Forró drót
Azonnal bevethetők a vegyivédelmi katonák
A veszélyhelyzet elrendelése óta készenlétben van egy huszonöt fős, úgynevezett biológiai mentesítő csoport a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljánál, akik riasztást követően három órán belül el tudnak indulni, és bárhol, bármit tudnak mentesíteni a vírustól, illetve a mérgező vagy sugárzó anyagoktól, ha erre utasítást kapnak a honvédség operatív törzsétől. A zászlóalj utoljára a kolontári vörösiszap-katasztrófánál hajtott végre hasonló feladatot, ott a lakott területeket elárasztó lúgos, maró anyagok ellen küzdöttek - írja keddi számában a Magyar Nemzet. A magyarországi új autó piac jobban átvészeli a járványt, mint egyes nyugat-európai országoké
Az Európai Autógyártók Szövetsége szerint, idén márciusban az Európai Unióban mindössze 567 308 új személyautót helyeztek forgalomba, ami alig fele a tavalyi adatnak, ami 1 264 569 darab autó volt. Lassul a járvány terjedési üteme a világ számos pontján
A világban ugyan tovább terjedt az új típusú koronavírus - a fertőzöttek száma 2 477 426-ra nőtt, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 170 ezret -, de Európa egyes részein, valamint az Egyesült Államok fő gócpontjában, New Yorkban is lassult a megbetegedések üteme - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből. Hétfőn 2 404 021 volt a fertőzöttek és 165 227 a halálos áldozatok száma. A vírus miatt a ramadán idején is zárva lesznek az iszlám országokban a mecsetek
A ramadán idején is zárva marad az iszlám vallás két legfontosabb szentélye, a mekkai Nagymecset és a medinai "próféta mecsetje". A két szentélyben megtartják az imákat, de hívők nélkül - idézte keddre virradóra az al-Arabíja hírtelevízió a két mecset ügyeit kezelő szaúdi hivatal közleményét. Jogosítvány nélkül, a forgalommal szemben ment egy férfi Szegednél
Megfordult, majd a forgalommal szemben haladt egy csongrádi férfi az M43-as autópályán Szeged közelében. Az ellenőrzése során további szabálytalanságokat is megállapítottak az intézkedő rendőrök. Trump a járvány miatt fel fogja függeszteni a bevándorlást
Az új típusú koronavírus okozta járvány miatt átmenetileg felfüggeszti a bevándorlást Donald Trump amerikai elnök, aki hétfőre virradóra a Twitteren közölte ezt. Donald Trump azt követően tette közzé álláspontját, hogy a Fehér Házban tartott sajtókonferencián a többi között az egyes tagállamok gazdasági életének újraindításáról szólt.
Gyengült a forint kedd reggelre
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a kedd reggeli kereskedésben. Az euró 352,76 forinton forgott reggel hét órakor, 9 fillérrel emelkedett az árfolyama a hétfő esti 352,67 forinthoz képest. A dollár árfolyama 324,62 forintról 325,69 forintra, a svájci franké pedig 335,42 forintról 335,48 forintra erősödött. Szörnyű pusztítást végezhet a koronavírus Afrikában
Isabel Günther, a Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola munkatársa úgy véli, hogy az afrikai országok egy része a helyzethez képest is súlyos krízissel néz szembe. Úgy véli, hogy azok az óvintézkedések, melyek a fejlett országokban megvalósíthatóak, sok afrikai országban nem kivitelezhetőek. 2098 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban és elhunyt 14 idős krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 213 főre emelkedett az elhunytak száma, 287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 842 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 82-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára- derült ki a hivatalos kormányzati oldalon olvasható tájékoztatóból. Szlávik János szerint júniusra kifuthat a járvány
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra "kifut" a koronavírus-járvány, és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen. A szakember hangsúlyozta, hogy ha meg tudják akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány, elkerülhető lesz az a "hatalmas, apokaliptikus" pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható. Pezseg a forgalom a futárszolgálatoknál
A belföldi küldeményforgalomban a karácsony előttihez fogható pezsgést tapasztalnak a futárszolgálatok - írja keddi számában a Világgazdaság. Komoly műtéten eshetett át az észak-koreai diktátor
Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után, és az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat. Hivatalos forrásból ezeket a híreket nem erősítették meg sem Washingtonban, sem Szöulban.
