Forró drót
Az oltás és bizonyos csoportoknál a harmadik oltás fontosságát hangsúlyozta Merkely Béla
Az első két oltás felvételének fontosságát hangsúlyozta Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A Semmelweis Egyetem rektora szerint a koronavírus elleni első két adag vakcina felvétele rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét. A hazafias szellem és a nemzetközi kiválóság az MCC képzéseinek célja
Orbán Balázs a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a Mathias Corvinus Collegium célkitűzéseiről. Az államtitkár - aki egyben az MCC kuratóriumi elnöke is - kijelentette, hogy az intézmény célja hazafias szellem és a nemzetközi kiválóság, egyúttal arról is beszélt, hogy az kollégiumnak programjaiban immár háromezer-hétszáz fiatal vesz részt. Járványgócpont keletkezett egy német idősotthonban a beoltatlan személyzet miatt
A beoltatlan ápolók miatt keletkezett járványgócpont egy Berlintől északra lévő schorfheidei idősotthonban. Az intézmény negyvenkét lakója és a személyzet tizenöt tagja kapta el a Covid-19 betegséget, nyolc bentlakó életét vesztette már a járvány következtében. Biden megint az orosz gáz miatt aggódik
Az amerikai elnök a szombati G20-csúcstalálkozón ismét annak adott hangot, hogy Oroszországnak nem szabad káros politikai célokra kihasználnia a gázszállításokat. Joe Biden ezt Angela Merkel leköszönő német kancellárral, illetve leendő utódjával, Olaf Scholz-cal tartott megbeszélésén jelentette ki, akik csatlakoztak Biden kijelentéséhez. Megpróbálta eltussolni a pedofília gyanúját felvető botrányát a Netflix
Emlékezetes, hogy mekkora botrányt kavart a legnagyobb streaming szolgáltató által műsorra tűzött, pedofiliát népszerűsítő film, a Cukorfalatok. A tíz-tizenegy éves lányokat brutálisan szexualizáló film ellen aláírásgyűjtés indult, többen követelték az eltávolítását a Netflix műsorszolgáltatásából, azonban ez azóta sem történt meg. De a globális ízlésterrort és a helyi kultúrák elpusztítását nagyüzemi eszközökkel megvalósító vállalat a szem elől, vagyis a keresőkből eltüntette a minden normális ember által pedofílnek tartott sorozatát. De akit "érdekel" az azért megtalálja, mert az üzlet és persze a haladás az első. Természetesen a liberálisok sem találtak semmi kivetnivalót a műben. Kutyának nevezte a kormánypárti politikusokat Lengyel László politológus
Elképesztő és felháborító az a gyűlöletbeszéd, amit a baloldal megmondóemberei megengednek maguknak. Legutóbb Bánó András Heti Egyenleg című műsorában Lengyel László politológus egyenesen lekutyázta a kormánypárti politikusokat. A kérdéses felvételre Deák Dániel hívta fel a figyelmet.
Tovább gyűrűzik a józsefvárosi vitorlásmutyi-botrány – Pikó polgármester titkolózik
Az ellenzék ismét igazolta, hogy számukra csak addig fontos az átláthatóság, amíg hatalmi pozícióba nem jutnak. Erről tanúskodik, hogy Pikó András és az általa vezetett józsefvárosi baloldal továbbra sem hajlandó beavatni a lakosságot abba a vizsgálati jelentésbe, ami a káptalanfüredi vitorlásmutyiként elhíresült ügy visszásságait hivatott feltárni. Macron szerint Nagy-Britannia hitelessége és megítélése a Brexit körüli viták tétje
Emmanuel Macron francia államfő szerint Nagy-Britannia nemzetközi hitelessége és megítélése a tétje a Brexit körüli, mindenekelőtt a halászati jogokról és az észak-írországi kereskedelem szabályozásáról zajló vitáknak. A Honvédség elrendelte a kötelező oltást
A Magyar Honvédség elrendelte soraiban a koronavírus elleni vakcina kötelező felvételét. A honvédeknek december 1-ig kell megkapniuk az oltás első adagját. Konzervatív seregszemle jövőre Budapesten – Az Alapjogokért Központ delegációja Washingtonban járt
Az Alapjogokért Központ delegációja Washingtonba látogatott, ahol megbeszéléseket folytattak amerikai konzervatív partnereikkel, politikusokkal a 2022 tavaszán Budapesten megrendezendő nemzetközi jobboldali seregszemle, a CPAC Hungary kapcsán – olvasható a szervezet szombati közleményében. Orbán Viktor fogadta a szakmák európai versenyének magyar győzteseit
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a 2021. évi EuroSkills verseny magyar érmeseit – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Szili Katalin: a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy
A nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy – jelentette ki az autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott szombaton, Budapesten.
