Emellett a tömegközlekedési eszközökön november 1-től kötelező a maszkviselés, az egészségügyi intézmények esetében látogatási tilalom lép életbe, a szociális intézményekben a vezetők döntenek az esetleges látogatási tilalomról. „Társasjátékos csalót” fogtak a kalocsai rendőrök
A férfi egy webshopon árult közkedvelt társasjátékokat és könyveket, azonban nem rendelkezett ezekkel, a tőle rendelt és kifizetett holmik sosem érkeztek meg a vevőkhöz. A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói egy 28 éves kehidakustányi férfival szemben folytattak eljárást üzletszerű csalás vétség miatt – írja a police.hu.
Komoly a baj a baloldalon, a Kutyapárttól és Gyurcsánytól is retteg Márki-Zay
A talán 1 százalékos támogatottságú Kétfarkú Kutya Párton is múlhat Márki-Zay szerint a kormányváltás jövőre, ezért akár kampányolni is fog az MKKP ellen. A baloldal demokráciáról alkotott sajátos látleletet ad, hogy az összefogás miniszterelnök-jelöltje immáron másodszor fenyeget meg egy tőle függetlenül induló jelöltet, a szellemi hullámvasút azonban itt sem állt meg, a hódmezővásárhelyi polgármester ugyanis legújabb összegző videójában kijelentette, Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc embere. Rágalomhadjárat folyik Magyarország ellen egy osztrák újságíró szerint
Keletellenes rasszizmusban gyökeredző rágalomhadjárat zajlik ma Európában Magyarország ellen egy osztrák újságíró szerint. A magát „Auslands-Österreich”-nak (külföldi osztráknak) nevező, Elmar Forster, tanár, szabadúszó újságíró, aki Bregenzben érettségizett, Innsbruckban majd Berlinben járt főiskolára, számtalan nemzetközi projektben vett részt, majd utazásai közben beleszeretett Magyarországba. 2015-ben a menekültválság idején döntött úgy, hogy nem hallgathat tovább, és védelmébe veszi azt az országot, ahol letelepedett. A közelmúltban megjelent „Magyarország szabadság és szerelem: védőbeszéd egy rágalmazott nemzetért és az ő igazságért folytatott harcáért" című könyve, most pedig a Kossuth rádiónak mesélt tapasztalatairól. Karácsonyék ismét vétóznák az atlétikai világbajnokságot
Az ATV értesülései szerint a kormány nem utalta el az október 31-i határidőig a fővárosnak járó 10 milliárd forintot, így Budapest hamarosan akár meg is vétózhatja az atlétikai-vb megrendezését. A kormány és a főváros közti alku értelmében a központi költségvetés 5 év alatt 50 milliárd forinttal támogatná Budapest egészségügyi fejlesztéseit, cserébe azért, hogy a főváros ne vétózza meg az atlétikai világbajnokságot. Karácsony Gergely azonban a Fudan-ügy kapcsán felrúgta az egyezséget, amikor belengette a vétó lehetőségét, a kormányzat pedig most várja, hogy a főpolgármester eldöntse, pontosan mit is akar lépni a vb kapcsán. A délvidéki vérengzés áldozataira emlékeztek Csúrogon
Az 1944-1945-ben ártatlanul kivégzett magyar áldozatokra emlékeztek Csúrogon. A megemlékezésen Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke úgy fogalmazott: a megbocsátás elsősorban mély emberi, lelkületi érzés, amely kerüli a külsőségeket, de néha szavak nélkül is hat, és a gyermekeinkre, unokáinkra a megbékélés feladatát, terhét és emberi méltóságát kell örökül hagyni. Gulyás Gergely koronavírusos
A Miniszterelnökség közleménye szerint Gulyás Gergelyt pozitívan tesztelték koronavírus-fertőzéssel. A Miniszterelnökséget vezető miniszteren influenzaszerű tünetek miatt végezték el a rutinvizsgálatot. Bige László hadat üzent a kormánynak és felajánlotta teljes anyagi támogatását Márki-Zay Péternek
A folyamatosan mészárosozó liberális újságírók figyelmébe ajánlanánk a Partizán legutóbbi adását, amelyben a baloldali oligarcha, Bige László nyíltan hadat üzent a kormánynak és teljes anyagi támogatásáról biztosította az ellenzék "kívülről jövő" jelöltjét. Nem mellesleg Csányi Sándort is megvádolta azzal, hogy az ő érdeke az egész vizsgálat. Ilyenkor vajon hol van (és hol lesz) Márki-Zay Péter elitellenessége?
