Forró drót
Szír migránscsoportot kapcsoltak le a határrendészek, akik közül senki sem tudta igazolni, kicsoda is valójában
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 30 határsértő Csongrád-Csanád megyében, a rendőrök azonban feltartóztatták őket. A rendőrség hivatalos oldalán szereplő tájékoztatás szerint a Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2021. október 10-én 2 órakor 30 határsértőt tartóztattak fel Ruzsa külterületén. Lovasszobrot állítottak Merkelnek Németországban
Megdöbbentő látvány tárul az etsdorfi Tempel Museum látogatói elé: az épület előtt ugyanis a leköszönő német kancellár embernagyságú lovasszobra áll. Jellegzetes kéztartással és jellegzetes nadrágkosztümjében üli meg a lovat. Miért, miért – merül fel a kérdés mindenkiben, amire az alkotó direkt kitérő választ ad – írja a Mandiner. Hiába mondott le Kurz, nem lesz kormányváltás Ausztriában
Az osztrák ellenzéki pártok csalódottan reagáltak szombat este arra, hogy folytatja a kormányzást a Zöldek és az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormánykoalíciója Sebastian Kurz kancellár nem sokkal korábban bejelentett lemondása után. Az SPÖ szerint a néppárt beáldozta Kurzot, hogy a hatalomban maradhasson. Andrej Babis elvesztette a cseh választásokat, Karácsony Gergely már kárörvendezik a Facebookon
Meglepő vereséget szenvedett Andrej Babis miniszterelnök a mai csehországi parlamenti választásokon, és ezzel megteremtette az alapját egy lehetséges politikai patthelyzetnek, amelyben azonban pártja még jó reményekkel küzdhet a hatalom megtartásáért. Az ANO pártelnöke elismerte mozgalma választási vereségét, és gratulált a győzelemhez a jobboldali ellenzéki Spolu koalíciónak, de nem zárta ki, hogy az államfőtől mégis ő kap majd kormányalakítási megbízatást. Lemond Sebastian Kurz osztrák kancellár
Sebastian Kurz osztrák kancellár egy váratlan sajtótájékoztató keretében bejelentette lemondását. Az Osztrák Néppárt elnöke az ártatlanság vélelmére hivatkozva hamisnak tartja az ellene felhozott vádakat. Kurz elmondása szerint a koalíciós társa, a Zöldek most ellene pozícionálták magukat, tehát konfliktus van a két koalíciós partner között. Közlése szerint a kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át. Volner: Karácsony bemutatta a baloldal közbeszerzési modelljét
Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi villamosbeszerzési tenderrel bemutatta a baloldal közbeszerzési modelljét – jelentette ki Volner János független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten. A Volner Párt elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: a fővárosi vezetés a német VGF céggel már 2021 februárjában tárgyalásokat kezdett arról, hogy frankfurti villamosokat fognak vásárolni. A cég meg is adta az árajánlatot, Karácsony Gergelyék pedig úgy tették közzé az Európai Unió hivatalos lapjában a közbeszerzési felhívást, hogy ismert volt a beszállító, hogy mit fognak venni és mennyiért. Ez nem közbeszerzés, ez a főváros kasszájának lefosztását jelenti – fogalmazott.
