Forró drót
Koronavírus-szakértőkkel bővítenék a stábokat a hollywoodi produkciók forgatásain
Koronavírus-szakértők csatlakoznának a jövőben a stábokhoz a hollywoodi televíziós és filmes produkciók forgatásain. A szakszervezetek, filmstúdiók és producerek szakértői útmutatással akarják újraindítani a világszerte március közepén felfüggesztett forgatási munkálatokat. Karácsonyék szeptember végéig hétvégente a gyalogosoknak adják a pesti alsó rakpartot
A tervek szerint szeptember végéig minden hétvégén a gyalogosoké lesz a pesti alsó rakpart – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel. Milliók kértek munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban
A vártnál kevésbé csökkent és továbbra is milliókra rúgott az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten. Szijjártó: A legjobb feltételekre számíthatnak az újrakezdésre készülő cégek
A válság bizonytalanná tette a világpiaci kilátásokat, ezért belföldön a lehető legjobb feltételeket kell biztosítani az újrakezdésre készülő cégek számára – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol újabb három cég képviselőinek adott át a versenyképesség-növelő program támogatását biztosító okiratot. Korlátozások nélkül átkelhetnek a határon a magyar és szlovén polgárok (videó)
Csütörtök délutántól korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar-szlovén határon a két ország állampolgárai. Anze Logar szlovén külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hosszúfalu–Rédics határátkelőn tartott csütörtöki megbeszéléseik után közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy délutántól mindkét ország polgárai karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a két állam határán. Babiš nem ért egyet a helyreállítási alap javasolt elosztásával
Andrej Babiš cseh miniszterelnök nem ért egyet azzal a kulccsal, amely alapján az Európai Bizottság elosztaná a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok támogatására szánt uniós helyreállítási alapot. Csütörtökön kiadott nyilatkozatában Babiš határozottan elutasítja például, hogy a feltételek között fontos szerepet kapjon a munkanélküliségi mutató.
Beadványban kéri az EMSZ, hogy a magyar érettségizők idén román nyelv és irodalomból ne vizsgázzanak
Ludovic Orban román miniszterelnöknek és Monica Anisie oktatásügyi miniszternek címzett beadványban kérte Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke, hogy vegyék ki a magyar tagozaton tanuló diákok idei érettségi programjából a román nyelv és irodalom vizsgát. Mezei János, az EMSZ-t létrehozó Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy online sajtótájékoztatón beszélt erről csütörtökön. Világháborús bombát találtak Sopronban
Elszállítják a Sopronban talált világháborús bombát – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje csütörtök délután az MTI-t. A szerződéses állományú katonák egyszeri szerződéskötési díjat kaphatnak
Tovább könnyítheti a Magyar Honvédség utánpótlásának biztosítását a törvényalkotási bizottság módosító javaslata, amelyet a honvédelmi kérdésekkel foglalkozó törvénycsomaghoz fogadott el a testület csütörtökön. Szijjártó: Az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban dolgozók képzésének
Mindig az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban (IH) dolgozók képzésének, így azon folyamatosan változtatni kell – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, az IH új képzési központjának átadóján. "Kémgalamb" okozott konfliktust India és Pakisztán között
Pakisztánból átrepült rózsaszín "kémgalamb" okozott konfliktust a szomszédos Indiával. A befestett, lábán számokat tartalmazó gyűrűt viselő madárról az indiai fegyveres erők úgy vélték, hogy a szomszédos ellenséges ország, Pakisztán küldhette át. Meghaladta a huszonkétezret Ukrajnában az azonosított fertőzöttek száma
Ukrajnában az utóbbi egy nap alatt ismét kiugróan magas számban azonosítottak koronavírusos fertőzötteket, a négyszázhetvenhét újonnan regisztrált esettel az eddig azonosított fertőzöttek száma csütörtökre elérte a 22 382-őt – derült ki csütörtökön Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatójából.