Kárpát-medence-szerte őrtüzek gyúltak a székely autonómiáért
Az egész Kárpát-medencében őrtüzek gyúltak megemlékezésképpen a Székely Autonómia Napjáról. A Székely Nemzeti Tanács tekintettel a járványhelyzetre arra kérte a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy elsősorban magánterületeken lobbantsák fel a lángokat, ahol pedig erre nincsen lehetőség az ablakokba tett gyertyákkal jelezzék a Székelyföld autonómiája iránti igényüket. Megállapodtak a globális felmelegedés fenntartható mértékében a Glasgow-i klímacsúcson
Csaknem kétszáz ország részvételével kezdődött meg vasárnap a skóciai Glasgowban az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülése (Conference of the Parties, COP26). A találkozón, amelynek helyszínén várhatóan 25 ezer politikus és szakértő fordul meg a következő 12 napban, olyan terveket terjesztenek elő és vitatnak meg, amelyekkel a modellszámítások alapján 1,5 fokra lehet korlátozni a globális felmelegedés mértékét. A konferencia elé időzített szakértői számítások szerint az energiafelhasználás ehhez szükséges globális átalakításához a következő évtizedekben legalább százezer milliárd dollárra lesz szükség. Több embert megkéselt egy Jokernek öltözött férfi a tokiói metrón
Több embert megkéselt vasárnap egy, a Batman történetek főgonoszának, Jokernek öltözött férfi a tokiói metrón, majd tüzet gyújtott a szerelvényen. A férfit a hatóságok a helyszínen őrizetbe vették. Amerikai finanszírozással tehették fertőzőbbé a koronavírust (véletlen egybeesés)
Miközben a hivatalos álláspont szerint továbbra sem lehet bizonyítani, hogy a koronavírus egy kínai kísérleti laborból szabadult volna el, meglepő beismerést tett az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health, NIH) igazgatóhelyettese. Lawrence Tabak ugyanis egy levelében gyakorlatilag beismerte, hogy amerikai állami finanszírozás áll a járvány fertőzőbbé tétele mögött, ugyanis az adófizetői pénzekből fenntartott EcoHealth nevű nonprofit szervezet együttműködött a vuhani víruslaborral. De mi hiszünk a véletlen egybeesés elméletekben. A bukaresti svéd nagykövetség idiótának nevezte Romániát és két szomszédját
A bukaresti svéd nagykövetség média munkatársai lassan beírják magukat a román köztudatba a közösségi médiában közzétett meglehetősen furcsa humort tükröző bejegyzéseikkel. Legutóbb tulajdonképpen idiótának nevezték Romániát, Ukrajnát és Bulgáriát az elhibázott járványkezelés kapcsán. Újabb tárgyalások kezdődtek az egykori újpesti uszoda telekeladásának ügyében
Tovább gyűrűzik az egykori újpesti uszoda területének mutyi-gyanús eladásának ügye. A baloldali városvezetés a közfelháborodás ellenére nem vonta vissza a pályázatot, és folytatják az eladással kapcsolatos tárgyalásokat a közgyűlésben. A Blikk főmunkatársa szerint Friderikusznak nincs helye a médiában
A nagybetűs Szakma egyik kedvenc szava a "morál", ami ugyebár a jobboldali médiamunkásokból szerintük hiányzik. Ezen a vonalon mondhatnánk, hogy a mi kedvenc szavunk a jellem, ami viszont a másik oldalon tűnik feltűnően hiányzónak, a morálhoz hasonlóan. Ennek egyik iskolapéldája Friderikusz Sándor, akinek a podcast műsora körülötti "furcsaságokról" a Blikk írt tényfeltáró cikket. A rendkívüli "jellemmel" megáldott Friderikusznak elméletben a sajtósa reagált a cikkre, aki azonban vagy létezik, vagy nem (még nem lehet tudni). A jelek szerint ez utóbbi, különös kegyeletsértésre utal az, hogy az említett "sajtós" egy halott személy nevét használta. Megcsonkított gyermek holttestére bukkantak Aradon
Kutyasétáltatás közben fedezte fel egy aradi férfi, hogy az egyik temető közelében a kutyája egy kisgyermek megcsonkított holttestére bukkant vasárnap reggel. A nyomozók szerint az 5-6 éves kislány erőszakos halált halt, a hatóságok próbálják azonosítani az áldozatot. A segélyhívón jelentette be egy nő, hogy felrobbant egy budapesti klubot – Szinte azonnal elfogták
Azzal fenyegetőzött egy budapesti nő, hogy felrobbant egy lipótvárosi szórakozóhelyet, mert nem engedték be. A hölgy egyenesen a rendőrségi segélyhívón jelentette be szándékát, részéről nem bizonyult szerencsés döntésnek, hiszen a hatóságok fél órán belül elfogták. A magyar nemzetpolitikát a kiszámíthatóság és folytonosság jellemzi
Potápi Árpád János a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szakbizottsági ülésén a járványhelyzethez való alkalmazkodás és a közös újrakezdés szempontjából értékelte a nemzetpolitika eredményeit. Az államtitkár szerint kiszámíthatóság és folytonosság jellemezte a tavalyi és az idei nemzetpolitikát, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy programjaik átkerültek az online térbe, új színtereket nyitottak a külhoni magyarsággal való kapcsolattartásban. Potápi: Székelyföld autonómiája nem lehet alkuk tárgya
Lassan tíz éve emlékezünk meg minden év október 31-én a székelyek autonómiatörekvéséről. A Székely Autonómia Napja alkalmából Potápi Árpád János arra kérte közösségi oldalán a magyarokat, hogy egy ablakba helyezett gyertya gyújtásával fejezze ki szolidaritását a székelyek autonómiája iránt. Lukasenka "brutális választ" ígért a lengyel hadgyakorlatra
Egyre nagyobb a migrációs nyomás a lengyel-fehérorosz határon. Lengyelország egy nagyszabású hadgyakorlatot készül tartani az illegális bevándorlok elrettentésének céljából, azonban a fehérorosz elnök erre provokációként tekint. Lukasenka úgy fogalmazott, "brutális reakcióval" válaszol a katona megmozdulásra.