Forró drót
Most megnyugodtunk: Karácsony Gergelyék felkészülten várják a Duna budapesti tetőzését
A Duna budapesti tetőzését a főváros felkészülten várja, csütörtök délre minden árvízvédelmi munkálattal elkészülnek a szakemberek - közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban, kedden.Orbán Balázs: még soha nem volt ekkora a tétje az amerikai választásoknak
Még soha nem volt ekkora tétje az amerikai elnökválasztásnak, mint most - mondta a magyar miniszterelnök politikai igazgatója a Danube Institute és az amerikai The Heritage Foundation Budapesten tartott nemzetközi geopolitikai csúcstalálkozóján kedden.Dömötör Csaba: A mostani árhullámot erősebb védelmi rendszer várja, mint a 2013-asat (VIDEÓ)
Fontos körülmény, hogy ezt az árhullámot erősebb védelmi rendszer várja a 2013-ashoz képest - mondja Dömötör Csaba a Facebook-videójáben. A Miniszterelnökség államtitkára kiemelte, hogy 150 millió forint értékben valósultak meg árvízvédelmi fejlesztések.Schaller-Baross Ernő: ne Brüsszel döntse el, hogy mi a káros vagy a gyűlöletkeltő a közösségi médiában
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a mai napon vitát tartott a közösségimédia-platformokra vonatkozó globális és uniós intézkedésekről. Schaller-Baross Ernő, fideszes EP-képviselő, a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagja felszólalásában kiemelte: miképpen az első elemzések és a gyakorlati tapasztalatok is mutatják, a digitális szolgáltatásokról szóló új uniós jogszabály hemzseg a hibáktól! „Azt, hogy mi a káros és veszélyes tartalom Brüsszel döntheti el kénye-kedve szerint, s ez számos politikai visszaélésre ad lehetőséget” - mutatott rá.Mráz Ágoston: Magyar Péter nagyot hibázott
Katasztrófahelyzetben a nemzeti egységet és együttműködést várják el a választók azoktól, akik az ország irányítására jelentkeznek - írja a közösségi oldalán a Nézőpont Intézet elemzője Magyar Péter támadásaira, amit az árvíz kapcsán láthattunk.Ismeretlen személy okozott tüzet a román parlament épületében, több száz embert evakuáltak
Ismeretlen személy okozott tüzet kedden délután a román parlament bukaresti épületében, mintegy 300 embert evakuáltak, sérültek nincsenek – írta a román Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) jelentése alapján az Agerpres román hírügynökség.Szijjártó Péter: a magyar-egyiptomi stratégiai együttműködést a gazdaság területére is ki kell terjeszteni
A Magyarország és Egyiptom közötti stratégiai együttműködést a politika mellett a gazdaság területére is kell terjeszteni, ebből mindkét fél vállalatai sokat profitálhatnak - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban.Orbán Viktor: 540 kilométeren zajlik az árvízi védekezés (VIDEÓ)
Jelenleg 540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség - közölte a miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.Magyar Péter és verőemberei egy sátor alatt iszogatva nézték, ahogy mások pakolják a homokzsákokat
Ennyire durván még nem bukott le Magyar Péter, aki az árvízi védekezésre ösztönözte híveit, miközben úgy tett, mintha maga is részt venne a munkában. Egy fotó azonban lebuktatta a Tisza Párt elnökét, aki egy sátor alatt, az esőtől védve iszogatott és telefonozgatott verőembereivel, miközben mások pár méterre tőle valóban pakolták a zsákokat.Olaf Scholz: Németország számára "stratégiai cél" a kapcsolatok szorosabbra fűzése Közép-Ázsiával
Olaf Scholz német kancellár kedden "Németország stratégiai céljának" nevezte a közép-ázsiai köztársaságokkal való kapcsolatok elmélyítését, miközben folytatta kazahsztáni látogatását egy regionális csúcstalálkozóra.Orbán Viktor: Tanultunk a 2013-as árvízből, meg fogjuk csinálni! (videó)
"Tanultunk a 2013-as árvízből. Visegrádon mobilgáttal védekezünk. Meg fogjuk csinálni!" – írja Orbán Viktor a Facebookon.Tényellenőrök leplezték le Magyar Péter hazugságait az árvízi védekezésről (VIDEÓ)
A gátlástalan Magyar Péter az árvízi vészhelyzetet is politikai tőkekovácsolásra használja, a tőle megszokott módon hazugságokat állítva a kormányról és a védekezésről. A Tisza Párt első emberének rágalmait tényellenőrök vették alaposan górcső alá…Orbán Balázs: Magyar Péter az árvíz elleni védekezés ügyében hagyja abba a hazudozást!