Révész Máriusz: Kiemelt figyelmet kap az egészségbiztonság az idei vándortáborokban
A június 16-án induló idei vándortáborokban különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségbiztonságra – hangsúlyozta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten. Csütörtöktől kinyithatnak a budapesti vendéglők belső terei (visszanézhető videó)
Újabb enyhítések lépnek életbe holnaptól Budapesten: a zárt vendéglők és sokféle szabadtéri rendezvény látogathatóvá válik, de koncerteket továbbra sem lehet tartani. Szlávik János infektológus főorvos a betegség lefolyásáról és körülményeiről közölt érdekes adalékokat, például azt, hogy a négyezernél kevesebb ismert hazai fertőzés mellett több tízezren eshettek át rajta tudtukon kívül. Megszólalt az Országos Roma Önkormányzat: "Dzsihádot hirdettek ellenünk"
Nagyon nem tetszik az Országos Roma Önkormányzatnak, hogy a Deák téri kettős emberölés kapcsán újra felütötték fejüket a cigányellenes megszólalások és sokan cigánybűnözést kiáltanak. Azt pedig kifejezetten provokációnak tartják, hogy megmozdulások, gyülekezések lesznek a kettős emberölésre reakcióul, a Mi Hazánk Mozgalom pedig a szurkolói csoport megemlékezését megelőzően az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székháza előtt gyülekezik, ezzel is felhívva a figyelmet az elkövetők származására. "Kollektív bűnözőknek beállítani közel egymillió embert, az a bűn. Mint, ahogy az is bűn, hogy az egyéni felelősség őszinte kimondása helyett, provokálnak egy egész népcsoportot!" – írja közleményében az Országos Roma Önkormányzat. Azt is kifejtik, hogy szélsőséges politikai erők dzsihádot hirdettek ellenük, és attól tartanak, hogy ez egy újabb, romák sérelmére elkövetett emberölés-sorozatot is eredményezhet. Szabó Dávid József: A vissza nem térítendő uniós támogatásokat kell előnyben részesíteni
A vissza nem térítendő uniós támogatásokat kell előnyben részesíteni a koronavírus-járvány okozta károk kezelésekor – közölte Szabó Dávid József külpolitikai elemző csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Bezárja barcelonai gyárát a Nissan, 20 ezer ember maradhat munka nélkül
A Renault-Nissan-Mitsubishi autógyári együttműködés szerdán nyilvánosságra hozott, feladatmegosztáson alapuló új szervezeti felépítése keretében a Nissan Motor Co. bezárja barcelonai üzemét – jelentette be csütörtökön közleményben a madridi ipari minisztérium. Balatoni tragédia: előzött, halálba vezette utasait a kisbusz sofőrje
Öten haltak meg egy autóbalesetben csütörtökön kora reggel a 710-es úton, a Balatonnál, Balatonkenese határában. Egy téglákat szállító teherautó és egy kisbusz ütközött, amelyben kilencen ültek. A rendőrség friss közleményéből kiderül, hogy a frontális karambolt a kisbusz vezetője okozta, aki Balatonfűzfő felé tartva egy kamion előzésébe kezdett, azt azonban nem tudta befejezni. A világjárvány miatt nyolcvanhatmillióval emelkedhet a szegénységben élő gyermekek száma
A koronavírus okozta világjárvány következményei miatt nyolcvanhatmillióval nőhet az év végéig a szegénységben élő gyerekek száma a világon az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Save The Children gyermekmentő alapítvány közös tanulmánya szerint. A szerdán sajtótájékoztatón ismertetett jelentés szerint ezzel az év végére hatszázhetvenkétmillióra emelkedhet az érintettek száma, ami tizenöt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A szegénységben élő fiatalok csaknem kétharmada a Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában él. Csak ősszel folytatódik a dunai hajókatasztrófa büntetőtárgyalása
Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, szeptember 8-án kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI megkeresésére csütörtökön.Eredetileg április végén és május végén is tartottak volna tárgyalást, de kiderült, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a koreai áldozatok hozzátartozói akkor mégsem tartózkodnak Budapesten. Félmilliárdos áfacsalás gyanúsítottait tartóztatták le Pécsett
Három férfit tartóztattak le Pécsett, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával és okozott ezzel mintegy félmilliárd forintos kárt a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel. A Közbeszerzési Hatósághoz fordul a józsefvárosi Fidesz Pikó gyanús, egymilliárdos szerződése miatt
A Fidesz-KDNP józsefvárosi frakciója a Közbeszerzési Hatósághoz fordul, mivel Pikó András kétes módon, a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva egymaga döntött egy céggel való szerződéskötés mellett és írt azzal alá nagy összegű szerződést. A szerződés tárgya a kerületi közétkeztetés volt, amelyre ebben az évben csaknem egymilliárd forint szerepel a költségvetésben – közölte a PestiSrácok.hu-val a Józsefvárosi Fidesz. "Mondj nemet az őrületre!" – Budaházy Edda frappáns videóval üzent az LMBTQ-propagandát toló Donáth Annának
A minap tartották a "homofóbia és transzfóbia elleni világnapot". Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője persze kihasználta az alkalmat, hogy újfent lázítson a normalitás ellen és pátyolgassa az egyre nagyobb veszéllyel fenyegető LMBTQ-mozgalmakat, amelyek a normális rend háttérbe szorítását és extra jogokat követelnek. Budaházy Edda, a Hozz világra még egy magyart! mozgalom vezetője elkészítette Donáth videoüzenetének inverzét, bemutatva a témát a normalitás szemszögéből. Az életvédő azt üzente, hogy a degeneráltság és a homoszexuális propaganda az, amiből elég volt, és amit meg kell állítanunk, az a kanadai modell terjedése, ahol már egy óvodás korú gyermeket is transzneműnek nyilváníthatnak. Kormányinfó: 500 intézményben szervez a kormány iskolaőrséget (Visszanézhető!)
Az ellenzékre a járványügyi veszélyhelyzet során sem lehetett számítani, az ellenzéki politikusok pedig a kormány mellett a védekezést támogató és szervező szakembereket is támadták. A trianoni évforduló idejére enyhítenek a gyülekezési korlátozásokon. A következő költségvetésben is több forrás jut a családoknak és a nyugdíjasoknak. Több, mint 500 intézményben állít fel iskolaőrséget a kormány – hangzott el a mai Kormányinfón.