Dömötör Csaba: rekordszámú pályázat érkezett a Magyarország 365 fotópályázatra
Lezárult az idei Magyarország 365 fotópályázat és új rekordot döntött: hatezerötszáz pályázó csaknem harminchétezer képet küldött be – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szombaton az MTI-vel. Nem kér Gyurcsányékból a Kutyapárt
Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Márki-Zay Péter megkérte a Kutyapárt elnökét, hogy ne induljanak el önállóan a 2022-es országgyűlési választásokon, azonban Kovács Gergely visszautasította az ajánlatot: nem kérnek a Gyurcsány-féle összefogásból. Jövőre háromezer-ötszáz milliárdot fordít a kormány a családokra
Jövőre már a GDP 6,2 százalékát, mintegy háromezer-ötszáz milliárd forintot fordít a kormány a családokra – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, és hangsúlyozta: mindez jó befektetés, ami megtérül majd. Elhunyt Oszter Sándor
Hetvenhárom éves korában elhunyt Oszter Sándor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész haláláról a felesegée adott hírt közösségi oldalán. A montanai kormányzó az afgánok áttelepítésének leállítását követelte, miután egyikük ellen vádat emeltek nemi erőszak miatt
Greg Gianforte, Montana republikánus párti kormányzója az afgánok tagállamába történő áttelepítésének leállítását követelte, miután egyikük ellen vádat emeltek nemi erőszak miatt – jelentette pénteken a The Christian Post. Kigyulladt egy raktárépület a X. kerületben
Körbehatárolták a tüzet a tűzoltók Budapesten, a X. kerületi Csillagvirág utcában, ahol egy kétszintes, újépítésű raktár- és irodaépület gyulladt ki hajnalban – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat kora reggel. Bill Gates: nem szabad kizárni az atomerőműveket az éghajlatváltozás elleni küzdelem eszközei közül
Nem szabad eleve kizárni az éghajlatváltozás elleni küzdelem megfelelőnek ítélt eszközei közül az atomerőművek új, negyedik nemzedékét – hangsúlyozta Bill Gates egy pénteki német lapinterjúban. A Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban Gates az utolsó németországi atomerőművek 2022-re tervezett leállításával kapcsolatban elmondta, hogy két kérdést érdemes megfontolni. Először is meg kell vizsgálni, hogy szükséges-e kivonni a termelésből a fejlettebb, második vagy harmadik generációs atomerőműveket. Ezt minden országnak önállóan kell eldöntenie. Az mindenesetre biztos, hogy az ilyen erőművek leállítása megnehezíti az energiaellátás és a kedvező árak biztosítását – mondta. Giró-Szász András nem érez kormányváltó hangulatot
Nagyon kicsi az esély arra, hogy az ellenzék kormányváltást ér el a jövő tavaszi választáson – mondta Orbán Viktor korábbi főtanácsadója. Giró-Szász András szerint egyetlenegy reménye van az ellenzéknek arra, hogy leváltsák a miniszterelnököt, ami nem más, mint hogy a diskurzus emocionális és ne racionális térben folyjon. A volt főtanácsos a baloldal tételmondataiból sosem hiányzó Mészáros Lőrincről is beszélt. Újabb jobbikos politikus hagyja faképnél a pártot
Két hete zárta ki soraiból az Összefogás Soroksárért Frakció Bereczki Miklós jobbikos önkormányzati képviselőt, aki közösségi oldalán bejelentette, hogy elhagyja a pártját, de azért tovább fog működni az Összefogás többi pártjával. Munkacsoportot hozott létre a G20-csoport a világjárványok elleni harcra
Munkacsoportot hoztak létre a jövőbeli világjárványok elleni összehangolt fellépésre a 19 legfejlettebb országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport pénzügyi és egészségügyi miniszterei Rómában, az országcsoport hétvégi csúcstalálkozóját megelőző napon. A miniszterek hangsúlyozták: intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy 2022 közepére a világ lakosságának 70 százalékát beoltsák a koronavírus ellen. Szijjártó: tények igazolják a kormány válságkezelési stratégiájának sikerességét
Nem pusztán politikai kijelentés, hanem tények bizonyítják, hogy sikeres volt a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csillapítását célzó magyar kormányzati stratégia – hangoztatta a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Szegeden. Érik a palotaforradalom a Jobbikban – A párt tagjai megszabadulnának Jakab Pétertől
Kiverte a biztosítékot a Jobbikban, hogy a párt elnöke felvette a CSOK-ot. A Kontra úgy értesült, a Jobbik prominensei szerint ez annyit jelent: Jakab Péter „lepaktált a hatalommal”. A párton belül sokan Jakab vezetői képességeivel sem elégedettek; az előválasztáson elszenvedett siralmas vereséget követően egyesek úgy gondolják, a pártelnök megérett a leváltásra.