Arra szeretném kérni a Képviselő urat, hogy az árvíz elleni védekezés ügyében hagyja abba a hazudozást. Az állami szervek és a kormány teszi a dolgát, Magyarország ezt is meg fogja csinálni, mint ahogy megtette 2013-ban is – amikor egyébként Ön nem Magyarországon élt – üzente Magyar Péternek a Facebookon Orbán Balázs.Szentkirályi Alexandra: Kérjük Karácsony Gergelyt, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa
"Az árvíz miatt le kellett zárni a rakpartokat, emiatt lelassult a közlekedés Budapesten. Kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére, ezzel ösztönözve az autósokat, hogy a közösségi közlekedést válasszák" – írta Szentkirályi Alexandra a Facebookon.Szijjártó Péter: ma Brüsszel a veszélyt, míg Kairó a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében
Napjainkban Brüsszel a veszélyt, míg Kairó a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében, ezért fontos támogatni Egyiptomot a határvédelme erősítésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az észak-afrikai ország fővárosában.Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet
Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet, amelynek vezetésével Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Horváth József nyugállományú vezérőrnagyot, biztonságpolitikai szakértőt bízta meg.Letartóztatták az öt hónapos csecsemőjét halálosan bántalmazó férfit
Emberölés miatt kezdeményezték egy férfi letartóztatását: súlyosan bántalmazta öt hónapos kislányát, aki később belehalt sérüléseibe - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség kedden közleményben az MTI-vel.Egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztosnak ajánlotta Várhelyi Olivért Ursula von der Leyen
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfólió betöltésére jelölte Várhelyi Olivért magyar uniós biztost, aki az elmúlt öt évben a bővítésért és szomszédságpolitikáért volt felelős.Sokkal fejlettebb már az árvízvédelmi rendszerünk, mint 11 évvel ezelőtt volt
Habár Magyarország a 2013 utáni legnagyobb árvízzel néz szembe, de ma már sokkal fejlettebb a védekezőképesség, mint akkoriban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.Daniel Freund szerint a Brüsszelbe tartó migránsbuszokon utazni felér egy kínzással
Ismert, miszerint a magyar kormány az Európai Unió Bíróságának példátlan - még az Európai Bizottság „igényeit” is jóval meghaladó - büntetésére válaszul, amelyet a bírói testület hazánk, egyébként nemzeti hatáskörbe tartozó bevándorláspolitikája miatt szabott ki Magyarországgal szemben, úgy döntött, hogy a jövőben - a nyilvánvaló brüsszeli bevándorláspolitikai igényeknek megfelelően - ingyenes buszjáratot indít Röszkéből Brüsszelbe azoknak a migránsoknak, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel - emlékeztet X-bejegyzésében a Tűzfalcsoport.Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom: Kirúgták a Pride-szervezőt az állami iskolából
A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz
A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell
Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an van a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.Rétvári: az ellenzéki politikusok ne sértegessék a védekezésben közreműködőket
Legyőzzük az árhullámot, Magyarország megcsinálja - üzente Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán hétfőn este. Arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy ne sértegessék a védekezésben közreműködőket.Ajánljuk még

