Orbán: Stop Uzuni! Hajrá, magyarok! (Videó)
Amint arról korábban már lapunk beszámolt, szombat este Budapesten fogadjuk Albánia labdarúgó-válogatottját. A világbajnoki selejtezőmérkőzésről Orbán Viktor is ejtett néhány szót Facebook-oldalán. Azért is fontos a mai mérkőzés, mivel ha a magyar csapat legyőzi Albániát, lehet esélyünk a labdarúgó-világbajnokságra való kijutásban. A Svéd Akadémia megmagyarázta, miért nem Karikó Katalinnak adták a Nobelt - Csak türelem, időre van szükségük
A nagy várakozásokkal és a magyar reményekkel ellentétben nem Karikó Katalin kapta az idei fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. A Science cikke arra a világszerte tapasztalható megrökönyödésre reagál, hogy a koronavírus elleni vakcinákat megalapozó kutatások nem kaptak Nobelt idén. Karikó Katalin kutatási eredményei alapján persze abszolút a Nobel-esélyesek körébe tartozott; a magyar tudós és Drew Weissman februárban elnyerték a Rosenstiel-díjat, augusztusban pedig a Horwitz-díjat, és azóta sem áll meg a díjeső, ami egy potenciálisan Nobel-díj-várományos felfedezés esetében nem meglepő. Varga Judit: az európai uniós intézmények kötelesek tiszteletben tartani a tagállamok nemzeti identitását
Az európai uniós intézmények kötelesek tiszteletben tartani a tagállamok nemzeti identitását, politikai és alkotmányos berendezkedését – írta az igazságügyi miniszter szombaton közösségi oldalán. Varga Judit arra reagálva közölte ezt, hogy az Európai Bizottság csütörtöki közlése szerint komoly aggodalmakat vet fel a lengyel alkotmánybíróság azon döntése, amely szerint az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal. Szijjártó: a beoltott állampolgárok szabadon utazhatnak India és Magyarország között
Újabb országgal zárultak le a tárgyalások a vakcinaigazolások kölcsönös elfogadásáról – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton. Szijjártó Péter bejegyzése szerint ennek alapján a jövő héttől a beoltott magyar és indiai állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között. A torta újraosztása: a Publicus Intézet szerint mélypontra kerül a Jobbik és a Momentum
A baloldalhoz kapcsolódó Publicus Intézet a Népszava megbízásából október elején ezer fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát. A felmérésből kiderül, bár egyébként józan ésszel is sejthető, hogy az elmúlt időszak legnagyobb vesztese a Jobbik és a Momentum. A Publicus Intézet a Jobbikot az összes megkérdezett körében öt százalékra, a Momentumot csupán négy százalékra mérte. Varga Judit: a kormány célja a családok támogatása
A kormány célja a családok támogatása, mert hisz abban, hogy erős családok erős és versenyképes nemzetet, erős gazdaságot, erős és versenyképes Magyarországot és mindez által egy erős Európát tudnak létrehozni – hangoztatta az igazságügyi miniszter szombaton Tiszafüreden az önkormányzat és a Kovács Pál Művelődési Központ szervezte VI. belvárosi ősz elnevezésű családi rendezvényen. Varga Judit, aki az egész napos program fővédnöke is, úgy fogalmazott: az ország hajóját egy olyan háborgó tengeren kell most átkormányozni, amelyet járványok, a migráció és legfőképpen a tőlünk teljesen idegen ideológiai jelenségek nehezítenek, fontos hogy biztosan tudjunk haladni ezeken a vizeken. A családi és a helyi közösségek azok, amelyek magabiztos támaszt tudnak adni majd ezekben a kihívásokkal teli időszakokban – fűzte hozzá a miniszter.
Oszkó Péter szerint Márki-Zay futóbolond
A Facebookon, kommentben mondta el véleményét az ellenzéki előválasztásnak hívott Gyurcsány-show legutóbbi fordulatáról Oszkó Péter. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere a Márki-Zay Péter egy interjújában elhangzottakat kritizálta, szerinte a figura csak zavart kelt a baloldalon. A balos média ugyanakkor Karácsonyt elfelejtve máris sztárolja a miniszterelnök-jelöltségért hajtó szereplőt. Érdemes ma ellátogatni a Vérbe fojtott szabadság vándorkiállításra Budapesten – Szeged nem nézi jó szemmel a gyurcsányi terror emlékét
A Civil Összefogás Fórum Vérbe fojtott szabadság címmel indítja útjára vándorkiállítását az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából, hogy együtt emlékezzünk a közelmúlt e sötét és véres időszakára – olvasható az esemény Facebook-oldalán. Ifj. Lomnici Zoltán tegnap elmondta, Szeged nem kívánja beengedni a 2006-os gyurcsányi terrort bemutató vándorkiállítást. Gulyás Gergely: Európában megkísérlik félremagyarázni a lengyel alkotmánybíróság világos döntését
Európában megkísérlik félremagyarázni a lengyel alkotmánybíróság világos döntését, a vita ugyanis nem arról szól, hogy az európai uniós jognak van-e elsőbbsége a nemzeti joggal szemben, hanem arról, hogy hol van elsőbbsége – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek. Gulyás Gergely emlékeztetett, a magyar kormány határozatot fogadott el, amelyben üdvözli a lengyel alkotmánybíróságak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról szóló döntését. Hatvanmilliárd forintból fővárosi kórházakat újít fel a kormány