Egy litvániai hospice-ban is berobbant a járvány
Élesen bírált Aurelijus Veryga litván egészségügyi miniszter egy gyógyíthatatlan betegeket ellátó magánintézményt, amelyben nagyon magas volt az új típusú koronavírusos fertőzések száma. A Balti-tenger partján fekvő Klaipeda kikötővárosban működő hospice-ban ápolt 38 páciens közül 33-nál és a személyzet tizenegy tagjánál diagnosztizálták a SARS-CoV-2 nevű vírust. Az intézménynek eredetileg kisebb ápolási szolgáltatásokra volt engedélye. Egy japán professzor nagyon pesszimista a tokiói olimpia jövő évi rendezése kapcsán
Ivata Kentaro, a fertőző betegségek professzora nagyon pesszimista a japánok jövő nyári olimpiarendezése kapcsán. Nem hiszem, hogy az olimpiát meg lehet rendezni jövőre- hangsúlyozta egy hétfői telekonferencián a Kobe Egyetem professzora. Hozzátette, az idén nyárról egy évvel elhalasztott tokiói ötkarikás játékok megtartásának feltétele, hogy világszerte megfékezzék, és kordában tartsák a koronavírus-járványt. A koronavírus-járvány miatt zuhan az olajár
Nagy olajárcsökkenést okozott hétfőn a túltermelés befogadására alkalmas olajtározók szűkössége, az amerikai WTI nyersolaj éppen lejáró májusi kontraktusának jegyzése negatívba fordult. A koronavírus-járvány miatti gazdasági leállások jelentős mértékben csökkentették világszerte az olajfelhasználást, az olajszállítások így gyakorlatilag már a globális készleteket töltik fel. Szlovákiában az üzletek folyamatos újranyitását tervezi a kormány
Az új típusú koronavírus terjedése miatt bezárt üzletek és a szolgáltatások működésének folyamatos újraindítását tervezi a kormány Szlovákiában, ahol a kisebb alapterületen működő üzletek már szerdán megnyílhatnak - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő pozsonyi sajtótájékoztatóján hétfőn. A tervezett intézkedésekről kedden tárgyal a központi válságstáb. Hadházy elütötte a Vadhajtások tudósítóját?
Hadházy Ákos ki sem szállt autójából, miután elütötte a Vadhajtások egyik tudósítóját - írja a portál. Az incidens egy hétfői tüntetésen történt, Bede Zsolt pedig akkor sérült meg, amikor nyugtatót akart elhelyezni a politikus autójának szélvédőjén. Törökországban meghaladta a 90 ezret a fertőzöttek száma, újabb ideiglenes kijárási korlátozást jelentettek be
Törökországban a hétfő este közzétett adatok szerint meghaladta a 90 ezret az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma, miközben Recep Tayyip Erdogan elnök ezúttal a korábbiaknál hosszabb, négynapos kijárási korlátozást jelentett be a hét második felére. Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján arról számolt be, hogy hétfőn két nap elteltével ismét négyezer feletti értékkel, 4674-gyel nőtt a vírussal diagnosztizáltak száma, és elérte a 90 980-at. Ferenc pápa egy-egy évvel későbbre halasztotta a családok és az ifjúság világtalálkozóját
Tekintettel a koronavírus-világjárványra, Ferenc pápa ügy döntött, hogy egy-egy évvel későbbre halasztja a Családok Világtalálkozóját és az Ifjúsági Világtalálkozót – jelentette be hétfőn Vatikánvárosban Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Európa több országában lassul a járvány
Miközben világszerte megközelítette a 2,5 milliót az új koronavírusos fertőzöttek száma, a haláleseteké meghaladta a 167 ezret, a gyógyultaké pedig a 639 ezret, Európa több országában lassul a járvány. Soros brüsszeli ügynökei nemzetközi összefogást sürgetnek Magyarország ellen
Folytatódik a lejáratókampány Magyarország ellen. A koronavírus járvány közepette a magyar jogállamiságért aggódó nyugati értelmiség hétfőn Európa 19 újságjában egyszerre jelentetett meg egy levelet, amit 73 közismert személyiség írt alá, és ami arra figyelmezteti az EU polgárait, hogy vegyék személyes fenyegetésnek a magyar kormány védekezési intézkedéseit, írja a 444. Először csökkent az aktív fertőzöttek száma Olaszországban
Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta - közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve, hogy 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma. Hollik István a Pesti úti idősotthonról: ilyen arányú fertőzöttséget egyetlen idősek otthonában nem lehet tapasztalni
Egyre több kérdőjel sorakozik a Pesti úti szociális otthon ügyében. Amit biztosan tudunk, hogy van 223 beteg és 23 halálos áldozat - de hogy volt-e orvos egyáltalán, ha igen egy vagy kettő – ebben bizonytalanok vagyunk. Az esetről Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója beszélt. Argentínában nagyon megnőtt az otthoni erőszak az elzártság miatt
Jelentősen megnőtt Argentínába a segélyt kérő, magukat fizikailag veszélyeztetettnek érző nők részéről érkező telefonhívások száma, amióta elrendelték a lakóhelyelhagyási tilalmat. Ez a bezártság következménye - hívták fel hétfőn a figyelmet a hatóságok. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!