Magyarország kormánya biztosítja az állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításával kapcsolatos beruházások második üteméhez a szükséges forrást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A minisztérium Kásler Miklós miniszter iránymutatásainak megfelelően kiemelten kezeli az Egészséges Budapest programot: ezúttal 17 fővárosi székhelyű kórházat újítanak fel, amihez hatvanmilliárd forintot bocsátott rendelkezésre a kormány – közölte a minisztérium. Boros Imre: A globalista erők azt szeretnék, hogy Magyarország feladja az önállóságát
A globalista erők, pénzügyi szervezetek azt szeretnék, hogy feladjuk az önállóságunkat, fenyegetik Magyarországot, zsarolnak az uniós támogatásokkal, mert az Orbán-kormány nem állt be a sorba – jelentette ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Boros Imre közgazdász. Szerinte azért zavaró tényező Magyarország, mert ellenpéldát mutat, ezért a jövőben erősödni fog a politikai támadás hazánk ellen. Újabb korrupt orvost buktatott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat
Annak ellenére buknak le időnként egészségügyi dolgozók, hogy tudják, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) folyamatosan monitorozza a korrupciós hajlandóságot, amihez titkosszolgálati módszereket és eszközöket is bevethetnek. A legfrissebb ügy Vas megyében kezdődött, ahol az orvos több alkalommal is pénzt kért az egészségügyi intézményben elhelyezett, ápolása alatt álló betegek hozzátartozóitól. Kásler Miklós: kiemelt figyelmet kap a kormánytól a kórházi várólisták visszaszorítása (Videó)
Ahhoz, hogy elérjük a járvány előtti kiemelkedő helyzetet, megközelítőleg hatezer halasztott műtétet kell elvégezni – mondta Kásler Miklós az Életközelben legutóbbi részében. Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt a városlisták csökkentéséről, az emelkedő járványadatokról, a meddőségi ellátás javításáról, valamint a Vasvári-díj fontosságáról is. Orbán Viktor aláírta a kormányhatározatot, amely szerint az uniós jog elsőbbsége kizárólag azokon a területeken állhat fenn, ahol az Európai Unió hatáskörrel rendelkezik
Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel aláírta azt a kormányhatározatot, amely üdvözli a lengyel alkotmánybíróságnak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról hozott határozatát, egyben felkéri az EU intézményeit, hogy tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-t. Novák Katalin: támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyermekes szülők
Havi akár negyvenezer forintos támogatást is igényelhetnek azok a kisgyerekes édesanyák, akik visszatérnének a munkaerőpiacra és ezalatt gyermeküket nem önkormányzati fenntartású intézményben helyeznék el – közölte Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, a Facebookon közzétett bejegyzésében. Használaton kívül is nyeli a pénzt a BKV hajóflottája
Egész nyáron készült rá a főváros, mégse helyezték üzembe a BKV hajókat. A túlkoros járműveknek nem tesz jót az állás, így is folyamatos karbantartásukra van szükség. Ezért is érhetetlen a főváros azon indokolása, hogy azért nem indítják el a menetrend szerinti járatokat, mert túl sokba kerül a BKV-nak. Wintermantel Zsolt szerint lehetséges, hogy a tavaszi tender lehet a háttérben, ami igen gyanús volt mindenki számára. Baloldali hazugságok és üres ígéretek: ez az előválasztás - Amikor Gyurcsány kimutatja foga fehérjét
Miközben a baloldali politikusok egymással marakodnak és alkotmánypuccsra készülnek, amivel káoszba taszítanák az országot, addig a jobboldal gyarapodást, távlatos jövőképet, egy stabil és működőképes országot tud felmutatni – olvasható a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében. Mint írják, a 2022-es országgyűlési választás tétje az lesz, hogy a választópolgárok többsége kitart-e az elmúlt tíz évben fokozatos növekedést és biztonságot hozó jobboldali kormány mellett, vagy inkább a bizonytalanságot választja azzal, hogy a hatpárti baloldali szivárványkoalícióra voksol. Orbán Viktor is részt vett a Liszt Ünnep nyitókoncertjén
A miniszterelnök is részt vett a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál nyitókoncertjén a Mátyás-templomban, amiről Orbán Viktor a Facebook-oldalán is beszámolt. Mint ismert, a Mátyás-templomban Liszt Ferenc, Gregorio Allegri és Wolfgang Amadeus Mozart műveivel vette kezdetét tegnap este a Müpa új összművészeti fesztiválja, az idén épp kétszáztíz éve született világhírű zeneszerzőnk, Liszt Ferenc nevét viselő rendezvény. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!